Anglikán olvasó

2012.02.03. 12:09

prayerbeaddiagram.JPGAz anglikán olvasó viszonylag rövid múltra tekint vissza, valamikor az 1980-as években kezdték használni egyes anglikán kontemplációs imacsoportokban. Az olvasó 33 szemből áll, 4+1 nagyobból, és 4x7 kisebből. A 4 nagy szem keresztet formáz, köztük négy 7-es sorozat van, melyeket hétnek neveznek (hét, mint időegység). 1 nagy szem a bevezető szem, ehhez kapcsolódik a kereszt.

Ezzel az olvasóval többfajta imát, imafűzért is szokás imádkozni, köztük például a Jézus-imát.

Keresztre: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Bevezető szemre: Istenem, siess megmentésemre, / Uram, siess segítségemre! / Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek. / Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Bár ennek az olvasónak az imáit az orthodoxiából kölcsönözték az anglikánok, a doxológiát mégis latinosan mondják. Az orthodoxoknál a doxológia így hangzik: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek. / Most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.  

Nagy szemekre a Triszhágion (Háromszorszent) ima: Szent Isten / Szent Erős / Szent Halhatatlan / Irgalmazz nekünk! 

Kis szemekre a Jézus-ima: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia / könyörülj rajtam, bűnösön! Csoportos ima esetén többesszámban mondják: könyörülj rajtunk, bűnösökön!

anglikán.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr183592042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása