Szeráfim atya egyre tapintatosabbnak mutatkozott. Érezte a fejlődést, amit a fiatalember az elmélkedésben, imában tett. Többször rajtakapta őt, amint könnyekben úszó arccal úgy elmélkedett, mint Ábrahám, közbenjárt az emberekért. "Istenem, irgalmasságom, mi lesz…

Isten nevének segítségül hívása nyomán lassacskán nagy tisztelet támadt benne minden létezővel szemben. Ugyanakkor tele volt imádattal az iránt, aki ott rejtőzik minden létezés gyökerénél. Szeráfim atya ekkor így szólt hozzá: - Most már nem vagy messze attól, hogy úgy…

Szeráfim atya tanítványa már hosszú hetek óta "elmélkedik". Először a megfelelő testhelyzetet sajátította el, azután kialakította magában a szemlélődéshez szükséges megfelelő tudati attitűdöt, majd pedig a légzésére figyelt. Itt egy gondolat erejéig nem árt utalni arra,…

A jó alap, a fény felé fordulás, az óceán lélegzése még nem a "hészükhaszta'' imamód - mondta neki Szeráfim atya. - Most meg kell tanulnod úgy elmélkedni, mint egy madár. Elmélkedj úgy, mint egy madár! Elvitte őt a remeteségéhez közel eső kis cellába, ahol két…

Szeráfim atya kicsit megrázta filozófusunkat, majd újból kézen fogta. Kis meredek úton egészen a tengerpartig vitte egy kis kietlen öbölbe.  - Ne kérődzz többet a pipacsok értelmén, mint egy tehén... Legyen tengerész a szíved. Tanulj meg úgy elmélkedni, mint az…

Egyik nap történt, hogy zarándokok szerzetesnek hitték. Nagy hatással volt rájuk jelenlétének súlya és áldást kértek tőle. A fiatalember semmit sem felelt,  megingathatatlan volt, mint kő. Amikor ezt aznap este Szeráfim atya megtudta, ütlegelni kezdte... A fiatal ember nyögött.-…

Korábban már érintettem, hogy vannak, akik egyfajta téves megközelítésből hajlamosak elhanyagolni a testhelyzet fontosságát a szemlélődés során. Azzal szoktak érvelni, hogy "keresztények vagyunk nem buddhisták, a Szentlélek majd megsegít". Abban az írásomban remélem sikerült…

Egyszer egy fiatal francia filozófus elzarándokolt az Athosz-hegyre, hogy elmélyedjen a Jézus-imában. Többedik próbálkozásra Szeráfim atya végre elfogadta tanítványának.    - Mielőtt a szív imájáról beszélnék, tanulj meg úgy elmélkedni, mint az a hegy ... - és egy…

Kommentelésben került elő Anthony de Mello S.J. Jézus-imával kapcsolatos írása. Ez érint egy olyan témát is, amiről már korábban ígértem, hogy visszatérek rá; illetve felvet még más kérdéseket is. De Mello írását itt olvashatjátok a lap alján, de ha már ott jártok, a…

süti beállítások módosítása