Kétségtelen, hogy az ószövetségi 45. zsoltár versei, melyek számos helyen elhangzanak az ünnepi liturgikus szolgálatban, alapvető ösztönző forrásként hatottak Mária Isten templomi szolgálatára való szentelésének megünneplésében.

"Halld csak, leány, nézz, és figyelj ide! Feledd el népedet és atyádnak házát! Szépségedet a király kívánja, mert Ő a te urad, borulj le előtte! ...Csupa dísz a királylány odabent, arannyal van átszőve ruhája. Hímzett ruhákban vezetik a királyhoz, szüzek, barátnői követik, így vonulnak hozzád. Ujjongó örömmel vezetik őket, úgy vonulnak be a királyi palotába. Őseid helyébe fiaid lépnek, akiket fejedelmekké teszel az egész földön. Hirdetem nevedet minden nemzedéknek. Ezért magasztalnak majd a népek örökkön örökké." (Zsolt 45,11-18)

Az Orthodox Egyház úgy értelmezi ezeket a szavakat, mint Máriára, Istennek Anyjára vonatkozó közvetlen próféciát. Szent Lukács evangéliuma szerint, melyet Szűz Mária minden ünnepének előestéjén, vigíliáján olvasunk, Ő maga szólal meg, a következő szavakkal:

"Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az Ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön." (Lk 1,46-50)

Szűz Mária templomi bevezetése ünnepének fő gondolata, mely számos helyen ismétlődik a liturgikus szolgálatok során, hogy azért lép be a Templomba, hogy ő maga Isten élő templomává váljon, és így megnyissa az Új Szövetséget, melyben beteljesednek az ősi próféciák, mely szerint "Isten hajléka az embereknél lesz", és az ember személye az egyetlen alkalmas hely arra, hogy az Isteni Jelenlét hajlékává váljon. (Ez 37,27; Jn 14,15-23; ApCsel 7,47; 2Kor 6,11; Ef 2,18-22; 1Pét 2,4; Jel 22,1-4)

"Ma van Isten jóakaratának előképe, és az emberek üdvözülésének előhirdetése; Isten templomában a Szűz tündöklően megmutatkozik, és a Krisztust mindeneknek előre hirdeti. Kiáltsunk Hozzá mi is hangosan: Örvendezz, az Alkotó gondviselésének beteljesedése." (Tropárion)

"Az Üdvözítő legtisztább templomát, a legdrágább palotát, a Szüzet, Isten dicsőségének szent kincsét, ma vezetik be az Úrnak hajlékába; Vele együtt jár az Isteni Lélek kegyelme. Isten angyalai magasztalják őt, mert ő a mennyei sátor." (Kondákion)

A Vecsernyén a Kivonulás Könyvének 40. fejezete kerül felolvasásra a kijelentés sátorának megépítéséről a Királyok első Könyvéből és Ezékiel próféciájából vett részletek kíséretében. Mindhárom olvasmány pontosan ugyanazzal a verssel fejeződik be: "És az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot." (Kiv 40,35; 1Kir 8,11; Ez 44,4)

Az ószövetségi olvasmányok ezen az ünnepen is szimbolikusan Isten Anyjára utalnak. Az "Úr dicsősége" Krisztus Anyjára vonatkozik, akit "betölt", és betölti mindazokat, akik őt követve "hallgatják az Isten beszédét, és megtartják" (Lk 11,28), ahogy az ünnepi liturgia evangéliuma hirdeti. Ugyanerről szól a Szt. Liturgia apostoli olvasmánya is. (Zsid 9,1-7) Ily módon Szűz Mária templomi bevezetésének ünnepe az Isten lakóhelyét jelentő jeruzsálemi, emberi kéz által emelt templom végének is ünnepe. Amikor a gyermek Mária belép a templomba, véget ér a templom korszaka, és "Isten jóakaratának előképe" nyilvánul meg.

Ezen az ünnepen, Krisztus Anyjának személyében azt ünnepeljük, hogy mi is az Úr hajléka, szentségének háza vagyunk. "...Mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: "Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek." (2Kor 6,16)

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.