A Szentlélekhez való viszonyunkat amúgy sem árt időnként megvizsgálni, de szörfözgetve a világhálón azt tapasztalom, hogy konkrétan a kontemplációhoz kapcsolódóan sem árt tisztázni néhány alapvető dolgot.

Több helyen szaladtam bele olyan véleménybe, hogy "a testhelyzet nem számít", "bízzuk magunkat Jézusra/a Szentlélekre" és majd fog az menni! Van aki még ideológiát is gyárt hozzá: "a szabályos testhelyzet az olyan keleti, de mi keresztények vagyunk!"

Véleményem szerint ez hibás megközelítés. A keresztény és a buddhista szemlélődésről korábban már írtam. Röviden arról volt szó, hogy a két dolog tartalmilag annyira különbözik, hogy igazából még össze sem lehet vetni: mintha almát a villanykörtével... (Nem is rossz: alma=bűnbeesés, villanykörte=megvilágosodás. Bocs.) Tartalmilag különböző a kettő, de nem technikailag!

Technikailag a kettő azonos, vagy mondjuk úgy, hogy ugyanannak a dolognak esetleg minimálisan eltérő változatai. Minden embernek ugyanaz az anatómiája, ugyanazok az életfunkciói, ugyanazok a szellemi folyamatai. Ezeket csak ugyanolyan módon tudjuk ugyanannak a tevékenységnek a szolgálatába állítani. Biciklin ülve ugyanúgy kell tekerni a pedált, akár Jeruzsálem felé haladunk, akár Dharamszalába megyünk.

A keresztény szemlélődés = kontempláció + ima, vagy méginkább szemlélődés az ima által. De ez pontosan azt jelenti, hogy az ima nem helyettesíti a kontemplációt, azt bizony a saját szabályszerűségei mentén kőkemény következetességgel gyakorolni kell!

Természetesen lehet a Jézus-imát kontempláció nélkül "csak" imádkozni. A mai orthodoxiában a világi hívők körében ez meglehetősen általános gyakorlat. Ezt azonban senki nem keveri össze a szemlélődéssel, a kontemplációval.

De térjünk vissza a Szentlélekhez. Aki velünk van már a szemlélődés legelejétől, mint ahogy keresztényként végig velünk van, a leghétköznapibb tevékenységünkben is. Velünk van bevásárláskor is, de a szatyrot nem cipeli haza helyettünk. Így van ez valahogy a szemlélődéssel is.

Szokás hangsúlyozni a Jézus-ima kegyelmi közvetítő erejét. Nem fér hozzá kétség, hogy ez létezik és az is egyértelmű, hogy nincs összefüggésben a saját erőfeszítésünk mértékével. De nem szabad a dolgot sem félreértelmezni, sem túldimenzionálni. A Jézus-ima kegyelmi hatását az életünk egyéb területein tapasztaljuk meg, méghozzá bőségesen. De véletlenül sem úgy, hogy a Szentlélek eltekint a személyes áldozatos kitartásunktól, és jókedvében és rögtön a csúcsra repít...

Az elmúlt kétezer évben egyetlen olyan esetet sem jegyeztek le, amikor valaki azonnal, vagy viszonylag hamar megkapta volna ezt a kegyelmet. Akik kellően elmélyedtek a Jézus-imában, mondhatnánk úgy is, hogy akikben kellően elmélyült az ima, "leszállt a szívükbe" és meglátták a "Teremtetlen Fényt"; mindnyájan egy szigorú, aszketikus életmód mellett, csak hosszú, következetes gyakorlás után kapták meg a Szentléleknek eme ajándékát. 

Nem a kontempláció a Szentlélek ajándéka, hanem a kontemplációval juthatunk a Szentlélek ajándékához!

Még egy nagyon fontos gondolat az előzőekhez. Igaz, hogy aszkézis és a Jézus-ima következetes gyakorlása nélkül nem kapjuk meg a Szentlélek ezen ajándékát. De amikor megkapjuk - mármint aki egyáltalán eléri ezt a szintet - nem a megtett erőfeszítések "béreként", még csak nem is "jutalomként" kapjuk. Hanem az Isten ingyenes kegyelmi ajándékaként - erről tanúskodnak a régi atyák.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.