Hogy áttekinthetőbb legyenek majdan a továbbiak, érdemes ebből a táblázatból kiindulni, hogy mely egyházak melyik böjtöt tartják, illetve mik a lényeges megegyezések és…

Most egy átlagos blogbejegyzésnél valamivel hosszabb, és főleg: mindenféle adatokkal telezsúfolt iromány következik. Jelezném is, hogy mielőtt valaki nekikezd, készítsen magának oda kávét, valami rágcsát, miegymást. De elolvasva a bejegyzést, reményeim szerint átlátható lesz…

Pár hét kényszerszünet után ismét személyesen is jelen vagyok, az elmúlt időszakban csak az előre programozott írások jelentek meg. Rögtön tehát bele is vágok egy aktuális témába, a keleti keresztény egyházak böjti szokásaiba. Azt nyilván nem kell hangsúlyoznom, hogy a téma…

Szeráfim atya tanítványa már hosszú hetek óta "elmélkedik". Először a megfelelő testhelyzetet sajátította el, azután kialakította magában a szemlélődéshez szükséges megfelelő tudati attitűdöt, majd pedig a légzésére figyelt. Itt egy gondolat erejéig nem árt utalni arra,…

Jézus-ima litánia

2012.01.27. 12:20

A római katolikus hitélet egyik jellegzetes imaformája a litánia. A változó előimádkozott részre az "Uram irgalmazz" válasz eleve a Jézus-ima tömör változata, de az alábbi litánia teljes egészében a Jézus imából bontakozik ki. Megvilágítva a Jézus-ima több aspektusát, a…

Elmélkedés az orthodoxiában

2012.01.24. 20:46

Már az egyik legelső bejegyzésemben, illetve éppen az előzőben is utaltam rá, hogy beszélni kell arról is, hogy milyen az elmélkedés (meditáció) gyakorlata az orthodoxiában. Most tehát erről lesz szó. Talán köztudott, hogy az orthodox vallásgyakorlás kétpólusú. Egyik pólusa…

Jézus-ima rózsafüzér

2012.01.20. 12:45

Hazai görögkatolikus körökben létezik a Jézus-ima imádkozásának egy sajátos változata, a "Jézus-ima olvasója". Ez a hagyományos rózsafüzér és a Jézus-ima recitálásának kombinációja. Mind szóbeli imának, mind pedig elmélkedő imádságnak is alkalmas ebben a formában, de…

süti beállítások módosítása