Szeráfim atya tanítványa a testhelyzet, a tudati attitűd, a légzés, és az ima recitálása után egy újabb lépcsőfokra léphet. Most már emberként elmélkedhet, méghozzá nem is akárhogy, hanem úgy, mint Ábrahám.

Ábrahám, három vallás ősatyja - melyből kettő világvallás lett - a Hit élő szimbóluma, vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy ő maga a megtestesült Hit. A történet ismert: Ábrahám fenntartás nélkül engedelmeskedik Istennek, amikor elhívja megszokott környezetéből, és idegen vidékre vezeti. Isten szövetséget köt vele, Ábrahám pedig még a számára legkedvesebbet: fiát is feláldozná érte. Ábrahámot egy ízben még a Szentháromság is meglátogatja, ő pedig, anélkül, hogy tudná kit is fogad, vendégül látja a három Isteni Személyt.

Ábrahámként elmélkedni - mint ahogy ezt a tanítvány ki is fejti - a teljes odaadással, feltétel nélküli hittel, az egész életünkkel és életvezetésünkkel való imádkozást jelenti. Szeráfim atya külön kiemeli a vendégül látást, a karitatív tevékenységet, mint ennek az életnek lényeges elemét.

Az "egész élettel való imádkozás" az aszketikus életmódot jelenti. Itt rögtön meg is kell jegyezni néhány dolgot. Az egyik az, hogy az aszkézis nem önsanyargatás, nem saját magunkra kiszabott büntetés és bűnhődés. Az aszkézis nem más, mint önfegyelem, és az önfegyelemre való folyamatos odafigyelés. Ennek a folyamatnak ugyan lényegi eleme a lemondás, az áldozatvállalás, de nem a szenvedés céljából, hanem azért, hogy teljesebben át tudjuk adni magunkat Istennek. Az aszkézis közvetlen célja nem az, hogy Krisztus szenvedésében osztozzunk, hanem az, hogy megszabaduljunk életvitelünk fölösleges elemeitől, hogy kiüresítsük magunkat, azért, hogy be tudjuk fogadni Őt. Érdemes megemlíteni, hogy a görög atyák legtöbbször egyszerűen csak a "praxis" azaz "gyakorlat" kifejezést használják az aszketikus életmódra.

A másik fontos megjegyezni való magától értetődő: teljes aszketikus életmódot szerzetesként, remeteként lehet élni, világiként ez nem adatott meg. Mégis, valamilyen módon törekedni kell rá, és amennyire lehet, próbáljunk meg közelíteni a mégoly távolinak is tűnő ideál felé.

Harmadik fontos dolog, hogy a Jézus-ima mondása (illetve az imádságos élet általában) az aszketikus életmóddal egymást segítik. Mennél jobbal elmélyedünk a Jézus-imában, annál következetesebbek tudunk lenni életvitelünk összeszedettségében, és viszont: mennél összeszedettebben élünk, annál jobban elmélyülünk a Jézus-imában. A két dolog egymást úgymond gerjeszti.

A negyedik dolog, amit szem előtt kell tartani, az előzőekből következik. Az imádságos élet és az aszkézis olyannyira összetartozik, hogy igazából nem is választják szét őket. Sem szerzetesi, sem világi életvitel esetén. Egész egyszerűen csak "hívő életről", "keresztény életről" vagy konkrétabban "orthodox életről" beszélnek. Az alábbiakban egy tízpontos, világiaknak szóló életvezetési útmutatást adok közzé, mely nem szorul bővebb magyarázatra.

1. Imádkozzunk naponta! Naponta kétszer, közvetlenül felkelés után és közvetlenül lefekvés előtt imádkozzunk. A reggeli, Istennek szánt idő legalább fél óra legyen. Ha az otrhodox hagyomány szerinti szokásos imákat és zsoltárokat elimádkozzuk, akkor ez a 100 Jézus-imával együtt nagyjából ennyi idő. A napi kétszeri ima legfőbb lényege az, hogy rendszerré váljon, és az ima - mint lelki megtisztulás és feltöltekezés - életünk elengedhetetlen részét képezze, akárcsak a testi tisztálkodás és a táplálkozás. Fontos a nyugodt körülmények megteremtése, és nem csak az állandó időpont, hanem egy állandó hely kialakítása is. E célból ajánlatos valamiféle "házioltárt" vagy "szent sarkot" is kialakítani a lakásban.

2. Vegyünk részt a liturgián és járuljunk a Szentségekhez! Imádságos életünk csak akkor lehet teljes, ha a közösségi liturgián is részt veszünk; továbbá Istennel való kapcsolatunk is csak úgy teljesedhet ki, ha a Szentségekhez is járulunk. Korábban volt arról szó, hogy az orthodoxiában a lelki élet kétpólusú: a magánájtatosságot és a közös liturgiát ismeri. Ez a két elem feltétlenül szükséges a teljes lelki élethez. A katolikus hagyomány a magánájtatosság többféle módját különbözteti meg, továbbá ismer számos közösségi paraliturgikus ájtatosságot is, ilyen például a rózsafüzér, a kilencedek, a keresztút és a különböző litániák. Ezek nem feltétlenül szükséges elemei a lelki életnek, de ajánlottak, különösen akkor, ha az általunk követett lelkiségben hagyománya van.

3. Tartsuk meg az egyházi ünnepeket! Az előzőeket figyelembe véve ez sem szorul bővebb magyarázatra.

4. Imádkozzuk a Jézus-imát! Mint látható, a Jézus-ima a hívő élet egyik alappillére. Ebben a funkciójában mindegy, hogy szóbeli- vagy szemlélődő imaként alkalmazzuk, a lényeg az, hogy törekedjünk a legnagyobb intenzitásra. Próbáljunk arra törekedni, hogy az elkülönített imádság mellett (amikor csak imádkozunk és Istenre koncentrálunk) egyre több hétköznapi tevékenységünk közben is mondjuk magunkban a Jézus-imát. Legkézenfekvőbb, ha sorbanállás vagy utazás közben imádkozzuk, majd egyre többször, elsősorban fizikai jellegű munkavégzés közben is. A napi rohanásban nem árt néha egy-két percet szusszanni, ilyenkor is szólítsuk meg Őt. Egy idő után próbálkozhatunk bizonyos szellemi tevékenységek bizonyos fázisaiban, illetve félálomban is imádkozni.

5. Lassítsuk le életünket! A modern világ által diktált rohanó tempó nem kedvez a lelki életnek, belső világunk folyamatainak. Ezért valamiféleképpen vissza kell venni a rohanásból. Kerüljük a fölösleges tevékenységeket, legyen az munka-szerű vagy szórakozás-szerű tevékenység. Azért használom a "-szerű" kifejezést, mert ezek valójában fölöslegesek és sem munkánk hatékonyságát nem növelik, sem nem szolgálják a kikapcsolódást, szórakozást. Ez csak elsőnek tűnik lehetetlennek, de lényegesen egyszerűbb, mint gondolnánk. Sőt, ha a többi pontot betartjuk, mondhatnánk, hogy mindez szinte magától "betartatódik". Ha sikerül a Jézus-imát napi életünk elidegeníthetetlen részévé tenni, észre fogjuk venni, hogy egyre inkább ráérünk bizonyos dolgokra, amire azidáig nem, egyre több időt tudunk imával, családunkkal, de akár hobbinkkal is tölteni - holott nem dolgozunk kevesebbet sem a munkahelyen, sem a háztartásban.

Általában három dologra ajánlott célirányosan odafigyelni: a tévére, az internetre és a telefonra. Mindegyiket csak annyit használjuk, amennyire az feltétlenül szükséges. Természetesen szabad szórakozni egy jó tévéműsoron, de ne kérődzzünk fölöslegesen a "szem rágógumiján". Ugyanígy telefonáláskor ne bájcsevegjünk, ha meg lehet beszélni valamit két mondatban is. A telefon amúgy is kerülendő, mert kizökkenti a hívott felet az aktuálisan végzett tevékenységéből. Stb.

6. Legyünk éberek! Az ébreséget fölfoghatjuk amolyan hamvasbélás értelemben is. Görögül az éberség a "nepszisz" ami a "nepho" (= őrizni, ellenőrizni) szóból ered. Egy közkedvelt hasonlat szerint az éberség szívünk kapujának folyamatos ellenőrzése, hogy milyen érzést, gondolatot engedünk be, és mit nem. Ennél frappánsabban ezt nem is lehet megfogalmazni. A lényeg a folyamatosságon van: érzelmeinket és gondolatainkat mindig tartsuk kontroll alatt!

7. Szelídítsük meg szenvedélyeinket! Az érzéki dolgokban gyökereznek a szenvedélyek. Nem kell érzékeinket büntetnünk vagy kiirtanunk. Minden, ami érzékeinknek kellemes, Istentől való és az Ő jóságát dicséri. Vigyázni kell azonban, hogy az érzéki örömökből táplálkozó szenvedélyek ne váljanak öncélúvá, ne pusztán csak az érzékek kielégítését szolgálják. Ennek kulcsa a mértékletesség, és az Istennel való kapcsolatunk tudatosítása. Észre kell vennünk a testi örömök magasabb rendű, spirituális aspektusát is. A szenvedélyeket nem kiirtani kell, hanem megszelídíteni, hogy befoghassuk őket hogy húzzák a szekerünket.

8. Vegyünk előre másokat! Szorítsuk háttérbe önmagunkat és az egónkat. Legyünk empatikusak, és cselekedeteinkben ne a saját érdekünket helyezzük előtérbe, hanem alkalmazkodjunk másokhoz, az ő aktuális érdekeikhez. Mondhatjuk úgy is, hogy szolgáljuk embertársainkat, mint ahogy Ábrahám is szívélyesen vendégül látta a Szentháromságot, akit embertársainak vélt.

9. Alkossunk spirituális közösséget! Keressük a velünk azonos vallású emberek társaságát, töltsünk együtt minél több időt, csináljunk közös programokat. A hitünket nem csak egyénileg, de közösségi szinten is meg kell élnünk. Ugyanakkor egész életünket át kell hogy hassa, nem szorítkozhat csak a szakrális térre és időre, azaz csak a liturgiára. Azonos hitű embertársainkkal nem csak vallási célból kell összejönnünk, hanem lehetőleg minél többször, minél többféle célból is. Az igazi keresztény testvériség csak így élhető meg. Az azonos hitű emberek spirituálisan akkor is erősítik egymást, ha nem kifejezetten vallási célból jönnek össze, és hitbéli témáról esetleg szót sem ejtenek. Bár nem kell különösebben ecsetelni, hogy az ilyen beszélgetések is milyen hasznosak tudnak lenni. Ugyanakkor egy ilyen közösségi élet számtalan lehetőséget nyújt a mások szolgálatára, a karitatív tevékenységre is.

10. Olvassuk a Szentírást és a Szent Atyákat! Nem szorul bővebb magyarázatra ez a tanítás. Lényeges, hogy napi rendszerességgel szánjunk a Szentírásra időt. Jó, ha ebben követjük a liturgikus utasítást, a napi Evangéliumot, Szentleckét, Zsoltárt vagy Olvasmányt. Hogy miért jó így tenni, már volt szó róla korábban, a megfelelő tudati attitűd kialakításánál. Ezen felül tanulmányozzuk a lelkiségi irodalmat is, amennyire lehet gyakran; illetve amennyire igényünk van rá, amennyit aktuálisan be tudunk fogadni, amennyit fel tudunk dolgozni.

2709 Mi a szemlélődő imádság? Avilai Szent Teréz így válaszol: "A belső ima megítélésem szerint nem más, mint barátság, melyben gyakran négyszemközt beszélünk azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket." 

A szemlélődő ima azt keresi, "akit szeret a lelkem" (Én 1,7): Jézust - és benne az Atyát - keresi, mert a szeretet kezdete mindig az utána való vágyakozás; és tiszta hittel keresi Őt, azzal a hittel, amelynek hatására Belőle megszületünk és Benne élünk. A szemlélődő imádságban is elmélkedhet még az ember, de a tekintet már az Úrra irányul.

2710 A szemlélődő ima idejének és időtartamának megválasztása a szilárd akarattól függ, mely föltárja a szív rejtett dolgait. A szemlélődő ima nem akkor történik, amikor időnk van rá: időt szakítunk arra, hogy az Úrral legyünk azzal a szilárd elhatározással, hogy nem hagyjuk abba, bármilyen próbatétel és szárazság is kísérje a találkozót. Elmélkedni nem mindig lehet, de mindig be lehet lépni a szemlélődő imába, egészségi és érzelmi állapotunktól, munkakörülményeinktől függetlenül. Szegénységben és hitben a szív a keresés és a találkozás helye.

2711 A szemlélődő imába belépés hasonlít a szentmise kezdetéhez: a Szentlélek indítására "összegyűjtjük" a szívünket és egész lényünket, tudatosan vagyunk jelen az Úr lakásában, ami mi magunk vagyunk, és fölébresztjük a hitet, hogy belépjünk Annak jelenlétébe, aki vár ránk. Levetjük álarcainkat, és szívünket újra a minket szerető Úr felé fordítjuk, hogy átadjuk neki magunkat, mint áldozati adományt, melynek meg kell tisztulnia és át kell változnia.

2712 A szemlélődő ima Isten gyermekének imádsága; a bűnösé, aki bocsánatot nyert, és kész befogadni a szeretetet, amellyel szeretik, és még nagyobb szeretettel akarja viszonozni azt. De tudja, hogy szeretete mint viszonzás nem más, mint az a szeretet, melyet a Szentlélek áraszt a szívébe. Mert minden kegyelem Istentől. A szemlélődő ima alázatos és szegény odaadás az Atya szerető akaratának, egyre mélyebb egységben az Ő szeretett Fiával.

2713 Így a szemlélődő ima az imádság misztériumának legegyszerűbb kifejeződése. A szemlélődő ima ajándék és kegyelem; csak alázatban és szegénységben lehet megkapni. A szemlélődő ima szövetség kapcsolata, melyet Isten a szívünk mélyén kötött velünk. A szemlélődő ima kommunió: benne a Szentháromság az embert, Isten képmását átalakítja a maga "hasonlatosságára".

2714 A szemlélődő ima az imádság kiemelkedően intenzív ideje. A szemlélődő imában az Atya a Szentlélek által erősít meg belső emberré, hogy a hit által Krisztus lakjék a szívünkben és a szeretetben verjünk gyökeret és alapozódjunk meg. 

2715 A szemlélődő ima a hit Jézusra szegezett tekintete. "Én Őt nézem, Ő meg engem néz", mondta a tabernákulum előtt imádkozó ars-i parasztember kora szent plébánosának. Ez a ráfigyelés lemondás "önmagamról". Az Ő tekintete tisztítja a szívet. Jézus tekintetének fénye megvilágosítja szívünk "szemét"; megtanít arra, hogy mindent az Ő igazságának és emberek iránti együttérzésének fényében lássunk. A szemlélődő ima Krisztus életének misztériumaiban kezdődik. Így tanulja meg az "Úr belső ismeretét", hogy jobban szeresse és kövesse Őt.  

2716 A szemlélődő ima Isten Igéjének meghallása. Ez a meghallás egyáltalán nem passzív, hanem a hit engedelmessége, a szolga föltétlen szófogadása és a gyermek szerető odasimulása. Részesedés a szolgává lett Fiú "Amen"-jében, és az Ő alázatos szolgálóleányának "fiat"-jában.

2717 A szemlélődő imádság csöndes hallgatás, "az eljövendő világ szimbóluma" vagy "a hallgatag szeretet beszéde". A szemlélődő imádságban a szavak nem beszélgetést jelentenek, hanem olyanok, mint a rőzse, mely a szeretet tüzét táplálja. E csöndben, mely a "külső ember" számára elviselhetetlen, az Atya elmondja nekünk az Ő megtestesült, szenvedő, meghalt és föltámasztott Igéjét, és a Lélek Jézus fiúi imájának részeseivé tesz.

2718 A szemlélődő ima kapcsolat Krisztus imájával, amennyiben misztériumában részesít. Krisztus misztériumát az Egyház az Eucharisztiában ünnepli, és a Szentlélek a szemlélődő imádságban belőle éltet, hogy a szeretettel tettben megnyilvánuljon.

2719 A szemlélődő ima a sokaságnak életet hozó szeretet közössége, amennyiben beleegyezés a hit éjszakájában való kitartásra. A föltámadás húsvéti éjszakája az agónia és a sír éjszakáján megy át. Az Ő Lelke (és nem a "test" , mely "gyönge") teszi meg, hogy Jézus órájának ezt a három intenzív időszakát a szemlélődő imádságban megvalósítsuk. Szükség van a beleegyezésre, hogy "egy órát" vele virrasszunk.

Az alábbi információt a www.gorogkatolikus.hu oldalról vettem át és osztom meg mindenkivel:

"A mennyország nem hely, hanem tapasztalat"

Március 26. és 28. között Máriapócson Jézus-ima lelkigyakorlatot szervezünk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A kezdés hétfőn 10 órakor lesz, és a szerdai előszenteltek liturgiájáig tart (ami 17 órakor kezdődik). Jelentkezni a zarándokházban lehet.

Kiss Attila

A Máriapócsi Zarándokház elérhetősége: www.mariapocsi-zarandokhaz.hu

2665 Az Egyház Isten igéjével és a liturgia ünneplésével táplálkozó imája megtanít minket az Úr Jézushoz imádkozni. Jóllehet az Egyház imája elsősorban az Atyához szóló imádság, minden liturgikus hagyomány tartalmaz Krisztushoz szóló imádságokat. Egyes zsoltárok - ahogyan az Egyház imádságában a jelen helyzetre alkalmazzuk - és az Újszövetség adják ajkunkra és vésik szívünkbe e Krisztushoz szóló imádság megszólításait: Isten Fia, Isten Igéje, Úr, Üdvözítő, Isten Báránya, Király, Szeretett Fiú, Szűzanya Fia, Jó Pásztor, Életünk, Világosságunk, Reménységünk, Föltámadásunk, emberek Barátja...

2666 De a mindent magába foglaló Név az, amelyet Isten Fia a megtestesülésében kap: JÉZUS. Az isteni név a mi emberi ajkunk számára kimondhatatlan, de Isten Igéje magára véve emberségünket átadja nekünk, és segítségül tudjuk hívni: "Jézus", "JHVH megszabadít". Jézus neve mindent magában foglal: Istent és embert, az egész teremtés és üdvösség rendjét. "Jézust" imádkozni azt jelenti, segítségül hívjuk Őt, magunkban Őhozzá folyamodunk. Az Ő neve az egyetlen, mely tartalmazza azt a jelenlétet, amit jelent. Jézus föltámadott, és mindaz, aki segítségül hívja az Ő nevét, befogadja Isten Fiát, aki szerette őt és aki odaadta önmagát érte.

2667 E hitből fakadó, nagyon egyszerű segítségül hívás az imádság hagyományában Keleten és Nyugaton több formát öltött. A leggyakoribb - a Sinai-hegy, Szíria és az Athosz-hegy lelki emberei által átadott - formula ez az invokáció: "Jézus Krisztus, Isten Fia, Úr, irgalmazz nekünk, bűnösöknek!" Összekapcsolja a Filippi levél 2,6-11 Krisztus-himnuszát a vámos és a látást koldulók kérésével. Általa a szív összehangolódik az ember nyomorúságával és Üdvözítőjük irgalmasságával.

2668 Jézus szent Nevének segítségül hívása az állandó imádkozás összes útja közül a legegyszerűbb. Amikor alázatos szívvel, figyelmesen gyakran ismételgetik, nem szóródik szét "bőbeszédűségben" (Mt 6,7), hanem "őrzi az Igét és gyümölcsöt terem állhatatosságban". Ez az imádság "mindig" lehetséges, mert nem egy foglalatosság a többi mellett, hanem egyetlen foglalatosság, tudniillik Isten szeretetéé, mely minden cselekedetet átlelkesít és átalakít Jézus Krisztusban.

2669 Az Egyház imádsága imádja és tiszteli Jézus Szívét, miként segítségül hívja az Ő szentséges Nevét. Imádja a megtestesült Igét és az ő Szívét, mely az emberek iránti szeretetből megengedte, hogy a bűneink átszúrják. A keresztény imádság szívesen követi a Megváltót a kereszúton. A stációk a Pretoriumtól a Golgotáig és a sírig jelzik Jézus útját, aki szent keresztje által megváltotta a világot.

Az egykori Pentarchia egyik oszlopa a Jeruzsálemi Patriarchátus volt. Most megpróbálom vázlatosan bemutatni a város történetét, elsősorban a város spirituális örökségére és a Jeruzsálemi Pátriárkákra fókuszálva; de megemlítek néhány közéleti aktualitást is; a végén pedig, mintegy ráadásként, szót ejtek egy érdekességről, a Jeruzsálemi Királyság magyar vonatkozásairól.

Mint ahogy a grafikonon látszik, Jeruzsálem a közepesen hánytatott sorsú városok közé tartozik. Nem volt olyan szerencsés, mint például Sátoraljaújhely, Salgótarján és az ezeréves Magyarország törökök és trianon által megkímélt morzsalékai, de például a 20. században kevesebbszer cserélt gazdát, mint mondjuk Koszovó vagy Kárpátalja.

Keresztény szemszögből Jeruzsálem már korán, Ábrám elhívása után, de még a Szövetség megkötése előtt fontossá válik. Melkizedek, a "magasságbeli Isten papja" és "Sálem (azaz Jeruzsálem) királya" kenyérrel és borral áldozatot mutat be, majd megáldja Ábrámot, aki később az Úrral kötött Szövetségben kapja az Ábrahám nevet. Melkizedek nemcsak hogy nem a kiválasztott nép ivadéka, de éppenséggel ő áldja meg a kiválasztott nép ősatyját.

A bizánci hagyomány a latinnál gyakrabban él azzal az eszközzel, hogy az újszövetségi történések ószövetségi előképét is - okát, párhuzamát vagy éppen ellentettjét - megjeleníti a liturgiában, a liturgikus térben vagy a liturgikus időben. Melkizedek gyakran szerepel mint Jézus Krisztus előképe; kenyér és bor áldozata pedig Jézus Krisztus áldozata, az Euchariszia előképeként. A fenti képen az ikonosztáz Északi Ajtaján látható Melkizedek papkirályi öltözetében, koronával a fején, áldozati edénnyel és füstölővel a kezében.

Jeruzsálem későbbi története dióhéjban: Dávid elfoglalja a várost, majd fia és utóda Salamon király megépíti a templomot. A templomot a babiloni fogságba esés idején (Kr.e. 586) a hódítók elpusztítják, és majd csak a visszatérés után, perzsa uralom alatt építi ujjá a zsidó nép. Dáriusz idejében szentelik fel Kr. e. 518-517 körül, ennek emlékünnepe a Hanuka. Az ókori zsidó állam Jeruzsálemmel együtt ekkor már többé nem független, hanem különböző birodalmak némi autonómiával rendelkező tartománya. A templomot már római fennhatóság alatt Heródes Kr.e. 19. körül renoválja, ezért gyakran Heródes templomának is hívják, megkülönböztetve ezzel Salamon templomától, azaz az első templomtól.

A Templomban szolgál Zakariás, Keresztelő Szent János édesapja. Itt nevelkedik leányként három éves korától eljegyzéséig az Istenszülő Szűz Mária. Ő leánytársaival együtt nem csak itt lakott, de bizonyos feladatokat is ellátott a Templom életében és természetesen részt vett a szertartásokon. Itt mutatják be a negyvennapos csecsemő Jézust, és itt ismeri fel benne megváltóját az agg Simeon. Ide jár fel Názáretből a Szent Család az előírt ünnepekre, és itt kési le egyszer a hazafelé induló karavánt a kamaszodó Jézus, mert éppen Atyja dolgaival volt elfoglalva.

De nem csak a Templom, hanem maga Jeruzsálem városa kiemelkedően fontos helyszíne a megváltásunknak. Krisztus ebbe a városba vonul be dicsőséggel szamárháton, itt alapítja meg az Eucharisztiát és itt szerez nekünk a halálával örök életet. Itt temetik el, itt támad fel, és innen emelkedik fel a mennyei Atya jobbjára. Itt kapják meg Tőle az apostolok a Szentlelket.

Jeruzsálemben születik meg Jézus Krisztus Egyháza. Itt tartják meg a legelső, úgynevezett apostoli zsinatot is Kr. u. 49-ben. Ennek döntése elősegítette, hogy az Egyház megtartva, de ugyanakkor meg is haladva a mózesi törvényeket, az Új Szövetség értelmében valódi Világegyházzá válhasson. Majd itt kezdődik el a keresztényüldözés is, mely térben és időben változó intenzitással, de összességében napjainkban is tart.

Az első vértanú Szent István, aki diakónusként szolgált a jeruzsálemi egyházban. Görög neve alapján feltehetően prozelita származású volt. Mint ahogy az Apostolok Cselekedeteiből kiderül, vallási kérdésekben széleskörűen tájékozott volt, hite mellet pedig határozott tanúbizonyságot tett és nyílt őszinteséggel bírálta meg a saját ítélő bíráit. Kr. u. 34 körül halt mártírhalált; bár a szokásjog szerint már nagykorúnak számított, de nagyon fiatal volt, mindössze 15 vagy 16 éves. István megkövezésével kezdődően "nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen." (ApCsel 8,1)

Jeruzsálem első püspöke Szent Jakab apostol, az ifjabbik; Alfeus fia, Júdás-Tádé apostol testvére. Az "Úr testvérének" is nevezik, mert édesanyja Mária és az Istenszülő Szűz Mária unokatestvérek voltak. Egyes források "Jakab, az Igaz"-nak is nevezik, ami utalás arra, hogy zsidó környezete is elismerte és tisztelte jellembéli nagyságát. Talán ennek a tiszteletnek is köszönhetően túlélte az első, farizeusok általi keresztényüldözést, melynek Szent István diakónus volt a legelső áldozata, és amelyben Szent Pál még Saulként az üldözők oldalán állt. Azután túlélte a második keresztényüldözést is, amit Heródes Agrippa, a zsidók akkori királya hirdetett meg, és amelyben az idősebb Szent Jakab is - elsőként az apostolok közül - mártírhalált halt.

De Kr. u. 62-ben Ananosz ben Ananosz zsidó főpap kezdeményezésére a szanhedrin az ifjabb Jakabot is halálra ítélte. Megkövezték majd a Templom faláról levetették, de ekkor még életben lehetett mert legvégül agyon is ütötték. A Kidron völgyében temették el, nem messze az idősebb Jakab apostol halálának helyétől. Ma itt áll az örmény Szent Jakab székesegyház, a hagyomány szerint az ifjabb Jakab sírja fölött van a szentély, az idősebb Jakab lefejezésének a helyét pedig az egyik kápolna jelöli. (Az ő ereklyéi, mint az közismert, Santiago de Compostellában vannak.)

Ifjabb Jakab a Szentírás Jakab-levelének szerzője, amelyben a "hit vagy jócselekedet"-vita végére tesz pontot oly módon, hogy azt tanítja: a kettő egyformán fontos és csak együtt működik. A levél másik jelentősége pedig abban rejlik, hogy itt említik először a Betegek Kenetét.

Jeruzsálem első püspökéhez kötődik a Jakab-liturgia is. A szertartás az idők folyamán ugyan némileg változott, de a liturgia lényegi elemei az apostolhoz köthetők. Ez a legősibb az összes keresztény liturgia között. A Jeruzsálemi Patriarchátusban egészen a 8. századig ez volt az általánosan szokásos eucharisztikus szertartás, csak utána tértek át a bizánci liturgiákra, melyek azonban belőle alakultak ki, akárcsak a szír vagy az örmény liturgiák. Évente kétszer, Szent Jakab ünnepein (október 23. illetve a Karácsonyt követő vasárnap) a bizánci rítusú egyház(ak)ban mai napig elvégzik a Jakab-liturgiát.

A Jeruzsálemi Patriarchátus - mármint az eredeti, mert ma már több is van belőle - hivatalosan Jeruzsálemi Görög Orthodox Egyház, koiné-internetül: Greek Orthodox Church of Jerusalem, görögül: Πατριαρχεῖον Ἱεροσολύμων (Patriarcheîon Hierosolýmōn), arabul: كنيسة الروم الأرثوذكس في القدس‎ (Kanisa Ar-rum Urtudoks fi al-Quds). A görög jelző elsősorban a bizánci rítusra utal, bár a vezető papság valóban görög. A hívek túlnyomó többsége azonban arab: palesztin vagy jordán, de vannak köztük oroszok, grúzok és románok is; létszámuk összesen 500 ezer fő körüli. Az egyház értelemszerűen a többi orthodox egyházzal van kommunióban, a liturgia nyelve a görög és a Julián-naptárt használja. A görög dominancia (az egyházvezetésben, a papságban és a liturgia nyelvében) időnként feszültséget szül az arab hívek körében.

A jeruzsálemi pátriárka, III. Theophilos a "Jeruzsálem Szent Városa és egész Palesztina, Szíria, a Jordán folyón túli területek, a galileai Kána és Szent Sion pátriárkája" címet viseli. Joghatósága a Szentföldre: Palesztinára, Jordániára és Izraelre terjed ki. A Sinai hegyi Szent Katalin Kolostor, mint nagyfokú autonómiával rendelkező részegyház, szintén a jeruzsálemi görög pátriárka fennhatósága alá tartozik. A pátirárka temploma a Szent Sír Templom, de több felekezettel osztozik rajta.

Egyfajta szokásjog alapján a görög pátriárka egyházi megválasztását és kinevezését a három érintett világi hatóságnak, azaz Palesztina, Izrael és Jordánia kormányának is formálisan el kell ismernie. III. Theophilost 2005-ben válaszotta pátriárkának Jeruzsálem Szent Szinódusa, amit közvetlenül utána a Konstantinápolyi Pán-Orthodox Konferencia is megerősített. Ennek ellenére Izrael kormánya nem volt hajlandó formálisan elismerni Theophilost, hanem egészen 2007. végéig látványosan a leváltott elődjét támogatta, nem kis feszültséget keltve ezzel a keresztények körében. A képen III. Theophilos Mahmud Abbas palesztin miniszterelnökkel a betlehemi Születés Temploma felújítási munkálatait tekinti meg 2010-ben.

Bár az Egyház Jeruzsálemben született meg, ennek ellenére - főképp a térségben zajló háborúskodások miatt - eleinte csak püspökség volt, mely a patriarchátusok megszervezése után Antióchiához tartozott. A későbbiekben a püspökség egyre jelentősebbé válik, az I. Egyetemes Zsinat (Nikaia, 325.) már elismeri a püspökség bizonyos tiszteletbeli jogait, majd a IV. Egyetemes Zsinaton (Khalkédón, 451.) patriarchátusi rangra is emelkedik. Ahogy a legelső ábrán látható, Jeruzsálem többször gazdát cserélt a történelem folyamán. De mind a több évszázados iszlám, mind pedig a jelenlegi zsidó fennhatóság alatt a Jeruzsálemi Pátriárka végig a helyén maradt. Egyedül abban a néhány évtizedben kényszerült konstantinápolyi száműzetésbe, amikor a keresztes hadjáratok időszakában katolikusok birtokolták - illetve ezek fényében: inkább bitorolták - a várost.

A Jeruzsálemi Latin Pátriárka (koiné-internetül: Latin Patriarch of Jerusalem, latinul: Patriarcha Hierosolymitanus Latinorum) tulajdonképpen a Katolikus Egyház latin rítusú érseke, akinek tiszteletből jár meg a pátriárka cím. Jeruzsálemben őhozzá tartozik a legnagyobb keresztény felekezet, a városban élő hozzávetőlegesen 11 ezer keresztényből kb. 4 500 katolikus. Emellet még a latin pátriárka nyájához tartoznak Palesztina, Izrael, Jordánia és Ciprus katolikus hívei.

Az első Latin Pátriárka 1099-ben foglalta el székét, amikor a keresztesek elfoglalták a várost. 1187-ben Jeruzsálem városa ismét iszlám fennhatóság alá kerül, a pátriárka, valamint Jeruzsálem királyának a székhelye Akkón városa lett (görögül Ἄκη, héberül ‏עכו‎ ‘Akkô, arabul ‏عكّا‎ ʿAkkā). 1291-ben Akkón is elesik és végleg megszűnik a Jeruzsálemi Királyság. A Jeruzsálemi Latin Pátriárka ettől kezdve Cipruson, majd 1374-től Rómában székel. 1847-ben tér vissza a Szentföldre.

Ma a palesztin származású Fouad Twal a Jeruzsálemi Latin Pátriárka. Kevesen tudják, de a palesztinok nem elhanyagolható hányada keresztény (Palesztinában kb. 5%, Izraelben kb. 10%), közel felük orthodox, de nem kevesen vannak a katolikusok is, egyébiránt számos más keresztény egyház és felekezet is megtalálható közöttük. Mivel egy Latin Pátriárkát mégsem lehet iszlám fanatizmussal megvádolni, ezért Fouad Twal fontos szereplője a zsidó-palesztin békefolyamatnak, és emiatt a muszlim palesztinok körében is nagy tekintélynek örvend. A fenti kép 2011. Karácsonyán készült Betlehemben az éjféli misén: Fouad Twal mond homílát, a képen balra az ősz hajú úr pedig ismét az iszlám hitű Mahmud Abbas, Palesztina miniszterelnöke.

Az orthodox és katolikus pátriárkák mellett Jeruzsálemben még az Örmény Apostoli Egyháznak is van pátriárkája. A Jeruzsálemi Örmény Patriarchátus hivatalos neve "Szent Jakab Apostoli Széke Jeruzsálemben" (örményül: Առաքելական Աթոռ Սրբոց Յակովբեանց Յերուսաղեմ). Bár a térségben közel kétezer éve élnek örmények, az örmény püspökség csak későn (majdnem kétszáz évvel az Örmény Apostoli Egyház kiválása után), Kr. u. 638-ban jött léte. A keresztes időszak után a jeruzsálemi örmény egyház vezetői igyekeztek jó kapcsolatot fenntartani az iszlám világi hatalommal. Az Oszmán Birodalom bizonyos jogokat garantált és lehetőségetek biztosított az örmény közösségnek is, melynek ékes bizonyítéka az Örmény Negyed a mai óvárosban.

Az első világháború idején az akkori Törökországból az örmény genocidum elől 25 ezer örmény menekült el és települt le Jeruzsálemben illetve a mai Izrael és Palesztina területén. A történelem egyik furcsa fintora, hogy az Oszmán Birodalom agressziója elől az ugyanazon Oszmán Birodalom által egykor megteremtett békés(en) boldog(uló) vidéken találnak maguknak menedéket az üldözöttek. A történelem másik furcsa fintora pedig az, hogy törökök által elkövetett örmény népirtást nem csak Törökország, de Izrael is tagadja hivatalosan mind a mai napig. Holott az egykori törökországi menekültek leszármazottainak izraeli jelenléte mindennapos valóság, és még nagyobb fintor az, hogy miközben a zsidó genocidum tagadását törvény által büntetik Izraelben, az örmény genocidum tényét pedig maga az izraeli állam tagadja.

Az örmények létszáma néhány évtized múltán drasztikusan ismét lecsökkent, nagyon sokan kényszerültek elhagyni házukat és hazájukat az 1967-es hatnapos háborúban, illetve az utána következő időszakban. Egyes becslések szerint ez az arány eléri az egykori örmény lakosság 70-80%-át is. Ma kb. 5000 örmény él Izraelben és Palesztinában, ebből kb. 500 az óvárosi Örmény Negyedben és kb. 1000 fő a város többi részén, elsősorban Kelet-Jeruzsálemben.

A Jeruzsálemi Örmény Pátriárka az Örmény Apostoli Egyház Szentföldön élő híveit pasztorálja, és tulajdonképpen érseki pozíciót tölt be az "örmények pápája", a katolikosz legfőbb kormányzása alatt. A hivatalt 1990-től Torkom Manoogian tölti be. A fenti kép az előzőekhez hasonlóan Betlehemben készült 2007. Karácsonyán, középen látható Manoogian, mellette pedig II. Mesrob a Konstantinápolyi Örmény Pátriárka, és nicsak, Manoogian jobbján egy régi ismerős, Abbas miniszterelnök. (Mindhárom pátriárka nevére rákeresve magától jöttek elő az Abbaszos képek. Gondoltam az esélyegyenlőség jegyében teszek fel Netanyahus közös képeket is, de ilyet még célirányos kereséssel sem talált a gugli képkeresője.)

Említeni kell még az Antióchiai Melkita Görög Katolikus Pátriárkát is, aki hivatalosan az "Antióchia és az Egész Kelet, Alexandria és Jeruzsálem Melkita Görög Katolikus Pátriárkája" címet viseli. Jeruzsálem elviekben önálló melkita patriarchátus, bár a címet mindig az antióchiai pátriárka tölti be, aki Damaszkuszban székel, Jeruzsálemben pedig vikárius képviseli a pátriárkát. A jelenlegi pátriárka III. Gergely Laham (Arab neve غريغوريوس الثالث لحام). (A melkitákról és Antióchiáról is lesz még szó későbbi bejegyzésekben.)

III. Gergely Laham többször is hallatta a hangját a meglehetősen bonyolult közel-keleti helyzettel kapcsolatosan. A keresztény lakosság elvándorlásának okát egyértelműen a zsidó-arab konfliktusban látja; továbbá iszlám-keresztény párbeszédet szorgalmaz a különböző problémás kérdések rendezése érdekében. Ugyanakkor egyes keresztényellenes akciók mögött "cionizmust" és "néhány cionizmus-orientált keresztényt" sejt.

Az eddigiekben olyan Jeruzsálemben jelen lévő egyházakról volt szó, melyekben fennáll az apostoli folytonosság. Most egy olyan felekezeten a sor, amelyről ez már nem mondható el, helyi jelentősége miatt mégis meg kell említeni. Az egyház neve Jeruzsálem és a Közel-Kelet Episzkopális Egyháza (Episcopal Church in Jerusalem and the Middle East), mely az anglikán egyházakkal van kommunióban. Az egyház alapítása az 1820-as évekre nyúlik vissza a régióban. Jeruzsálemben 1833-ban missziós állomás létesül, majd 1841-ben létre jön a püspökség. Az első püspök a poroszországi származású Michael Solomon Alexander rabbi, aki huszonhat éves korában felvette a kereszténységet. A jeruzsálemi püspökség 1957-ben emelkedik érsekségi rangra, és más anglikán érsekségekhez hasonlóan a Canterbury Érsekség alá van rendelve. Joghatósága Izrael, Palesztina, Libanon, Jordánia és Szíria területére terjed ki. A jeruzsálemi anglikán püspök (tulajdonképpen érsek), jelenleg a palesztin származású Suheil Salman Ibrahim Dawani. Az egyháznak az említett államokban kb. 7000 tagja van. 35 különböző szolgáltató és szociális intézményt működtet, 200 kórházi ágyuk, 6000 diákjuk és 1500 alkalmazottjuk van.

És most jöhet a bónusz, a magyar vonatkozások. Legutolsó szent királyunk, Boldog IV. Károly, teljes nevén Habsburg-Lotaringiai Károly Ferenc József Lajos Hubert György Mária hivatalosan a "I. Károly Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV., Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok, Galicia, Lodoméria, Ráma, Szerb, Kún és Bolgárországok, úgy Illyria, Jeruzsálem királya, Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotharingia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Szilézia, Modena, Párma, Piacenza, Guastalla, Osviecim és Zátor, Teschen, Friaul, Raguza és Zára stb. hercege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Göre és Gradiska grófja, Trient és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsica s Isztria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Trieszt, Kattaro és a Szláv őrgrófság ura" címet viselte, tehát Jeruzsálem királya is volt.

Igaz, Jeruzsálemi Királyság ekkor már nem létezett. A királyság 1099-ben jön létre, amikor az I. keresztes hadjárat elfoglalja Jeruzsálem városát. Az újdonsült állam egyes forrásokban Latin Királyság néven is szerepel. A királysággal együtt két pozíció születik meg: az egyik értelemszerűen a királyé, másik pedig a latin pátriárkáé, akiről az előbb szó volt. Jeruzsálem ismételt elveszítésével a király és a pátriárka Akkón városába teszi át székhelyét. 1291-ben az iszlám hódítás felszámolja a királyságot, de ahogyan a Jeruzsálemi Latin Pátriárka hivatala, ugyanúgy a Jeruzsálem Királya cím is mind a mai napig létezik, és ez utóbbi öröklődik.

Több helyen kering az a történetet, hogy II. András visszafoglalta Jeruzsálemet, amiért cserében királlyá választották, és ettől kezdve öröklik a magyar királyok a "Jeruzsálem Királya" címet is. Hátkéremszépen, ebből egy szó sem igaz. II. András tényleg vezetett keresztes háborút a Szentföldre, ennyi igaz, de a többi csak kitaláció.

A Magyar Királyság már megalakulásától kezdve figyelmet fordított a Szentföldre, és az oda tartó zarándokokra. Szent István zarándokházat nyitott Jeruzsálemben, példáját követte később egy Peronilla nevű hölgy, majd pedig III. Géza király is. Az egykori Szent István zarándokház jelenleg mint kórház Hospitium Sanctae Familia néven osztrák kezelésben van.

Az átvonuló keresztes hadjáratok eleinte kellemetlenül érintették az országot, a későbbiekben pedig szerencsére már elkerültek minket. Az első keresztes hadjárat végigfosztogatta Magyarországot, Könyves Kálmánnak haddal kellett ellenük vonulnia, hogy visszaállítsa a rendet. A második már kifinomultabb maffia-módszerekkel dolgozott. Nem volt gyilkolászás és fosztogatás, csak fenyegetés, amivel hatalmas védelmi pénzeket szipolyoztak ki a magyar püspökségektől és egyházközségektől, kolostoroktól.

Még III. Béla magyar király tett fogadalmat egy keresztes hadjáratra, de mivel ezt nem váltotta valóra, fia és későbbi utóda II. András volt kénytelen az V. - nemzetközi összetételű - keresztes hadjárat élére állni 1217-ben. A magyar csapatok azonban nem nagyon jeleskedtek. Végigfosztogatták a Tibériás-tó vidékét, és csak egy-két jelentéktelenebb csetepatéban vettek részt, de azért ezek során is sikerült jelentős veszteséget és vereséget elszenvedniük.

Az iszlám kézen lévő Jeruzsálem visszafoglalása szóba sem került, pedig lakói a falakat lerombolták és elmenekültek, gyakorlatilag átadva az üres várost. András király és a magyar sereg zöme egy év múlva otthagyja a hadjáratot, és elindul hazafelé. Ezért nem hogy Jeruzsálem Királyának nem tették meg Andrást, de a pátriárka még az egyházból is kiátkozta. A nemzetközi keresztes sereg még maradt, és 1221-ig folytatta a hadviselést, köztük Giovanni di Bernardone, akit édesanyja csak "Franciácskának" azaz Francesconak becéz, és aki később Assisi Szent Ferenc néven lesz ismert az Egyházban. Tehát a lényeg, hogy II. András nem volt Jeruzsálem Királya, és ez a cím nem a Szent Koronával hagyományozódott egyes magyar királyokra, hanem családi alapon.

A 13. század végén megszűnt  a Jeruzsálemi királyság, az akkori király Ciprusra menekül, és attól kezdve a Jeruzsálem Királya cím Cipruson öröklődik a Lusignan-házon belül. Aztán a szokásos rokoni trónviszályok kapcsán a Lusignan-dinasztia mellett a Savoyai-házban is öröklődik a cím, van, hogy egyszerre két ágán is. Végül mindkét dinasztia összes ága kihal, legkésőbb a Savoyaiak 1983-ban.

De a történet nem ilyen egyszerű. Antióchiai Mária szintén igényt tartott a címre, és miután a cím jogos használatára a pápa áldást adott, a címet eladta a Nápolyban uralkodó Anjouknak 1277-ben. Ettől kezdve a Jeruzsálem Királya cím automatikusan Nápoly Királyát illette meg, de azért itt is gyakorlat lett, hogy az Anjou-ház több ágán is öröklődött a jeruzsálemi királyi cím, miközben Nápolynak csak egy királya volt. Két Anjou királyunk közül Nagy Lajos volt az, aki a magyar királyok sorában először - és még hosszú ideig egyedül - viselte a Jeruzsálem királya címet. Eleinte a Szicíliai Anjou-házban és a Valois-Anjou-házban öröklődött a nemlétező Jeruzsálemi Királyság, míg a Szicíliai ág kihalt.

A helyzet ettől nem lett egyszerűbb, hanem tovább bonyolódott. A Valois-ág is ketté válik, és ahogy szokás a két ágon párhozamosan öröklődik a Jeruzsálemi Királyság. Az egyik ág kihal a 16. század elején, a másik pedig beolvad a Lotharingiai-házba, amely később egyesül a Habsburg házzal, és így lesznek Habsburg-Lotharingiai ház. Az első Habsburg-Lotharingiai uralkodó, aki Jeruzsálem Királya volt, az II. József osztrák császár, aki viszont nem volt magyar király, mert nem koronáztatta meg magát. Így négyszáz évvel Nagy Lajos után II. Lipót az, aki magyar királyként viselte a Jeruzsálem Királya címet. Ettől kezdve a sor ismert: jön I. Ferenc, követi őt V. Ferdinánd, aki a magyar trónt 1848-ban, de a jeruzsálemit csak halálával, 1875-ben adja át Ferenc Józsefnek, akit a boldoggá avatott IV. Károly követ a sorban. A Habsburgok trónfosztásával a Jeruzsálem Királya cím nem kerül állami tulajdonba, hanem a Habsburg-Lotharingiai családban öröklődik tovább. Itt azonban már figyelnek, hogy ne az összes leszármazott örökölje Jeruzsálem trónját, hanem mindig csak egy.

De még mindig nem vagyunk a történet végén. A Valois-háznak van egy Aragóniai ága is, mely ketté válik: egy spanyolországi Bourbon és egy nápolyi-szicíliai Bourbon ágra, mely utóbbi szintén ketté válik: egy "senior" és egy "junior" ágra. A jeruzsálemi királyi cím, ahogy már megszoktuk, mindhárom ágon öröklődik.  Így tehát a mai napon, bár Jeruzsálemi Királyság egy sincs, de van négy Jeruzsálem Királya:

Habsburg-Lotharingiai Károly (Karl Thomas Robert Maria Franziskus Georg Bahnam von Habsburg-Lothringen), a boldoggá avatott IV. Károly király unokája, Habsburg Ottó fia.

I. János Károly (Juan Carlos Alfonso Víctor María de Borbón y Borbón-Dos Sicilias) Spanyolország Királya, a spanyol Bourbon-ágból.

Károly (Carlos Maria Alfonso Marcel de Borbón-Dos Sicilias y de Borbón-Parma), Calabria hercege a "senior" ágról.

Bourbon Károly, Castro hercege, a "junior" ágról.

Hát ennyit a Jeruzsálemi Királyság magyar vonatkozásairól.