Húsvét utáni vasárnapok

Tamás vasárnapja: az "Antipászcha"

A Húsvét utáni Fényes Hét minden egyes napján az istentiszteletek teljes húsvéti ragyogásban kerülnek megünneplésre. A húsvéti keresztelési körmenet naponta megismétlődik. Az oltárba vezető Királyi Ajtó nyitva marad. A Húsvét öröme és Isten Országának az ajándéka, az örök élet, továbbra is b ven árad. A hét végén pedig, szombaton este már a Húsvét utáni második vasárnap ünneplése kezdődik, amelyen arra emlékezünk, hogy "nyolc nap múlva" (Jn 20, 26) Krisztus megjelent Tamás apostolnak.

nyitottajtó.jpg
Fontos megjegyeznünk, hogy a nyolcas számnak szimbolikus jelentése van mind a zsidó mind a keresztény spirituális hagyományban. Többet jelent beteljesedésnél vagy teljességnél: Isten Országára utal, az eljövendő világ életére, mivel a hetes szám a földi lét idejét jelöli. A sabbath, a hetedik nap a nyugalom megáldott napja ebben a világban, a hét utolsó napja. A "hét első napja", a "sabbath utáni" nap, melyet mind a négy evangélium úgy örökít meg, mint Krisztus Feltámadásának napját (Mk 16, 1; Mt 28, 1; Lk 24, 1; Jn 20, 1, 19), ezért a "nyolcadik nap" is egyúttal, amely túlmutat e világ határain, az a nap, amely az eljövendő világ életét hordozza, Isten Országa örök nyugalmának a napját (Vö. Zsid 4).

A Húsvét utáni második vasárnap ily módon a Húsvét ünnepének nyolcadik napja, a Fényes Hét utolsó napja. Ezért is nevezik "Antipászchának". A korai Egyházban az újonnan megkeresztelkedett keresztények csak ezen a napon vették le keresztelési ruhájukat és tértek vissza a világi életbe. Az istentiszteletek során a Feltámadt Krisztus és Tamás apostol találkozására esik a hangsúly, a nap jelent ségét pedig az evangélium szavai közvetítik a számunkra:

tamás.jpg
"Azután így szólt Tamáshoz: "Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő." Tamás pedig így felelt: "Én Uram, és én Istenem!" Jézus így szólt hozzá: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek." (Jn 20, 27-29) Mi nem láttuk Krisztust testi szemeinkkel, nem érintettük feltámadt testét kezeinkkel, mégis a Szent Lélek által láttuk, kezünkkel is megtapintottuk és megfigyeltük az Élet Igéjét (1Jn 1, 1), és ezért hiszünk.

Az istentiszteletek során Mennybemenetelig minden nap elénekeljük a húsvéti tropáriont. Minden esthajnali istentiszteleten, Tamás vasárnapjától kezdőd en, a húsvéti kánont és himnuszokat énekeljük, újra meg újra megismételjük a "hét első napjának" megünneplését, melyen Krisztus feltámadt halottaiból. Minden Liturgián az Apostoli olvasmányt az Apostolok Cselekedeteinek könyvéből vesszük, amely elbeszéli, hogy az első keresztények milyen közösségben éltek a Feltámadt Úrral. Az Evangéliumi olvasmányok ugyanakkor Szent János evangéliumából valók, melyről sokan azt tartják, hogy azok számára íródott, akik a Szent Háromság nevében újonnan keresztelkedtek meg, belépve ezáltal az Isten Országának új életébe a Krisztusban való meghalás és újjászületés révén. Ezt a véleményt arra alapozzák, hogy mindazok a "jelek", ahogy Szt. János az evangéliumának csodáit nevezi, szentségi tartalmat hordoznak, vízzel, borral, kenyérrel kapcsolatosak. Ily módon a Tamás vasárnapja utáni vasárnapok, a harmadik vasárnap kivételével, mind egy ilyen "jelnek" vannak szentelve.

A Kenetvivő  asszonyok vasárnapja

A Húsvét utáni harmadik vasárnap a Kenetvivő asszonyoknak van szentelve, akik a Megváltó testéről gondoskodtak halála után és akik az első tanúi voltak Feltámadásának. Újból halljuk a Nagy Pénteki istentisztelet három tropárionját, melyek az ünnep tartalmát közvetítik számunkra:
 kenetvivő.jpg
 
"Nemes lelkű József, levéve a keresztfáról szeplőtelen testedet, tiszta gyolccsal és illatokkal beborítván azt, és eltemetvén új sírba helyezte el. Midőn leszállottál a halálba, Halhatatlan Élet, megölted a poklot az Istenség villámával, midőn pedig a halottakat a föld mélyéből feltámasztottad, minden Mennyei Hatalmak így kiáltottak: Életetadó Krisztus Istenünk, dicsőség Néked. A kenetvivő asszonyokhoz így szólott a sírhoz szállott angyal: Halottaknak valók a kenetek, Krisztus pedig az enyészettől idegennek bizonyult."

Az Inaszakadt vasárnapja

inaszakadt.jpg
A negyedik vasárnap az inaszakadt embernek Krisztus által történt meggyógyításáról szól. (Jn 5) Krisztus akkor gyógyítja meg a beteget, amikor az arra vár, hogy valaki bevigye a vízmedencébe. Az Egyházban, a keresztség révén mi is meggyógyulunk és megmenekülünk az örök életre Krisztus által. Így a templomban hozzánk is szólnak az inaszakadthoz intézett szavak: "többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled." (Jn 5, 14)

A Pünkösdi időszakot felező szerda

A negyedik hét közepén a Húsvéttól Pünkösdig terjedő időszakot felező napról ünnepélyes módon emlékezik meg az Egyház. Ez a Pünkösdi időszakot felező szerda ünnepe, amelyen Krisztus, az ünnepi időszak közepén megváltó küldetéséről szól az embereknek, és mindenkinek felkínálja a "halhatatlanság vizét". Az evangélium ismét a Mester jelenlétére és üdvözítő ígéretére emlékeztet bennünket: "Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!" (Jn 7, 14, 37) Mi is újra saját eltemettetésünkre és feltámadásunkra gondolunk Krisztussal együtt a keresztségben, és arra, hogy a Bérmálás során a Szent Lelket is megkaptuk tőle. Ahogyan az egyik ünnepi énekben elhangzik, "visszatekintünk az elmúlt ünnepre és el re megízleljük az újat". Tudjuk, hogy a Feltámadt Krisztusnak ahhoz az Országába tartozunk, ahol "A Lélek és a menyasszony így szól: «Jöjj!» Aki csak hallja, az is mondja: «Jöjj!» Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!" (Jel 22, 17; Ézs 55, 1)

"Az ünnepi időszak közepén, itasd meg szomjazó lelkemet, az istenfélelemnek vizével, mert megmondtad mindeneknek, Üdvözít : Aki szomjúhozik, jöjjön Énhozzám és igyék. Életnek Forrása, Krisztus Isten, dicsőség Néked." (Tropárion) "A törvényes ünnepszak közepén, a mindenek Alkotója és Uralkodója, Krisztus Isten, így szólottál a jelenlevőkhöz: Jertek és merítsetek a halhatatlanság vizéből. Leborulunk azért Teelőtted, és hittel kiáltjuk: Ajándékozd nekünk a Te könyörületedet, mert Te vagy az életünk Forrása." (Kondákion)

A Szamariai asszony vasárnapja

szamariai.jpg
A Húsvét utáni ötödik vasárnap a Szamariai asszonyról szól, akivel Krisztus Jákob kútjánál beszélt. (Jn 4) A történet ismét az "élő vízről" szól és az Isten Messiásának felismeréséről Jézusban. (Jn 4, 10-11; 25-26) Az Evangéliumi olvasmány Benne gyökerező új életünkre, az "élő vízből" való ivásunkra, Isten igaz imádására emlékeztet bennünket a keresztény messiási korban, "lélekben és igazságban" (Jn 4, 23-24). Azt is megértjük, hogy a megváltás mindenkinek szól: zsidóknak és pogányoknak, férfiaknak és nőknek, szentek és bűnösöknek egyaránt.

A Vakonszületett vasárnapja

A hatodik vasárnapon a vakon született ember meggyógyításáról emlékezünk meg. (Jn 9) Önmagunkban azonosulunk azzal, aki eljött, hogy lásson és higgyen Jézusban, mint Isten Fiában. Az Úr saját isteni kezeivel megkente szemeinket és megmosta azokat keresztelő medencénk vizében. (Jn 9, 6-11)

vakonszületett.jpg
Jézus nyállal sarat csinált, és meghagyta a vakon születettnek, hogy mosdjon meg a Siloám-tó vizében. Azért tett így, mert a szombat volt az a nap, amelyen "köpködés", sárgyúrás és mosakodás szigorúan tilos volt. Azzal, hogy Jézus megszegte a zsidók e rituális el írásait kinyilvánította, hogy Ő valóban a szombatnak az Ura és ily módon egyenlő Istennel, az Atyával, az egyetlennel, Aki a zsidó hagyományok szerint szombaton is dolgozik, kormányozva teremtett világát.

A vakon született ember szombatnapi gyógyítását botrány követi. Krisztusban való hite miatt kizárják a zsinagógából. Az egész Egyház osztozik az Ő sorsában, tudva, hogy akik nem látják meg Jézusban az Urat, azok a valóban vakok, azoknak "maradnak meg bűneik" (Jn 9, 41). A többiek részesülnek az élet világosságában, megláthatják és megismerhetik Istennek Fiát, mivel "látod Őt, és aki veled beszél, Ő az" (Jn 9, 37).

"Lelki szemeimen megvakulva, Hozzád járulok óh Krisztus, mint a vakonszületett, bűnbánattal így kiáltva Hozzád: Te vagy a sötétségben lévőknek legragyogóbb Világossága." (Az ünnep kondákionja)
 
Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr853898965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása