Szeráfim atya először a helyes testtartásra, majd a megfelelő tudati attitűd kialakítására vezette rá tanítványát. Most ismét egy nagyon is testi dologra hívja fel a figyelmét: a helyes légzéstechnikára. Bár most sem ad túl konkrét instrukciókat, csak ennyit mond: "Elmélkedj…

Miután a tanítvány kellő mértékben begyakorolta a helyes testtartást, napokkal, de talán inkább hetekkel később Szeráfim atya új feladatot ad neki: "Elmélkedj úgy, mint a pipacs!" Szeráfim atya most sem ereszti bő lére a magyarázatokat és instrukciókat: nem észbeli tudást…

A Szentlélekhez való viszonyunkat amúgy sem árt időnként megvizsgálni, de szörfözgetve a világhálón azt tapasztalom, hogy konkrétan a kontemplációhoz kapcsolódóan sem árt tisztázni néhány alapvető dolgot. Több helyen szaladtam bele olyan véleménybe, hogy "a testhelyzet nem…

Kommentelésben került elő Anthony de Mello S.J. Jézus-imával kapcsolatos írása. Ez érint egy olyan témát is, amiről már korábban ígértem, hogy visszatérek rá; illetve felvet még más kérdéseket is. De Mello írását itt olvashatjátok a lap alján, de ha már ott jártok, a…

Korábbról van egy elmaradásom. Az alapfogalmak tisztázásánál addig eljutottam, hogy van az elmélkedés; erre épül, de annak meghaladása a szemlélődés. A szemlélődés a keresztény hitélet egyik legfontosabb eleme. Tehát ha egy keresztény szemlélődik (közkeletű, de helytelen…

Démonológiában túlképzett hittestvéreink hajlamosak exorcistáért kiáltani, ha meghallják, hogy egy keresztény meditál. Azt képzelik, hogy ez ördögtől való szinkretizmus, amolyan "2 in 1" kutyuléka a vallásoknak. A kereszténység lassú, de biztos elbuddhistásítása, aminek…

Isten hozott, Kedves Olvasó!

2012.01.07. 09:41

Miután egy anyaggal már a közepébe vágtam a blogolásnak, illenék pár szót ejteni arról, hogy miről is lenne szó. Már régóta foglalkoztatnak a Jézus-ima, a hészükhaszta lelkiség, valamint a különböző keleti keresztény, nyugati keresztény és egyáltalán nem keresztény…

süti beállítások módosítása