Kommentek kapcsán - az Egyház szentségi jellegéről
2012.03.22. 22:01
Ebben a posztomban egy kommentben felvetődött témáról próbálok meg valamit írogatni, feltéve, ha eljutok egyáltalán a lényegig. De előbb egy másik kommentről.
Szeráfim atya leckéi kapcsán, ahol a testhelyzetről írtam, Refuse/Resist! linkelte be a meditációs zsámolyt, ami az alábbi képen is látható. Ez az eszköz tényleg praktikus eszköz a szemlélődéshez. A linket - ahol az elkészítése is látható - ezúton is köszönöm!
A bonyolultabb téma a Jézus Krisztus Apostoli Egyháza(i) írásomhoz kapcsolódik. Abban a témában még két rész fog következni, egyik a rítusokról és a keleti katolikus egyházakról, a másik pedig az indiai Tamás-keresztényekről. Felician azonban egy nagyon érdekes témát vetett fel kommentjében, azt tehát most elolvasásra javaslom. Hogy az Úrvacsorában jelen van-e Jézus Krisztus; és mi van akkor ha igen; illetve mi van akkor, ha mégsem - nos, ez nem csak kényes, de bonyolult kérdés is. De erre valószínűleg csak legközelebb fogok rátérni, mert kicsit távolabbról indítom a témát.
Annak az írásomnak az volt az egyik lényegi mondanivalója, hogy az apostoli folytonosságú egyházak őrzik az Egyház szentségi jellegét, az Egyházból kiszakadó protestáns (kisbetűs) egyházak pedig nem. Azon túl, hogy maga a szentségi jelleg is fontos dolog, nem csak ez a különbség az apostoli és nem apostoli egyházak között. Az apostoli egyházak lelkiségének egyik lényeges eleme a Mária-kultusz, a másik pedig a monasztikus hagyomány. Nem véletlen, hogy ez a két dolog a "szentségi" egyházakban megőrződik, a "nem szentségi" egyházakból pedig úgy kiveszik, mintha sosem lett volna a kereszténység része. Pedig dehogynem! Sőt, ezek nélkül a kereszténység nem is teljes kereszténység, legfeljebb csak valami olyasmi-szerűség.
Mielőtt azonban ezekre részletesebben rátérnék, egy másik, igencsak fontos jelenségre szeretném ráirányítani a figyelmet, amiről véletlenül sem szabad megfelejtkeznünk. Az apostoli folytonosságú egyházak sem változatlanok, jól példázza ezt napjainkban a római katolikusoknál éppen aktuálisan zajló diskurzus: most akkor Trient vagy Vatikán, háttal misézzünk, vagy szemből. De ezek, és az ehhez hasonló változások csak gazdagítják az Egyházat és lelkiségét.
A protestantizmussal azonban egy teljesen másfajta változás indult el, amely szinte lavinaként egyre inkább csak dagad és dagad: a nyugati egyház osztódással szaporodik. A protestáns felekezetek után megjelennek a neoprotestáns majd a karizmatikus közösségek is, és köztük olyanok is, melyek már kereszténynek sem mondhatók. A hitújítók sokszor felkészült teológusok, jószándékú, istenfélő emberek. Mégis, a sok jószándékú vallásreform odáig vezet, hogy az az Egyház, amelyik eredetileg például ilyen formában jelenik meg a világban: [1. VIDEÓ 1 perc] lépésről lépésre odáig jut, hogy ez lesz belőle: [2. VIDEÓ 1 perc]
Aki csak a folyamat valamelyik két, közvetlenül egymást követő fokát látja (pl. katolikus-anglikán vagy anglikán-metodista stb.), annak fel sem tűnik, hogy itt egy tendenciózus spirituális elsilányosodásról van szó. Viszont a folyamat két végpontját egymás mellé rakva azt hiszem nem kell tovább ecsetelni, hogy mi a különbség egy szentségi jelleggel bíró, apostoli folytonosságú egyház, és egy szentségi jelleggel nem rendelkező felekezet között.
Természetesen szó sincs arról, hogy minden (neo)protestáns vagy karizmatikus felekezet "ilyen" lenne. Azt viszont látni kell, hogy azokból a "nem ilyen" felekezetekből születtek meg ezek az "ilyen" közösségek is, és mindössze csak egy-két mutációval. Senki ne gondolja, hogy a folyamatnak vége! Ez csak a pillanatnyi állapot. A spirituális züllés a saját törvényszerűségei mentén folytatódni fog, az "ilyen" közösségek "mégilyenebb" felekezeteket fognak kitermelni magukból. A szentségek nélküli spirituális életnek tehát ez az egyik igen nagy veszélye.
Ez nem azt jelenti, hogy szentségek nélkül ne lehetne spirituális magasságokba jutni, mert lehet. Ez történik más vallások esetében is, például a keresztény szentségekben értelemszerűen nem részesülő szufi és buddhista irányzatok követői sokszor igencsak jó példával járnak elöl a spiritualitás útján. De keresztényként szentségek nélkül egyrészt sokkal nehezebb, és több is a buktatója; másrészt pedig minek nélkülöznénk a szentségeket, ha élhetünk is vele. Ezt most közösségi szinten, a különböző keresztény közösségekre értettem, de ugyanúgy igaz az egyén szintjén is: egy hétköznapi hészükhaszta meghatározott rendszerességgel járuljon a szentségekhez, hogy spirituális élete kiteljesedhessen.
Illusztrációként a protestáns (tehát nem apostoli) egyházak családfája látható, persze csak a jelentősebb irányzatokat jelölve. Aki a betűket nem tudja elolvasni, az ide klikkelve jobban jár.
És most visszatérek a Mária-kultuszhoz. Annak nyilván nem sok értelme lenne, hogy a Szent Hagyomány talaján állva árnyékbokszoljak olyan teológiai spekulációkkal, amelyek a Szent Hagyományt nem hogy nem ismerik el, hanem dafke elvetik. Legyen hát "sola Scriptura" - egyedül a Szentírás.
(Zárójelben azért megjegyzem, hogy sok neoprotestáns és karizmatikus közösség már ehhez a jó öreg protestáns elvhez sem képes tartani magát - a számukra kényelmetlen igehelyekről egyszerűen nem vesznek tudomást.)
Mária nem sokszor szerepel az Evangéliumokban, viszont annál hangsúlyosabban. Példának okáért, amikor Krisztus a kereszten megfeszítve halála előtt Máriát és Jánost mint anyát és fiút egymásnak ajánlja. Mivel János volt Krisztus legkedvesebb tanítványa, és az egyetlen apostol, aki a Golgotán jelen volt, nem túlzás ezt az igehelyet úgy értelmezni, hogy János ott a teljes Egyházat képviselte, amikor Mária fiává fogadtatott.
A másik lényeges esemény az rögtön Krisztus legelső csodatételénél volt, amikor Mária közben járt az emberek érdekében Krisztusnál ezért a csodáért. Ezt az igehelyet sem kell tovább ragozni.
De talán a leglényegesebb, ami nélkül az Örök Ige nem testesülhetett volna meg itt a földön, az Mária "igen"-e. Ez egyértelműen az Isten-ember dialógusnak az emberi felét, és annak fontosságát jeleníti meg. Az emberi tényező fontossága a spirituális utazásunk során nem hangsúlyozható eléggé: Máriát követve nekünk is folyamatosan igent kell mondanunk, hogy Krisztus mindig megszülethessen a mi életünkben is. Az emberi törekvés és az isteni kegyelem viszonyát Gillet írja le nagyon frappánsan, de kitér konkrétan a Mária-tisztelet evangéliumi gyökereire is.
A Mária-kultusz kapcsán a böjti sorozatom legutóbbi írásában említettem a nesztoriánus egyházat: bár ők Máriát nem Istenszülőnek, hanem Krisztusszülőnek tartják, ez semmit sem változtat azon, hogy tisztelik. Képe ott van a templomaikban, ünnepét megtartják és böjttel készülnek rá - akárcsak a többi apostoli egyházak. Annak ellenére, hogy teológiailag másképp ítélik meg jelentőségét. Ezzel szemben a protestánsok, akik szemben a nesztoriánusokkal ugyanazt vallják Krisztus isteni természetéről, mint a katolikusok és orthodoxok; következésképpen Máriát elviekben Istenszülőnek tekintik, soha ki nem ejtenék a szájukon ezt a kifejezést, továbbá a kultuszát úgy irtották ki a hitéletükből, mintha muszáj lett volna.
Önmagában az még nem feltétlenül baj, hogy egy keresztény felekezet nem fektet hangsúlyt Mária kultuszára. Talán még az sem - bár teljesen érthetetlen - ha határozottan küzd ez ellen a kultusz ellen.
Az az összefüggés azonban rendkívül sokatmondó, hogy a Krisztus által személyesen alapított, apostoli egyházakban van Mária-kultusz, a különböző, hitújító emberek által alapított felekezetekben pedig annak ellenére sincs, hogy elvileg ugyanazt gondolják Mária üdvtörténeti szerepéről, mint az apostoli egyházak többsége. Nem véletlen az, hogy a Mária-tisztelet azoknál a felekezeteknél szűnik meg az egyházban, ahol a szentségi jelleg is eltűnik.
A keresztény spiritualitás másik lényeges eleme - mint már fentebb említettem - a monasztikus hagyomány. A remeteség és a szerzetesség intézménye önmagában nem keresztény jelenség. Sőt, minden, a spiritualitás terén előrehaladottabb vallási rendszerben fellelhető valamilyen formában. Talán túlzás nélkül mondhatjuk azt is, hogy szerzetesség és/vagy remeteség nélkül nem vallás egy vallás. Ennek oka rendkívül egyszerű. Ahogy arról volt szó már többször is, a - bizonyos fokú - spirituális előrehaladás szükséges feltétele a - bizonyos fokú - aszkézis. Nagyobb fokú aszkézis pedig csak a világtól elvonultan valósítható meg.
A keresztény monasztikus hagyománnyal kapcsolatban ugyanazt lehet elmondani, amit a Mária-kultuszról is: él és virul a szentségi jelleggel bíró apostoli egyházakban; és a lelkiségben tátongó űrt hagyva maga után teljesen hiányzik ott, ahol a szentségi jelleg és az apostoli folytonosság megszakad. Ennek a hiánynak - a Mária-tisztelethez képest - még fájdalmasabbak a gyakorlati következményei. Az aszkézisben élő testvérek és nővérek személyes tapasztalata és útmutatása nélkül a világban élő emberek magukra maradnak - amolyan "vak vezeti világtalant" módon kénytelenek ténferegni a spiritualitás rögös útján. A szerzetesi hagyománnyal nem rendelkező felekezetek lelkiségi irodalma általában gyér és egysíkú - vagy pedig egyáltalán nincs is. Márpedig ha mi világiak nem tudunk következetesen aszketikus életet élni, elengedhetetlen, hogy legalább lelki vezetőink egy részének legyenek ilyen megtapasztalásai.
Még egy megjegyzés: az anglikánoknál és a lutheránusoknál - ha csak kis számban is - de azért léteznek szerzetesi közösségek; továbbá több protestáns felekezetnél elviekben létezhet(ne) Mária-tisztelet is valamilyen formában - gyakorlatilag azonban általában mégsincs.
És akkor itt most egyelőre abba is hagyom, legközelebb konkrétabban már a szentségekről lesz szó. Köszönöm a türelmet!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Chotki (törölt) 2012.03.27. 13:43:04
Arra szeretnélek kérni, hogy egy kicsit bővebben fejtsd ki a miafizita fogalmat, hogyan is viszonyul egymáshoz ebben a tanításban Krisztus embersége és istensége. És ha ez különbözik a katolikus és ortodox tanítástól, hogyan tudott ismét egyesülni némelyik ilyen egyház a Katolikus Egyházzal. Köszönöm szépen, ha időt fordítasz rá. És köszönöm a chotki oldal méltatását is, bár az utóbbi időben egyre kevesebb energiát tudok rá fordítani.
Chotki (törölt) 2012.03.27. 13:51:19
Kicsit értetlenül állok egyébként a protestáns egyházak Sola Scriptura felkiáltása előtt, mintha bizony az Írás hozta volna létre az Egyházat és nem az Egyház kebelén született volna a Szentírás (természetesen az Újszövetségire gondolok)
andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.27. 15:11:08
Krisztus egyházalapítónak tekinthető, hiszen ő választotta ki az apostolokat. Az orthodoxiában még az is hangsúlyt kap, hogy András az "elsőként hívott apostol". Ez azért vált fontossá, mert András Konstantinápoly püspöke volt és az "elsőhívottságot" igyekeznek szembe állítani a Péternek, mint Róma püspökének átadott "kulcsokkal".
A keleti katolikusokról nemsokára megírom a régebb óta tervezett bejegyzésemet, csak előbb ezt a szálat igyekszem lezárni. Lényegében arról van szó, hogy a keleti katolikusok nem csak a pápai primátust, de a katolikus teológiát is elfogadják, tehát a szentlélek Atyától és Fiútól való származtatását, valamint Krisztus kettős természetének a katolikus értelmezését, stb. Valahol olvastam olyat is, hogy valamelyik egyház megtartotta miafizita teológiáját (talán a kopt-katolikus?) csak elfogadta a római pápát. De nem vagyok benne biztos, hogy ez korrekt infó, majd utána fogok nézni.
A Sola Scriptura szerintem is zsákbamacska, épp most pötyögtem róla egy rövid bekezdésnyit, ma vagy holnap talán sikerül befejezni azt a bejegyzésemet is.
Ha túl leszek ezen a két íráson, akkor rátérek a miafizita fogalom tisztázására is, bár az ilyen jellegű cizellált teológiai fejtegetés azért igencsak feszegeti szellemi képességeim határait :-) Mondjuk a miafizitát azt még egy szemléletes képpel egész jól ki lehet fejezni, de a nesztoriánus az már bonyolultabb. De akkor közkívánatra belevetem magam! :-)
Utolsó kommentek