Most az "Orthodox kereszténység" című oldalt ajánlom szíves figyelmetekbe. Számos jó írást és hasznos linket találhattok rajta. Majdnem találomra csak kettőt emelnék ki.

Például itt olvasható egy teljes lista a magyarországi orthodox egyházakról, illetve az összes orthodox templomról, megyénkénti bontásban. 

De nagyon tanulságos az interjú Gabriel Bunge atyával, aki idős korában bencés szerzetesként tért át az orthodoxiára. Ebből az írásból idézek is néhány gondolatot:

bunge.jpg

"- Ön idős korában tért át az Orthodoxiába. Az emberek ritkán hoznak ilyen súlyos döntéseket ilyen idős korban.

- Ez személyes életutam következménye. Születésemtől kezdve találkoztam a megosztott kereszténység drámájával: apám protestáns volt, anyám katolikus. Engem a Katolicizmusban kereszteltek meg. 21 éves koromban szerzetes szerettem volna lenni, de nem tehettem meg, mert apám ellenezte.

Akkor, bölcsészkaros diákként más diákokkal együtt két hónapra Görögországba mentem. Ott találkoztam az Orthodox Egyházzal. E két hónap végén a bennünket fogadó athéni görög teológus-diákok és köztem vita alakult ki, ahogy az fiatal emberek között sokszor megtörténik. Egyiküknek, aki később híres teológus lett, azt mondtam: „Minden nagyon szép nálatok, minden nagyon tetszik. Kivéve azt, hogy elszakadtatok tőlünk”. Ő így felelt: „Tévedsz. Ti szakadtatok el mitőlünk”.

Ez igazi sokkhatásként ért engem. Ahhoz a Katolikus Egyházhoz tartoztam, amelynek több mint egymilliárd híve volt, ismertem a protestánsokat is. Itt viszont hirtelen valami egészen mással szembesültem. A Görög Egyházat részben Pál apostol alapította, tehát nem lehet azzal vádolni, hogy a Római Katolikus Egyházból szakadt ki.

Így kezdődött el a gondolkodási folyamat. Később mégis szerzetes lehettem. Előbb egy németországi bencés monostorba mentem. Azonban a szerzetesek nagyon hamar észrevették a keleti kereszténység iránti csodálatomat. Az elöljáró – nem minden sajnálkozás nélkül, mivel nagyon szeretett engem – Chevetogne-ba küldött [egy keleti rítusú bencés monostorba, Belgiumban – szerk. megj.]

Belső küzdelmem itt is folytatódott. Tanulmányoztam a történelmet, sokat olvastam, elmélyültem az egyházszakadás kérdésében. Úgy láttam, hogy a nyugati és a keleti kereszténység közötti megbékélés csak a közös gyökerek felfedezésének útján lehetséges. Hiszen az egységes Egyház reálisan létezett az első évezred folyamán. Bizonyos értelemben létezik napjainkban is, hiszen ez az évezred nem tűnt el nyomtalanul. Reménykednünk kell abban, hogy vissza tudunk térni ahhoz, a korábbi alaphoz. Nem én voltam az egyetlen, aki így gondolta.

Az az ok, amiért én idős koromban mégis úgy döntöttem, hogy áttérek az Orthodoxiába, nagyon szomorú. Mindenesetre a katolikusoknak nagyon kellemetlen erről hallani. Arról van szó, hogy arra a meggyőződésre jutottam: az Orthodox Egyház és a Katolicizmus közötti megbékélés a hierarchia, az egyházi struktúrák szintjén lehetetlenség. Ez soha nem fog megtörténni, mivel a Kelet és a Nyugat túlságosan eltávolodtak egymástól a történelmi fejlődés során. Nem kívánok senkit sem vádolni. Nincsenek konkrét vádlottak. Csak a történelmi tényekről beszélek. Azután, hogy tudatosodott bennem a két egyház egyesülésének lehetetlensége, arra jutottam, hogy csak egyféle kiút létezik: saját magam szintjén kell ezt megtennem. A megbékélést személyes életemben kell véghezvinnem.

Nagyon sokat imádkoztam, gondolkodtam, jegyzeteltem, mivel egyedül Isten akaratát kívántam teljesíteni. Azt mondtam magamban: „Ha ez nem a Te akaratod, akkor add tudtomra, képes vagy megakadályozni ebben”. Ezután – néhány hónnappal később – Milánóban találkoztam Hilarion (Alfejev) metropolitával. Beszélgettünk erről a kérdésről. Ez egy próbakő volt, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Ha Isten akarata, akkor meg fog történni. Ha nem, akkor nem. Ezután minden önmagától haladt. Most itt vagyok Oroszországban és önnel beszélgetek, és nagyon örülök ennek."

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr914482572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.05.06. 01:12:12

Az ortodox hitre tért bencés szerzetesről jut eszembe a kopt szerzetessé lett ausztrál ateista története:

http://www.youtube.com/user/copticyouthchannel/videos?query=monk's+life
www.youtube.com/watch?v=uKXf_7Tt0-c
www.youtube.com/watch?v=ag6WE__82Q8

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.05.06. 01:13:44

Ezzel érdemes kezdeni (az első linkben legalul van, de valamiért az első linkem csak kimásolva és a címsorba beillesztve működik):

www.youtube.com/watch?v=n5mgNHV-EAk

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.05.06. 01:15:18

Mármint ezzel (az előbbi csak a promó-reklám):

www.youtube.com/watch?v=LhGEcwBtVS8

(Csak sikerül összehoznom.)
süti beállítások módosítása