Az ima

A keresztény élet lényege az ima. Maga Jézus Krisztus is imádkozott és tanította az embereket imádkozni. Nem követheti Krisztust az, aki nem imádkozik Istenhez.

OurFatherBigGreek.jpg
Az Orthodox Egyházban minden ima a Szent Háromságot jeleníti meg. A Szent Lélek által, Isten Fián, Jézus Krisztuson keresztül, és az Ő nevében imádkozunk az Atya Istenhez. Istent azért hívjuk a "mi Atyánknak", mert Jézus így tanított és felhatalmazott minket erre. Istent azért szólíthatjuk Atyának, mert a Szent Lélek által Isten fiai vagyunk (Róm 8). Az Egyházban Krisztushoz és a Szent Lélekhez is imádkozunk, azokhoz az Isteni Személyekhez, Akik egyek az Atya Istennel és örökké léteznek a Vele való tökéletes egységben, osztozva az Ő isteni létében és akaratában.

Az Egyházban a szentekhez is imádkozunk, nem ugyanúgy, mint a Szent Háromság Személyeihez, hanem úgy, mint segítőinkhez, közbenjáróinkhoz, társainkhoz az Egyházban, akik már megdicsőültek Istennél, és az Ő színe előtt vannak. Az Isten Országának dicsőségét élvező szentek és az emberi teremtmények között legelső Mária, Istennek Szülője, a Mennyek Királynője, Isten előtti szent közbenjáróink vezetője. A szent angyalokhoz is imádkozhatunk, hogy képviseljék ügyünket Isten előtt.

full.jpg
Az Egyház hagyományos katekizmusa háromféle imát különböztet meg: a kérő, hálaadó és dicsőítő imát.

Egy negyedik fajta imával is kiegészíthetjük a felsorolást, amelyet Isten előtti siralomnak nevezhetünk, amikor kérdésekkel ostromoljuk Istent az élet körülményeiről, létünk értelme felől, különösen valamilyen tragédia vagy lelki zavar idején. A Bibliában igen gyakran találunk példát mind a négy fajta imára.

Néha úgy határozzák meg az imát, mint Istennel való párbeszédet. Ez a meghatározás helyénvaló, ha nem feledkezünk meg arról, hogy ez a csend párbeszéde, amely szívünk rejtekében megy végbe. Az Orthodox Egyházban — egy régebbi és hagyományosabb meghatározás szerint — az ima az értelem és a szív Istenhez emelése, az Isten jelenlétében való megállás, amikor az ember szüntelenül átérzi, és emlékezetében hordozza az Ő nevét, létét, erejét és szeretetét. Ezt az imát "Isten jelenlétében való járásnak" is szokták nevezni.

Az ima célja Istennel való közösségünk elérése, és az, hogy ezáltal alkalmassá váljunk az Ő akaratának teljesítésére. A keresztények azért imádkoznak, hogy megismerjék Istent, és teljesíthessék parancsait. Ha valaki nem akar megváltozni, nem akar Krisztushoz hasonlóvá válni az Ő parancsainak teljesítése által, sem oka, sem célja nincs az imájának. A szentek tanítása szerint, ha nincs meg bennünk az a szándék, hogy válaszoljunk Istennek, és az imában az általa mutatott ösvényen haladjunk, az ima lelkileg még veszélyes is lehet.

christians praying icon.jpg
Az imádkozás nem pusztán az ima szavainak ismétléséből áll. Imák elmondása nem egyenlő az imádkozással. Az imát titokban kell végezni, röviden, rendszeresen, sok szó nélkül, Isten iránti bizalommal, hogy Ő hall minket, és készséggel, hogy megtegyük azt, amit kíván tőlünk (Mt 6, 5-15; Lk 11 és l8; Jn 14-17).

Az Orthodox Egyház követi az Ószövetség gyakorlatát, a nap órái szerint előírt imák elmondását. A keresztényeknek arra kell törekedniük, hogy rendszeresen, reggel, este, étkezések előtt és után imádkozzanak, és végezzék azt a rövid imát is, melyet a nap folyamán bármilyen körülmények között el lehet mondani. Ebből a célból sokan gyakorolják a Jézus-imát: "Úr Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!"

Természetesen, az ima formája másodlagos és egyénenként változhat. Ami igazán fontos, az ima ereje, amely Istenhez emel minket, és megerősít az Ő isteni akaratának teljesítésében. Az otthon elmondott imák különböznek a templomi imáktól, hiszen a személyes ima más jellegű, mint az Egyház közösségi imája. E két fajta ima eltér egymástól, nem szabad összekeverni  ket. Amikor templomba megyünk imádkozni nem azért megyünk, hogy ott saját, személyes imáinkat mondjuk el. Ezeket az imákat otthon, a szobánkban, titokban kell elmondanunk és nem a templomban (Mt 6, 5-6). Ez nem azt jelenti, hogy ne tegyük hozzá személyes gondjainkat, kívánságainkat, bajainkat, kérdéseinket és örömeinket az Egyház imáihoz.

Ezt természetesen megtehetjük, és meg is tesszük. De a templomba azért megyünk el és azért visszük magunkkal nehézségeinket, hogy ott egyesüljünk az Egyház - Krisztus, Istennek Szülője, a szentek - örök imáival, és a mi saját testvéri közösségünk imáival.
 
Zsoltár.jpg
A templomban másokkal imádkozunk, ezért vigyáznunk kell arra, hogy mindannyian együtt imádkozzunk, egy testként, egy értelem, egy szív és egy lélek egységében. Még egyszer ki kell hangsúlyozni, ez nem jelenti azt, hogy templomi imáink nem lehetnek személyesek és egyediek, ellenkezőleg, egész lényünket bele kell foglalnunk templomi imáinkba. Az Egyházban azonban mindenkinek a Krisztus Testével együtt végzett közös imába kell bekapcsolódnia, saját egyéniségével, személyiségének egyediségével. Ez az, ami értelmet ad az Egyház imájának, ez gazdagítja, ez teszi széppé, sőt azt is mondhatjuk "könnyűvé". Sok templomi istentiszteletet megnehezít az a tény, hogy elszigetelt egyének imáiból áll, akik csak fizikailag vannak együtt, de nincsenek együtt lelkileg.

Az Orthodox Egyházban a hivatalos istentiszteletek meglehetősen hosszúak. Ez azért van, mert nem csupán imádkozni megyünk a templomba. Hanem azért is, hogy együtt legyünk, együtt énekeljünk, együtt elmélkedjünk a hit értelméről, együtt tanuljunk, és Istennel mindannyian egységbe és közösségbe kerüljünk. Ez különösen érvényes az Egyház Szent Liturgiájára. Ha valaki kizárólag szíve csöndjében akar imádkozni, annak nem szükséges - és tulajdonképpen nem is lenne szabad - ebből a célból elmennie a templomi istentiszteletre. A templomi istentisztelet felépítése nem a csöndes imának szól, hanem Isten egész népének egymással, Krisztussal és Istennel való imádságos közösségének elérését szolgálja.

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr873789756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása