Keresztény szimbólumok

oltár.jpgAz Ortodox Egyház bővelkedik a szimbólumok használatában. Ezek a szimbólumok olyan valóságok, amelyeknek hatalma és képessége van arra, hogy megjelenítsék Istent az embernek, olyan jelek, amelyek rajtunk és önmagukon túlmutatva az örök és isteni dolgokkal való igazi egységre és ismeretre vezetnek. A már említett keresztény szimbólumok között vannak az ikonok, a kereszt jele és a liturgikus ruhák. Ezenkívül megemlíthetjük a különféle színek használatát, melyeknek megvan a sajátos jelentésük, valamint a fény használatát, elsősorban a gyertyák természetes fényét, amely Krisztushoz vezet bennünket, Aki a világ és Isten Országának a fénye.

Általában elmondható, hogy a fény egyetemes szimbólum, az Igaz, a Szép és a Jó Isten misztikus jelenlétére utal. Majdnem minden vallásban, filozófiában és művészi ábrázolásban megtalálható.

Az Ortodox Egyház a Bibliát követi a tömjén használatával (Kiv 30,8; Zsolt 141,2; Lk 1,9; Jel 8,3).
 
prayer-incense-icon.jpgA tömjén az ima, a lelki áldozat felszállásának és az Isten Országa jó illatának a szimbóluma.

Az Egyház használ kenyeret, bort, búzát, olajat, vizet, virágot és gyümölcsöt is Isten szeretete, kegyelme, jósága, élete, sőt valóságos jelenléte szimbólumaként, amely az embernek a teremtésben és a megváltásban adatott. Valójában a teremtés minden eleme létének "igazságát" Isten kifejezéseként és megjelenítéseként találja meg, Isten jelenlétének és a világban való cselekvésének szimbólumaként. Ez a magyarázata, hogy az Egyház ilyen módon használja őket.

Az Egyházban a grafikus keresztény szimbólumok közé oltár2.jpgtartoznak Krisztus nevének kezdő- és összes betűi, a Szent Háromságra utaló háromszög, az örökkévalóság köre, a hal, amely Jézus Krisztust, Isten Fiát, a Megváltót jelképezi, a szem, amely Isten mindenütt való jelenlétére emlékeztet, a reménység horgonya, a hit sziklája, Isten megemésztő jelenlétének a lángja, a szőlőtő, amelynek Jézus önmagát nevezte - "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők" (Jn 15,5), az Alfa és az Ómega (Jel 1,8), a korona és a bot, Krisztus királyságának jelképei, és sok más szimbólum, melyeknek mindegyike Isten világot megváltó jelenlétének és cselekedetének valamelyik megnyilvánulását fejezi ki.

A szimbólumok használata a kinyilatkoztatásnak és a közösségnek egy olyan formája, amely túlmutat a puszta verbális vagy intellektuális közlésen. A szimbólumok halála akkor következik be, amikor mesterségesen találják ki őket, racionálisan magyarázzák meg, vagy olyan puszta "illusztrációvá" redukálják, melyeknek jelentését az ember a maga élő, lelki látása és tapasztalása szintjén nem tudja azonnal felfogni.
 

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

oltár3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr103767259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása