Elmélkedj úgy, mint Ábrahám! (5.)
2012.02.08. 05:22
Isten nevének segítségül hívása nyomán lassacskán nagy tisztelet támadt benne minden létezővel szemben. Ugyanakkor tele volt imádattal az iránt, aki ott rejtőzik minden létezés gyökerénél. Szeráfim atya ekkor így szólt hozzá: - Most már nem vagy messze attól, hogy úgy elmélkedj, mint egy ember. Meg kell tanítanom téged Ábrahám elmélkedésére.
Elmélkedj úgy, mint Ábrahám!
Elmélkedj úgy, mint Ábrahám!
Az öreg sztarec tanítása mindeddig természetes elemekből állt, gyógykezelésszerű volt. Alexandriai Philon tanúsága szerint a szerzetesek régen gyógyítással foglalkoztak. Elsődleges szerepük - még mielőtt megvilágosodásra vezették volna az embert -, az volt, hogy meggyógyítsák a természetet, s ezzel a legjobb állapotba hozták ahhoz, hogy képes legyen befogadni a kegyelmet. A kegyelem nincs ellentmondásban a természettel, helyreállítja és kiteljesíti azt.
Ezt tette az öreg a fiatal filozófussal: olyan módszert tanított neki, amelyet némelyek "teljesen természetesnek'' nevezhetnének. A hegy, a pipacs, az óceán, a madár, megannyi természeti elem, amelyek arra emlékeztetik az embert, hogy mielőtt továbblépne, foglalja össze a különböző létezési szinteket, illetve a makrokozmoszt alkotó különböző csoportokat, az ásványvilágot, a növényvilágot, az állatvilágot... Az ember sokszor elveszítette a kapcsolatot a kozmosszal, a sziklával, az állatokkal, s ez rossz közérzetet, betegséget, bizonytalanságot, szorongást idéz elő benne. "Túl soknak'', idegennek érzi magát, a világban.
Az elmélkedés azt jelenti, hogy az ember bekapcsolódik a világegyetem elmélkedésébe és dicséretébe, mert "mindezek a dolgok már előttünk imádkoznak'', mondják az atyák. Az emberben ébred öntudatra a világ imája. Az ember nevezi meg mindazt, amit a teremtmények még csak gügyögnek. Ábrahám elmélkedésével új, magasabb tudatba lépünk, amit hitnek nevezünk. A hit az értelem és a szív csatlakozása ahhoz a "Te''-hez, aki benne van, áttetszik minden létező többszörös tegeződésében.
Az elmélkedés azt jelenti, hogy az ember bekapcsolódik a világegyetem elmélkedésébe és dicséretébe, mert "mindezek a dolgok már előttünk imádkoznak'', mondják az atyák. Az emberben ébred öntudatra a világ imája. Az ember nevezi meg mindazt, amit a teremtmények még csak gügyögnek. Ábrahám elmélkedésével új, magasabb tudatba lépünk, amit hitnek nevezünk. A hit az értelem és a szív csatlakozása ahhoz a "Te''-hez, aki benne van, áttetszik minden létező többszörös tegeződésében.
Ez Ábrahám tapasztalata és elmélkedése: a csillagok susogása mögött több van, mint a csillagok, egy nehezen megnevezhető Jelenlét, aminek mégis számtalan neve van. Több a világegyetemnél, mégsem érthető meg azon kívül. Isten és a természet között ugyanaz a különbség, mint a kék ég és a kék szem között. Ábrahám minden kékségen túl ezt a tekintetet kereste...
Miután megtanulta a jó alapokat, a gyökereket, a fény felé fordulást, az óceánok békés lélegzését, a belső éneket, a fiatalember a szív éledésére kapott meghívást. Hirtelen ráébredt arra, hogy ő valaki. A szív sajátossága az, hogy mindent megszemélyesít, így az Abszolútumot is, minden létező és lélegző forrását. Megnevezi, "én Istenemnek, én Teremtőmnek'' hívja, jelenlétében jár.
Ábrahám számára az elmélkedés azt jelenti, hogy fenntartja a kapcsolatot az isteni jelenléttel, annak legkülönbözőbb megjelenési formáiban. Ez a fajta elmélkedési mód behatol a mindennapi élet konkrét részleteibe. Látjuk Ábrahámot Mamre tölgyesénél, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt (Ter 18,1). Fogad három idegent, akikről kiderül, hogy Isten küldöttei.
- Akkor elmélkedsz úgy, mint Ábrahám, - mondta Szerafim atya -, ha gyakorlod a vendéglátást, a szomjazónak adsz egy pohár vizet. Ne távolodj el a csendtől, a forráshoz visz közelebb. Ha úgy elmélkedsz; mint Ábrahám, nemcsak a békét és a fényt éleszted fel magadban, hanem az emberek iránti szeretetet is.
Szerafim atya felolvasta a fiatalembernek a Teremtés könyvének egy ismert részletét, ami Ábrahám közbenjárásáról szól. Ábrahám ott volt JAHVE, a Van-Volt-Lesz előtt. Közelebb lépett és így szólt: Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt? Ha ötven igaz van abban a városban, azokat is elpusztítod, s nem kegyelmezel meg annak a helynek az ötven igazért, ha van benne annyi? (Ter 18, 23-24) Ábrahámnak fokozatosan csökkentenie kellett az igazak számát, hogy Szodomát ne rombolja le az Úr. Ne haragudj, Uram, hogy még egyszer szólok: Hátha csak tíz lesz? (Ter 18,32)
Aki úgy elmélkedik, mint Ábrahám, az közbenjár az emberek életéért, s bár ismeri romlottságukat, mégsem veszíti el a reményt Isten irgalmasságában.
Az ilyen elmélkedés mindig és mindenhol megszabadítja a lelket az ítélettől, a büntetéstől, bármilyen borzalmakat is lát. Bűnbocsánatot és áldást kér.
- Ábrahám elmélkedése még messzebbre is vezet. - Szeráfim atya torkából nehezen jött ki a szó, mintha meg akarta volna kímélni a fiatalembert egy tapasztalattól, amelyen neki is át kellett esnie, és amire visszaemlékezve alig észrevehetően megremegett: - Egészen az áldozatig mehet...
Idézte a Teremtés könyvének egy másik részletét, amelyben Ábrahám kész feláldozni saját fiát, Izsákot.
- Minden az Istené - folytatta mormolva Szeráfim atya. - Minden tőle, általa és érte van. Ha úgy elmélkedsz, mint Ábrahám, eljutsz oda, hogy teljesen lemondj önmagadról és a számodra legkedvesebb dolgokról. Keresd azt, amihez a leginkább ragaszkodsz, amivel azonosítod énedet...
Ábrahám számára ez az egyetlen fia volt. Ha képes vagy erre az odaadásra, a teljes ráhagyatkozásra, a végtelen bizalomra, akkor abban, aki minden értelmet, józan észt felülmúl, mindent százszorosan kapsz vissza. Isten majd gondoskodik (Ter 22,8). Aki úgy elmélkedik, mint Ábrahám, annak szívében és tudatában nincs más, csak Isten. Amikor Ábrahám fölment a hegyre, csak a fiára gondolt. Amikor lejött, csak Istenre.
Aki áthalad az áldozat csúcsán, az felfedezi, hogy semmi sem az "én''-é, minden Istené. Ez az ego halála és a valódi "én'' felfedezése. Úgy elmélkedni, mint Ábrahám, azt jelenti, hogy az ember hitben csatlakozik ahhoz, aki a világegyetem fölé emelkedik, gyakorolja a vendéglátást, közbenjár minden ember üdvösségéért. Elfeledkezik önmagáról, szakít még jogos ragaszkodásaival is, hogy felfedezze önmagát, rokonait, az egész világegyetemet, amiben benne lakozik végtelen jelenléte "Annak, aki van".
Folytatódik!
Jean-Yves Leloup nyomán
Szerző: andronikos
Szólj hozzá!
Címkék: IKON HÉSZÜKHIA JÉZUS-IMA SZEMLÉLŐDÉS ATHOSZ SZERÁFIM ÁBRAHÁM LELOUP
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr983530023
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek