A Hajnali Istentisztelet

Az Egyház reggel végzett szolgálatát hajnali istentiszteletnek nevezzük. Hat reggeli zsoltár felolvasásával és a nagy ekténiával kezdődik, ezt követően pedig a 118. (117.) zsoltár verseit énekelik: "Isten az Úr, és megjelent nékünk; áldott, aki az Úr nevében jő."

hajnal2.jpg
Ezután hangzik fel a tropárion, kolostorokban pedig a tropárion után minden nap a zsoltárok egy-egy meghatározott csoportját olvassák. Majd ismét a napnak megfelelő énekek következnek. Nagyobb ünnepeken külön magasztalást és zsoltárokat énekelnek, amelyek az Úr Napján Krisztus halottaiból való feltámadását dicsőítik. A főbb ünnepeken és vasárnap az Evangéliumból is hallunk felolvasást.

hajnal.jpg
Az Evangélium után egy hosszú közbenjáró ima következik, amelyet a Kánon követ. A Kánon ódák és felolvasások sorából áll, melyben az énekek alapját ószövetségi témájú dicséretek alkotják. Ezeket Mária éneke, a Magnificat követi (Lk 1, 46-55). A hajnali kis ekténiát követően hangzik fel a Nagy Doxológia. Mielőtt a hívek útra kelnek napi teendőik elvégzésére ismét elhangzik a tropárion.

Az Egyház hajnali istentisztelete alkalmat ad a reggeli zsoltárolvasás és imádság mellett a bibliai dicséretekben, az Evangéliumi olvasmányban és a nap eseményét felelevenítő zsoltárversekben és énekekben való elmélyülésre. A Hajnali istentiszteleten az isteni kinyilatkoztatás és a fény témája áll a középpontban.
 litia.jpg
 
Néha, különösen az orosz hagyományokat követő templomokban közvetlenül a Vecsernye után következik a hajnali istentisztelet és ezt a hosszú szolgálatot virrasztásnak nevezzük. Különleges ünnepnapokon a Vecsernye után (még ha a hajnali istentiszteletet külön végezzük is) a Lítia következik, amely a templom közepén végzett kenyér-, búza-, bor- és olajáldás szolgálatát jelenti. A hívek részesülnek a megáldott kenyérből, és Isten irgalmának és kegyelmének a jeleként megkenetnek olajjal.
 

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr833842436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nazo · http://literaty-nazo.blogspot.com/ 2012.06.13. 19:39:48

Érdekesek a cikkeid, az ortodoxiáról eddig nem voltak bő ismereteim, de a lapodat olvasva sokkal többet tudtam meg

Ja, érdekelt az evangéliumi kereszténység véleménye a katolicizmusról.
Most egy hasonló témát tettem közzé az Evangelikus(Lutheránus) Fabiny Tibor előadásából, literaty-nazo.blogspot.hu/2012/06/az-evangeliumi-keresztenyseg-viszonya.html
süti beállítások módosítása