Isteni kegyelem és emberi akarat (2.)
2012.01.19. 05:52
Az akarat - és nem az értelem vagy az érzelmek - a legfőbb eszközünk, hogy egyesüljünk Istennel. Bensőséges közösség nem jöhet létre az Atyával, ha az ember nem adja át önmagát és nem lesz hasonlóvá az isteni akarathoz. "Áldozatot és ajándékot nem akartál, ...íme itt vagyok, hogy teljesítsem a te akaratodat" (Zsid 10,5.9).
A mi gyenge akaratunk azonban erőtlen marad, ha nem részesedik és táplálkozik Isten kegyelméből. "...Ellenkezőleg, mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is" (ApCsel 15,11). Cselekvésünk és akaratunk a kegyelem világában teljesedik be.A keresztény Kelet mentes maradt a kegyelemről folytatott viták és a predestinációs elképzelések Nyugaton támadt viharától. (Vö. augusztinianizmus, pelagianizmus és szemipelagianizmus, tomizmus, kálvinizmus, janzenizmus, molinizmus.) Az ortodox egyházban mindvégig megőriztek valamit abból a tavaszi frissességből, ahogyan a kegyelem, a khárisz szó a görög értelmet megihlette. Érezzük a felragyogó szépség, az ingyenes ajándék, a leereszkedés és a harmónia képzetét.
A görög atyák hangsúlyozzák az emberi szabadságot a megváltás művében. Beállítottságuk feltűnően eltér Szent Ágostonétól. Aranyszájú Szent János írja: "Elsőként a jót kell választanunk, azután Isten megfelelő módon válaszol. Soha nem cselekszik akaratunkat megelőzően, nehogy ily módon megsértse szabadságunkat." A megfogalmazás csaknem szemipelagiánus ízű. Ne feledjük azonban, hogy a görög atyáknak nem kellett Pelágiusszal foglalkozniuk. Számukra a rendkívüli kihívást a keleti fatalista gnózis jelentette. Aranyszájú Szent János teljesen tudatában volt a megelőző kegyelemnek és szükségességének. Másutt ő maga írja: "Nem vagy a magad ura, ezt Istentől kapod. Ennél fogva amid van, kaptad, és nemcsak ezt, vagy azt, de mindenedet, így mindezek nem a te érdemeid, hanem Isten kegyelme. Bár a hitre hivatkozol, mégis, kérned kell." Már Órigenész tanította, hogy a kegyelem megerősíti a tetterőt, anélkül, hogy lerombolná. Szent Efrém az isteni segítség szükséges voltáról írt. Alexandriai Kelemen új szót alkotott, a szünergeiai (együttműködés), így akarta kifejezni a két egymáshoz kapcsolódó erő, a kegyelem és az emberi akarat együttműködését. "Istennek vagyunk munkatársai" (lKor 3,9). A "szünergeia" kifejezést máig őrzik és használják az ortodox egyházban, tanításának része.
Elmélkedj úgy, mint a pipacs! (2.)
2012.01.18. 05:23
- Azt hittem, olyan ostoba lettél, mint egy útszéli kavics. A hészükhaszta elmélkedésnek megvannak gyökerei, azaz a hegy szilárdsága, de célja nem az, hogy halott rönkké, hanem hogy élő emberré tegyen. Karjánál fogva a kert végébe vezette a fiatalembert, ahol a gaz között néhány virágot lehetett látni.
- Most már ne úgy elmélkedj, mint egy terméketlen hegy! Tanulj meg úgy elmélkedni, mint a pipacs, de azért ne felejtsd el a hegyet sem!
Elmélkedj úgy, mint a pipacs!
Ez némi nehézséget is okozott neki, mert a Filokáliában azt olvasta, hogy a szerzetesnek enyhén meghajolva kell tartania magát - néha még a fájdalom árán is - tekintetével a szív és a legbenső felé fordulva.
Magyarázatot kért Szeráfim atyától. A sztarec huncutul nézett: - Ez régen az erősek miatt volt így. Tele voltak energiával, ezért emlékeztetni kellett őket az emberi lét alázatoságára. Egyáltalán nem volt kárukra, ha meghajoltak egy kicsit az elmélkedés ideje alatt... Neked viszont inkább energiára van szükséged. Az elmélkedés ideje alatt tehát egyenesedj ki, légy éber, fordulj a fény felé, de ne légy gőgös. Egyébként, ha jól megfigyeled a pipacsot, nemcsak avval tanít, hogy egyenes a szára, hanem avval is, hogy hajlékony a szél fuvallataira és nagyon alázatos.
A pipacs tanította mulandóságával és törékenységével is. Meg kellett tanulnia kivirágozni, de elhervadni is. A fiatalember mos már jobban értette a próféta szavait. Minden test csak fű, és minden szépsége olyan, mint a mező virága. Elszárad a fű, elhervad a virág, ... Íme, a nemzetek olyanok, mint vízcsepp a vödrön, és mint porszem a mérlegserpenyőn, annyit érnek;... amikor még el sem ültették, el sem vetették őket, és még gyökeret sem vert törzsük a földben, máris rájuk fúj, és kiszáradnak, és a szélvész, mint a pelyvát, elsodorja őket. (Iz 40,6-7.15.24)
A hegy az örökkévalóságot éreztette vele, a pipacs az idő törékenységére tanította. Elmélkedni azt jelenti, hogy az ember egy jól irányított, igaz pillanat mulandóságában megismeri az Örökkévalót.
Virágzik, amíg virágoznia kell; szeret, amíg szeretnie kell; önzetlenül, miért nélkül, mert valójában "kiért''? Miért virágoznak a pipacsok? Így tanult meg cél és haszon nélkül elmélkedni, a létezés öröméért és a fény szeretetéért. "A szeretetnek önmagában van a jutalma'' - mondta Szent Bernát. "A rózsa azért virágzik, mert miért nélkül virágzik - mondta Angelus Silesius. "A hegy virágzik a pipacsban - gondolta a fiatalember. - Az egész világ elmélkedik bennem. Bár örömtől pirulna egész életemben, amely csupán egy pillanat.''
Jean-Yves Leloup nyomán
Szerző: andronikos
Szólj hozzá!
Címkék: HÉSZÜKHIA JÉZUS-IMA SZEMLÉLŐDÉS ATHOSZ SZERÁFIM PIPACS LELOUP RÁHANGOLÓDÁS
Könyörgés segítségért
2012.01.17. 16:26
A www.chotki.eoldal.hu a Jézus-imával foglalkozó honlap. Számos színvonalas írás található rajta a témával kapcsolatosan, érdemes elidőzni azon az oldalon is. Többek között szerepel rajta a 85. (86.) zsoltár, mint amelyik zsoltár ószövetségi előképe az újszövetségi Jézus-imának. A zsoltár itt Sík Sándor fordításában olvasható, mely a "Könyörgés segítségért" címet kapta a fordítótól.
Hajtsd meg füledet, hallgass rám, Uram,
mert szegény vagyok és gyámoltalan.
Óvd meg lelkemet, mert jámbor vagyok,
szabadítsd meg szolgádat, mert rád hagyatkozott.
Te vagy én Istenem, könyörülj rajtam, én Uram,
mivel hozzád kiáltok untalan.
Vidámítsd meg szolgád szivét,
mert szívem hozzád emelem, Uram.
Mert jó vagy, Uram, és kegyes,
és irgalommal teljes, ki téged hív, mindenkihez.
Imádságomat hallgasd meg, Uram,
vedd figyelembe könyörgésemet.
Hozzád kiáltok szorongatásom napján,
mert te meghallgatsz engemet.
Nincs istenek közt másod, én Uram,
mint a te műveid, nincs semmi más olyan.
Eljönnek mind, amiket teremtettél, a nemzetek,
Uram, téged imádnak,
s hirdetik nevedet.
Mert nagy vagy s művelsz csodadolgokat:
te vagy az Isten egymagad.
Utadra taníts meg, Uram, hogy járhassam igaz ösvényedet,
szívemet úgy irányítsd, hogy féljem nevedet.
Magasztallak egész szívemmel, én Uram, Istenem,
s nevedet mindörökké hirdetem:
Mivel nagyságos volt rajtam kegyelmed,
s az alvilágnak mélységeiből lelkemet kimentetted.
Isten, kevélyek kelnek ellenem,
a gőgösök hordái én életemre lesnek,
téged számba se vesznek.
De te, én Uram, Istenem, jóságos vagy s kegyelmes,
haragra késedelmes, hűséges, nagytürelmes.
Fordulj felém és könyörülj meg rajtam;
szolgádnak add erődet,
szolgálód fiát segítsd meg a bajban.
Add nekem kegyelmed jelét,
hogy lássák gyűlölőim és szégyenkezzenek,
hogy te, Uram, segítesz s vígasztalsz engemet.
Fülöp püspök a Jézus-imáról
2012.01.15. 01:08
Kocsis Fülöp
hajdúdorogi görögkatolikus megyéspüspök
gondolatai a Jézus-imáról (32 perces hanganyag)
Elhangzott a 2011. március 17-től 20-ig
Bodrogolasziban végzett
Jézus-ima lelkigyakorlaton.
Gondolatok a hegyről: a szemlélődő testhelyzet
2012.01.14. 05:56
Korábban már érintettem, hogy vannak, akik egyfajta téves megközelítésből hajlamosak elhanyagolni a testhelyzet fontosságát a szemlélődés során. Azzal szoktak érvelni, hogy "keresztények vagyunk nem buddhisták, a Szentlélek majd megsegít". Abban az írásomban remélem sikerült tisztáznom ezt a félreértést, vagy inkább félreértelmezést.
Az előbbiek mellett azonban fel szokták hozni érvként még azt is, hogy a régi atyák nem írnak egyértelműen a szemlélődő testhelyzet fontosságáról, illetve ellentmondásos amit írnak. Látszólag ez így van, de csak látszólag - itt az ideje tehát ezt is tisztázni.
A mai, világiaknak szóló orthodox lelkiségi irodalomban egyértelműen tanácsolják, hogy minden nap keljünk fel fél, de inkább egy órával korábban, mint ahogy felkelnénk, és ezt az időt ajánljuk fel Istennek, imádkozzunk és/vagy szemlélődjünk. A régi atyák írásaiban viszont semmi ilyent nem találunk. De ne felejtsük el, hogy a régi atyák nem a világiakat, hanem a novíciusaikat tanították, akik - Athoszon például - hajnali négykor már a hajnali istentiszteleten vesznek részt a templomban, majd napjuknak legalább a felét imádsággal töltik. A két élethelyzet - világiaké és szerzeteseké - nem vethető össze, és az atyák tanítását mindig ennek a fényében kell olvasni. A testhelyzetre vonatkozó tanácsaikat is.
Egyfelől az eleve aszkézisben élő szerzetesnek nem feltétlenül szükséges újabb módokkal is fegyelmeznie testét, hogy az imája összeszedettebb legyen. Másfelől viszont azt lehet tapasztalni, hogy ennek ellenére ezt a testi fegyelmet mégiscsak gyakorolják felszólítás nélkül is, lásd a fekete-fehér képeken a kereszt-pózt, vagy a mély leborulást. Mindezek mellett a régi atyák többsége is fontosnak tartja - már aki foglalkozik vele - a testhelyzetet. Van persze ettől eltérő álláspont is - meglehetősen ritkán - de úgy tűnik ott nem is a szemlélődés (kontempláció) hanem egyfajta elmélkedés (meditáció) állhat a lelki élet fókuszában.
Példaértékű az athoszi Szeráfim atya tanítása, hiszen tanítása nem novíciusnak, hanem egy ott időző, modernkori világinak szól: "Elmélkedj úgy, mint egy hegy!" (Ne zavarjon minket, hogy az "elmélkedés" jelen esetben inkább "szemlélődésként" értendő.) A tanítvány beszámolójából az is kiderül, hogy ez a lépcsőfok hosszabb ideig tartott, hiszen volt ideje még néhány kilót is fölszedni. A másik fontos tapasztalata az, hogy már maga a testtartás is - bármiféle ima nélkül - elindított bizonyos spirituális folyamatokat. Persze ez teljesen természetes dolog. Természetes, mert a természetfeletti majd csak valamikor később kapcsolódik be a folyamatba.
A szemlélődés lényege az, hogy elidőzzünk belső csendünkben, vagy ha úgy tetszik Isten csendjében. Ehhez alapvetően két dolog kell: mozdulatlanság és kényelem, hogy a mozdulatlanságot hosszan meg tudjuk őrizni. Kényelem alatt nem feltétlenül azt kell érteni, amire gondolatilag asszociálunk (puha pihe párnák és hasonlók), hanem azt, hogy szerveink mindegyike megerőltetés nélkül el tudja látni alapfeladatát, plusz feladattal pedig nem terheljük meg őket.
Ez a kényelmes testhelyzet elviekben bármi lehet, de anatómiánkból kifolyólag nem sok ilyen van. Az ideális testhelyzetnek a következőket kell teljesítenie: 1) hagyja a vázizmokat a lehető legnagyobb mértékben ellazulni, 2) nem akadályozza a légzést, sőt inkább rá is segít és 3) megkönnyíti a vérkeringést.
- Vérkeringésünknek úgy segíthetünk, ha jelentősen csökkentjük a gravitációs hatást, és nem 160-190 cm-en keringetjük le-föl a vérünket, hanem csak 100-120 cm-en. Magyarul leülünk, méghozzá úgy, hogy lábunk egy szinten legyen a medencénkkel, vagy ne sokkal legyen tőle lejjebb.
- Nagyon fontos, hogy húzzuk ki a gerincünket. Így a gerinc egyensúlyi helyzetbe kerül, és megtartja testsúlyunkat. A vázizmaink nem csak a végtagjainkon, hanem a törzsünkön is kellő mértékben ellazulhatnak. Ez a póz egyben kedvező elhelyezkedést biztosít a belső szerveinknek, és a légzést is nemcsak megkönnyíti, de mintegy inspirálja is.
- A fejünket hajtsuk meg, nem erőltetve, hanem amennyire magától lazán előrebillen. A nyakizmok ebben a helyzetben tudnak leginkább ellazulni. A piknikus alkatúak ilyenkor valóban rálátnak a szívük tájékára, ahogy a nagykönyvben meg van írva. (Aki mégsem, annak nem kell erőltetni.)
- A szemünket vagy becsukjuk, vagy csak ellazítjuk a szemhéjunkat, és hagyjuk, hogy magától addig záródjon le amíg akar. De tekintetünkkel nem fókuszálunk sehova, hanem ahogy írni szokás "elréved a tekintetünk", közérthetőbben elbambulunk. Nyelvünket sem mozgatjuk, hanem lazán hagyjuk. Ilyenkor a nyelvcsúcs a felső metszőfogak és a fogíny határát érinti. Fontos, hogy ne csak a vázizmokat, hanem a mimikai izmainkat is lazítsuk el! Ne vigyük Isten elé a szemlélődés előtti hangulati állapotunk lenyomatát. Hétköznapi örömeinket és gondjainkat nem a szemlélődő imában kell megbeszélni Vele.
A fenti feltételeket figyelembe véve nem sok "kényelmes" póz létezik. Nagyjából három.
1) Alacsony székre vagy sámlira ülünk. Tényleg alacsony legyen, körülbelül lábszárközépig érjen. Ilyenkor térdeink könyökmagasságba kerülnek, alkarunkat lazán a térdünkre fektetjük. Ez a póz alkalmas arra, hogy csotkit is használjunk, bár a kortárs orthodox lelkiségi irodalom a csotkit csak az egyszerű imádkozáshoz ajánlja, szemlélődő imához viszont nem. (Erről később lesz szó.) Ez a hagyományos orthodox kontemplációs póz, lásd színes kép. Hátránya viszont, hogy a testsúlyunk kis helyre összpontosul, és oldalirányba sem vagyunk kitámasztva. Magyarul hamarabb szétüljük a fenekünket, és elkezdünk fészkalódni, testhelyzetünket változtatgatni. Persze kellő gyakorlattal és önuralommal ez leküzdhető.
2) Keresztbe tett lábakkal, azaz törökülésben ülünk. A stabilitást még fokozhatjuk azzal, hogy egy keményebb párnára ülünk, de csak a fenekünkkel, a térdeink viszont a földre támaszkodnak. Szeráfim atya tanítványa is ebben a pózban elmélkedett úgy, mint a hegy.
3) Térdelőülésbe, "japán ülésbe" ülünk, azaz letérdelünk, és ráülünk a sarkunkra. A japán kultúrában ez nem kontemplációs póz, hanem a hétköznapi ülés. Olvastam valahol, hogy "kármelita ülésnek" is nevezik, mert a kármelita rendben ez egy gyakori testhelyzet a szemlélődő ima során. Csak az a baj, hogy kármelita szerzőtől nem olvastam még ezt soha. Ettől függetlenül a testhelyzet valóban alkalmas a szemlélődéshez.
Az ennél nehezebb testhelyzeteket - mint például oszlop tetején kitárt karokkal keresztet formázni - hagyjuk meg a szerzetesek és remeték számára.
Vannak olyan emberek, akik pillanatok alatt bele tudnak helyezkedni a megfelelő testhelyzetbe. Ez is lenne a természetes. De a mai egészségtelen életmódunk mellett vannak akiknek ez nem megy, vagy csak meglehetősen kényelmetlenül. Ez sem probléma (illetve dehogynem, nagyon is az, csak nem a szemlélődés szempontjából). Számukra az ajánlott, hogy a szemlélődésen kívül próbálják meg begyakorolni a számukra legszimpatikusabb ülésmódot a fentiek közül, amíg saját természetes testhelyzetükké válik, amelyben szívesen elidőznek. Ameddig pedig ezt még nem érik el, elég, ha csak megközelítik a kiválasztott pózt. Lényeg az, hogy szemlélődéskor se a testükkel, se a tudatukkal ne legyenek görcsösek.
Jézus-ima
2012.01.13. 12:12
Κύριε Ἰησοῦ Χριστέ, Υἱέ τοῦ Θεοῦ, ἐλέησόν με τὸν ἁμαρτωλόν
Domine Iesu Christe, Fili Dei, miserere mei, peccatoris.
Господи Исѹсе Христе Сыне Божии помилѹи мѧ грѣшьнаго
Го́споди Ісу́се Христе Сы́не Бо́жїй поми́луй мѧ грѣшьнаго
主耶穌基督，上帝之子，憐憫我罪人。
Rab İsa Mesih, Allahın Oğlu, günahlarımı bağışla.
უფალო იესო ქრისტე, ძეო ღმრთისაო, შემიწყალე მე ცოდვილი.
Lord Jesus Christ, Son of God, have mercy on me, the sinner.
أيها الرب يسوع المسيح ابن الله, إرحمني أنا الخاطئ
주 예수 그리스도, 하느님의 아들이시여, 죄인인 저를 불쌍히 여기소서.
Doamne Iisuse Hristoase, Fiul lui Dumnezeu, miluieşte-mă pe mine păcătosul.
Տէր Յիսուս Քրիստոս Որդի Աստուծոյ ողորմեա ինձ մեղաւորիս
Sinjoro Jesuo Kristo, Filo de Dio, indulgu min pekulon.
Әфәнде Гәйсә Мәсих, Алланың Улы! Гөнаһлы мине кызган!
אֲדֹונָי יַשׁוּעַ הַמַשִיחַ, בֵּן אֱלֹהִים, חָנְנֵנִי חוֹטֵא
Frauja Iesu Xristu, Sunu Gudis, armais meina frawaurhtis.
Ра́ё Ису́со Христо́со, Чя́во Дэвлэ́скро, пота́нгинэ ман, грешнонэ́с.
Raja, Jezushe Kriste, Shavo Devlesko, jertisar-ma, bezexales!
主イイスス・ハリストス、神の子よ、我、罪人を憐れみ給え。
Хицау Йесо Чырысти, Хуцауы Фырт, таригъæд мын бакæн.
A háború bennünk van (1.)
2012.01.13. 05:41
Thomas Merton O.C.S.O a 20. század egyik legnagyobb misztikusa. Először a ferences rendbe jelentkezett, de végül a legszigorúbb szabályzatú trappistáknál tette le az örökfogadalmat. A katolikus mellett behatóan tanulmányozott más vallásokat is - különösen azok misztikáját - úgy mint a hinduizmus, dzsainizmus, buddhizmus, szufi és a tao.
Most a "Háború bennünk van" című írását idézem.
Még ha nem is lennénk ennek teljesen tudatában, az élethalálharc kérlelhetetlenül, könyörtelenül folytatódik bennünk. Ha esetleg mégis teljesen tudatára ébrednénk - nemcsak testi valónkban és érzelmeinkben, hanem mindenekelőtt lelkünkben -, akkor szörnyű küzdelemben találnánk magunkat, nem kérdések és válaszok, hanem a lét és a semmi, a lélek és az üresség közt feszülő agóniában. A végtelen reményvesztés határán vívott és minden másnál kegyetlenebb háborúban fokozatosan felismerjük: az élet több annál a jutalomnál, amit az kap, aki derűsen elkötelezettje marad a helyesen feltárt titkoknak és spirituális válaszoknak. Az élet több, mint “megtalálni a lelki békét" vagy “rendezni vallásos kérdéseket".
Való igaz, ha valaki az agónia sötét mélységeibe lép, annak a vallásos kérdések elképzelhetetlen luxuscikknek számítanak. Nincs ideje az ilyen élvezetekre, mert az életéért küzd. Puszta léte egy süllyedő hajó, amely minden lélegzetvétellel a megsemmisülésbe sodródhat, ugyanakkor megmagyarázhatatlanul úszik tovább az ürességben. A megválaszolható kérdések ilyenkor a tehetetlen tudat kegyetlen megcsúfolásának tűnnek. A lét maga is abszurd kérdéssé válik, mint egy zen koan; és a remény, hogy egy ilyen kérdésre választ találjunk, visszavonhatatlanul elvész. Abszurd kérdésre csak abszurd válasz adható. A vallások valójában nem pusztán válaszokat kínálnak bizonyos kérdésekre. Legalábbis nem erre korlátozódnak, feltéve, hogy nem korcsosultak el. A megváltás több egy kérdésre adott feleletnél. Hogy elevenen kikerüljek egy szerencsétlenségből, nem elég megválaszolni a kérdést: “Vajon megmenekülök?"
Az élet és a halál küzdelmében minden a végső választól függ. Semmi sem biztos előre. A végső válasz pedig saját választásunkra van bízva. De pontosan ez az, ami az agónia sötét rettegésének lényege: nem lehetünk biztosak saját választásunk felől. Elég erősek vagyunk-e, hogy továbbra is az életet válasszuk, amikor az élet azt jelenti, hogy a lét és a nemlét abszurd küzdelmét tovább vívjuk saját legbenső énünkben.
Az élet gyökerei halhatatlanok és sérthetetlenek maradnak bennünk, ha a remény által továbbra is erkölcsileg elevenek maradunk. Mégis a remény a maga természetfölötti dimenziójában meghaladja önnön erőnket. Amikor pedig reménykedni próbálunk úgy, hogy puszta erőszakos szívóssággal élni akarunk, az eredmény nemcsak kétségbeesés, de ami még rosszabb - csalódás lesz. (Mert a valóságban az illúzió az a kétségbeesés, amely nem hajlandó tudomást venni önmagáról. Ez az önáltató forma, amelyben a gyávák megadják magukat a reményvesztettségnek.)
A remény tehát ajándék. Mint az élet, ez is Isten ajándéka; teljes, váratlan, felfoghatatlan és meg nem érdemelt. A semmiből fakad és teljesen ingyenes. De hogy megleljük, a semmibe kell alászállnunk. És ott - saját magabiztosságunktól, saját erőnktől megfosztva - sokkal tökéletesebben találjuk meg a reményt, amikor már szinte nem is létezünk. “Az a reménység, amelyet már látunk - Szent Pál szavaival -, nem is reménység." Nem remény - tehát kétségbeesés. Hogy megtaláld a reményt, fel kell hagynod a reménykedéssel.
A keresztény reménység tehát “nem látható", ez Krisztus szenvedéseivel való közösségvállalás, saját agóniánk és Isten agóniájának azonosítása, Aki kiüresítette Önmagát és engedelmes volt a halálig. Ez az élet elfogadását jelenti a halál közepette, nem bátorságunknak, megvilágosodottságunknak vagy bölcsességünknek köszönhetően, hanem mert valamely csoda folytán az Élet Istene Maga is elfogadja, hogy éljen - bennünk, amikor alászállunk a halálba.
Minden igazán vallásos gondolat azt hirdeti, hogy felfegyverzi az embert a halállal szembeni harcában - olyan fegyverekkel, amelyek biztosítják az élet halál feletti győzelmét.
A keresztény élet célja és eszközei (1.)
2012.01.12. 05:31
E részesedésben a lélek magának a három Isteni Személynek a belső életébe oltódik be. Abba a szakadatlan áramlásba és túláradó szeretetbe, amely az Atya, a Fiú és a Szentlélek között megy végbe, és amely Isten leglényegét jelenti. Ebben áll az ember valódi és örök boldogsága.Az Evangéliumban meghirdetett "ország" az Istennel való egyesülésben nyer beteljesülést. Benne ér céljához az a könyörületes magatartás és szeretet, amely a törvény és a próféták összefoglalása. Csakis a három Személy életébe bekapcsolódva válhat képessé az ember teljes szívéből, teljes lelkéből és egész értelmével szeretni Istent, és felebarátját, mint önmagát.
Isten és az ember egysége nem valósulhat meg közvetítő nélkül. Ő nem más, mint a testté lett Ige, a mi Urunk Jézus Krisztus: "Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" (Jn 14,6). A Fiúban mi is fiákká lettünk. "Isten fiaivá tett bennünket" - mondja Szent Atanáz. A Krisztusba való beletestesülés az egyetlen módja, hogy megvalósíthassuk természetfeletti célunkat. A Szentlélek élteti és teljessé teszi ezt a beletestesülést. Szent Ireneusz írja: "A Lélek által emelkedünk a Fiúhoz, és a Fiú által az Atyához."
A tényt, hogy a keresztény lelkiség a lélek természetfeletti életét kutatja és nem a tudományok által is vizsgált közönséges vagy rendkívüli, un. "vallási jelenségeket", nem lehet eléggé hangsúlyozni. Urunk megváltói műve az Alfa és az Ómega, lelkiségünk középpontja.
Lev Gillet: AZ ORTODOX LELKISÉG KÖZPONTI ELEMEI (1.)
Szentlélek a szemlélődésben
2012.01.11. 20:15
A Szentlélekhez való viszonyunkat amúgy sem árt időnként megvizsgálni, de szörfözgetve a világhálón azt tapasztalom, hogy konkrétan a kontemplációhoz kapcsolódóan sem árt tisztázni néhány alapvető dolgot.
Több helyen szaladtam bele olyan véleménybe, hogy "a testhelyzet nem számít", "bízzuk magunkat Jézusra/a Szentlélekre" és majd fog az menni! Van aki még ideológiát is gyárt hozzá: "a szabályos testhelyzet az olyan keleti, de mi keresztények vagyunk!"
Véleményem szerint ez hibás megközelítés. A keresztény és a buddhista szemlélődésről korábban már írtam. Röviden arról volt szó, hogy a két dolog tartalmilag annyira különbözik, hogy igazából még össze sem lehet vetni: mintha almát a villanykörtével... (Nem is rossz: alma=bűnbeesés, villanykörte=megvilágosodás. Bocs.) Tartalmilag különböző a kettő, de nem technikailag!
Technikailag a kettő azonos, vagy mondjuk úgy, hogy ugyanannak a dolognak esetleg minimálisan eltérő változatai. Minden embernek ugyanaz az anatómiája, ugyanazok az életfunkciói, ugyanazok a szellemi folyamatai. Ezeket csak ugyanolyan módon tudjuk ugyanannak a tevékenységnek a szolgálatába állítani. Biciklin ülve ugyanúgy kell tekerni a pedált, akár Jeruzsálem felé haladunk, akár Dharamszalába megyünk.
A keresztény szemlélődés = kontempláció + ima, vagy méginkább szemlélődés az ima által. De ez pontosan azt jelenti, hogy az ima nem helyettesíti a kontemplációt, azt bizony a saját szabályszerűségei mentén kőkemény következetességgel gyakorolni kell!
Természetesen lehet a Jézus-imát kontempláció nélkül "csak" imádkozni. A mai orthodoxiában a világi hívők körében ez meglehetősen általános gyakorlat. Ezt azonban senki nem keveri össze a szemlélődéssel, a kontemplációval.
De térjünk vissza a Szentlélekhez. Aki velünk van már a szemlélődés legelejétől, mint ahogy keresztényként végig velünk van, a leghétköznapibb tevékenységünkben is. Velünk van bevásárláskor is, de a szatyrot nem cipeli haza helyettünk. Így van ez valahogy a szemlélődéssel is.
Szokás hangsúlyozni a Jézus-ima kegyelmi közvetítő erejét. Nem fér hozzá kétség, hogy ez létezik és az is egyértelmű, hogy nincs összefüggésben a saját erőfeszítésünk mértékével. De nem szabad a dolgot sem félreértelmezni, sem túldimenzionálni. A Jézus-ima kegyelmi hatását az életünk egyéb területein tapasztaljuk meg, méghozzá bőségesen. De véletlenül sem úgy, hogy a Szentlélek eltekint a személyes áldozatos kitartásunktól, és jókedvében és rögtön a csúcsra repít...
Az elmúlt kétezer évben egyetlen olyan esetet sem jegyeztek le, amikor valaki azonnal, vagy viszonylag hamar megkapta volna ezt a kegyelmet. Akik kellően elmélyedtek a Jézus-imában, mondhatnánk úgy is, hogy akikben kellően elmélyült az ima, "leszállt a szívükbe" és meglátták a "Teremtetlen Fényt"; mindnyájan egy szigorú, aszketikus életmód mellett, csak hosszú, következetes gyakorlás után kapták meg a Szentléleknek eme ajándékát.
Nem a kontempláció a Szentlélek ajándéka, hanem a kontemplációval juthatunk a Szentlélek ajándékához!
Még egy nagyon fontos gondolat az előzőekhez. Igaz, hogy aszkézis és a Jézus-ima következetes gyakorlása nélkül nem kapjuk meg a Szentlélek ezen ajándékát. De amikor megkapjuk - mármint aki egyáltalán eléri ezt a szintet - nem a megtett erőfeszítések "béreként", még csak nem is "jutalomként" kapjuk. Hanem az Isten ingyenes kegyelmi ajándékaként - erről tanúskodnak a régi atyák.
Elmélkedj úgy, mint egy hegy! (1.)
2012.01.11. 06:37
Elmélkedj úgy, mint egy hegy!
Így kezdődött el a fiatal filozófus igazi bevezetése a hészükhaszta imamódba. Az első útbaigazítás, amit kapott, stabilitásra, a jó alapok lerakására vonatkozott.
Csakugyan az első tanács, amit az ember az elmélkedésre vágyónak adhat, nem lelki, hanem testi jellegű: ,,Ülj le! Ülj úgy, mint a hegy, azaz légy nehéz, legyen súlyos a jelenléted!'' Az első napokban a fiatal embernek nagyon nehéz volt így mozdulatlanul maradnia, keresztbe tett lábakkal, a medencecsont kissé följebb, mint a térdek (ezt a testtartást találta a legstabilabbnak).
Szeráfim atya mindennap meglátogatta, és megosztotta vele paradicsomát, és néhány olajbogyóját. E nagyon egyszerű étkezés ellenére úgy tűnt, hízott a fiatalember. Járása nyugodtabb lett. Mintha a hegy a testébe költözött volna. Tudott mindenre időt hagyni, befogadni az évszakokat, csendes és nyugodt maradt, mint a föld, amely néha kemény és száraz, néha viszont olyan, mint az aratásra váró domboldal.
Úgy elmélkedett, mint egy hegy, ez gondolatainak ritmusát is megváltoztatta. Megtanult ítélkezés nélkül ,,látni'', mintha megadná a létezés jogát mindannak, ami a hegyen nő.
Folytatódik!
Utolsó kommentek