Hogy áttekinthetőbb legyenek majdan a továbbiak, érdemes ebből a táblázatból kiindulni, hogy mely egyházak melyik böjtöt tartják, illetve mik a lényeges megegyezések és…

Most egy átlagos blogbejegyzésnél valamivel hosszabb, és főleg: mindenféle adatokkal telezsúfolt iromány következik. Jelezném is, hogy mielőtt valaki nekikezd, készítsen magának oda kávét, valami rágcsát, miegymást. De elolvasva a bejegyzést, reményeim szerint átlátható lesz…

Az egykori Pentarchia egyik oszlopa a Jeruzsálemi Patriarchátus volt. Most megpróbálom vázlatosan bemutatni a város történetét, elsősorban a város spirituális örökségére és a Jeruzsálemi Pátriárkákra fókuszálva; de megemlítek néhány közéleti aktualitást is; a végén…

A felvételen az indiai Malankár Szír Orthodox Egyház hívei éneklik a Jézus-imát malayalam nyelven. Ez az indiai keresztény közösség ősi, még Tamás apostoltól vette fel a keresztséget. Nevükben az orthodox a keleti orthodoxra utal, ők csak az első három egyetemes zsinaton vettek…

süti beállítások módosítása