Isten hozott, Kedves Olvasó!
2012.01.07. 09:41
Miután egy anyaggal már a közepébe vágtam a blogolásnak, illenék pár szót ejteni arról, hogy miről is lenne szó.
Már régóta foglalkoztatnak a Jézus-ima, a hészükhaszta lelkiség, valamint a különböző keleti keresztény, nyugati keresztény és egyáltalán nem keresztény meditációs (elmélkedő) és kontemplációs (szemlélődő) módozatok. Sok évvel ezelőtt nehéz helyzetben voltam - illetve voltunk, mert ezzel nem csak én voltam így - nehezen lehetett bármiféle vonatkozó irodalomhoz hozzájutni. Ez mára valamelyest enyhült. Egyre többen érdeklődünk a téma iránt, és már szép számban lehet ilyen témájú könyveket is kapni. Sokat lendített a helyzeten az internet megjelenése is. De azért ne bízzuk el magunkat. Akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy például azóta sem készült még el a Filokália teljes magyar fordítása.
Vannak azonban ennél sokkal nagyobb és érdekesebb kihívások. Hogyan lehet valaki a 21. század egyik európai városában hészükhaszta? Emeletesházak, bevásárlóközpontok és forgalmi dugók között hogyan lehet a sivatagi atyák vagy az athoszi szerzetesek életét élni? - Na ez az, ami ebből a blogból sem fog kiderülni.
Viszont amit ígérhetek, hogy sorban rakogatok fel olyan dolgokat a témával kapcsolatban, amiket lementettem és igyekszem minél több linket is összegyűjteni. Tervezek egy-két fordítást, na nem egy-az-egybe, hanem olyan recenzió-szerűen, vázlatosan, csak a lényeget kiemelve. Ezek általában mai gyakorlati jellegű tanácsok. Lesz egy csomó szép színes kép, mindenhonnan összelopkodva, a Picasám már tele van vele.
Aztán majd meglátjuk. Ezzel a bloggal kapcsolatban nincsen semmi különösebb célom, se koncepcióm, se egyéb elképzelésem. Rábízom a Jóistenre. Ja, és a kommentelőkre, mert azt is lehet!
Szerző: andronikos
8 komment
Címkék: HÉSZÜKHIA JÉZUS-IMA KERESZTÉNY FILOKÁLIA KÖNYV ELMÉLKEDÉS SZEMLÉLŐDÉS A BLOGRÓL NEM KERESZTÉNY
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
felician 2012.01.07. 21:44:05
Akkor én meg is nyitom a kommentek hosszú sorát! ;)
Nem te szerkeszted véletlenül a chotki.eoldal.hu lapot is?
Megkérdezlek, mi a véleményed az amott (is) fellelhető Anthony de Mello írásról a Jézus-imát illetően. Rám például inspirálóan hatott, de érdekel mások véleménye is: de Mello nyilván nem véletlenül van indexen egyfelől, és nyilván nem véletlenül nagy hatású szerző másfelől.
üdv és hajrá!
f
andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.01.08. 14:38:05
A chotkit nem én szerkesztem. Szerintem új oldal lehet, mert már régóta guglizok a témában, de csak a napokban találtam rá.
a Mello írást nem találtam meg, csak egy rövid utalást, de természetesen érdekelne.
Mint első látogatónak jár egy ajándék csotki, ezek alapján meg tudod csinálni :-))
www.youtube.com/watch?v=oTE1fKKzzu0
Nekem nem megy.
felician 2012.01.09. 09:54:58
www.chotki.eoldal.hu/cikkek/a-jezus-imarol/ismerteto-a-jezus-imarol/5.-katolikusok-a-jezus-imarol.html
Itt a második (hosszú) írás a de Melloé
andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.01.09. 11:48:13
Tényleg inspiráló de van benne egy-két dolog amit szerintem pontosítani kell. Az egyik ráadásul pont az a téma, amiről szándékomban állt írni, úgyhogy ez lesz a következő posztom.
Chotki (törölt) 2012.01.10. 16:20:46
A chotki oldalt én szerkesztem és nagyon örültem, amikor egy jezsuita barátom felhívta a figyelmemet erre a blogra.
Nem vagyok nagy honlap-szerkesztő, de a chotki.eloldal.hu már egy jó ideje fennt van a neten. Előtte más ingyenes internet oldalakat használtam, így volt chotki.fw.hu is korábban de ezt az eoldal megjelenésével megszüntettem.
Engem is nagyon rég foglalkoztat a Jézus-ima, elolvasok mindent, amit találok róla. Egy könyvet is lefordítottam angolból a témában - a Zöls-S görög-katolikus kiadó meg is jelentette: Élni a Jézus-imát a címe
Remélem nem veszed tolakodásnak, hogy bejelentkeztem
Üdv: Tihamér - Chotki
Chotki (törölt) 2012.01.10. 16:28:02
de számos mást is találsz ha beírod a youtube keresőjébe, hogy orthodos prayer rope
andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.01.10. 17:16:51
Tetszik az oldalad, és csodálkozom, hogy csak mostanában találtam meg. Na nem baj, lényeg, hogy meg lett :)
A linket köszi, majd valamikor lesz egy ilyen bejegyzésem is.
Utolsó kommentek