Az imaA keresztény élet lényege az ima. Maga Jézus Krisztus is imádkozott és tanította az embereket imádkozni. Nem követheti Krisztust az, aki nem imádkozik Istenhez. Az Orthodox Egyházban minden ima a Szent Háromságot jeleníti meg. A Szent Lélek által, Isten Fián, Jézus…

Ajánló: chotki.eoldal.hu

2012.03.25. 23:01

Szerettem volna egy rendes bloghoz illően én is egy linkajánló rovatot csinálni. Valami technikai zűr - vagy talán a technika Ördöge? - miatt azonban nem sikerül. Bár létezik a felületen ez a funkció, de valahogy sohasem aktiválódik. Így inkább majd egy-egy bejegyzést szentelek az…

Szeráfim atya egyre tapintatosabbnak mutatkozott. Érezte a fejlődést, amit a fiatalember az elmélkedésben, imában tett. Többször rajtakapta őt, amint könnyekben úszó arccal úgy elmélkedett, mint Ábrahám, közbenjárt az emberekért. "Istenem, irgalmasságom, mi lesz…

Szeráfim atya tanítványa a testhelyzet, a tudati attitűd, a légzés, és az ima recitálása után egy újabb lépcsőfokra léphet. Most már emberként elmélkedhet, méghozzá nem is akárhogy, hanem úgy, mint Ábrahám. Ábrahám, három vallás ősatyja - melyből kettő világvallás…

Az alábbi információt a www.gorogkatolikus.hu oldalról vettem át és osztom meg mindenkivel: "A mennyország nem hely, hanem tapasztalat" Március 26. és 28. között Máriapócson Jézus-ima lelkigyakorlatot szervezünk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A kezdés hétfőn 10…

Isten nevének segítségül hívása nyomán lassacskán nagy tisztelet támadt benne minden létezővel szemben. Ugyanakkor tele volt imádattal az iránt, aki ott rejtőzik minden létezés gyökerénél. Szeráfim atya ekkor így szólt hozzá: - Most már nem vagy messze attól, hogy úgy…

A Katekizmus a Jézus-imáról

2012.02.06. 05:49

2665 Az Egyház Isten igéjével és a liturgia ünneplésével táplálkozó imája megtanít minket az Úr Jézushoz imádkozni. Jóllehet az Egyház imája elsősorban az Atyához szóló imádság, minden liturgikus hagyomány tartalmaz Krisztushoz szóló imádságokat. Egyes zsoltárok -…

Szeráfim atya tanítványa már hosszú hetek óta "elmélkedik". Először a megfelelő testhelyzetet sajátította el, azután kialakította magában a szemlélődéshez szükséges megfelelő tudati attitűdöt, majd pedig a légzésére figyelt. Itt egy gondolat erejéig nem árt utalni arra,…

Anglikán olvasó

2012.02.03. 12:09

Az anglikán olvasó viszonylag rövid múltra tekint vissza, valamikor az 1980-as években kezdték használni egyes anglikán kontemplációs imacsoportokban. Az olvasó 33 szemből áll, 4+1 nagyobból, és 4x7 kisebből. A 4 nagy szem keresztet formáz, köztük négy 7-es sorozat van, melyeket…

A jó alap, a fény felé fordulás, az óceán lélegzése még nem a "hészükhaszta'' imamód - mondta neki Szeráfim atya. - Most meg kell tanulnod úgy elmélkedni, mint egy madár. Elmélkedj úgy, mint egy madár! Elvitte őt a remeteségéhez közel eső kis cellába, ahol két…

süti beállítások módosítása