Folytatom azt, amit a "Kommentek kapcsán" elkezdtem. Ott lényegileg azt írtam, hogy azok a felekezetek, melyek kiszakadnak az Egyházból, több mindent veszítenek el egyszerre: a szentségi jelleget, a Mária-kultuszt, a monasztikus hagyományt ez utóbbival együtt pedig a spirituális tudás jelentős aspektusait is. A Mária-tiszteletről és a monasztikus hagyományról volt szó kicsit részletesebben, most tehát lássuk a szentségeket, illetve azt, amivel kezdenem kellett volna, hogy mi is az az Egyház.

Hogy mi is az Egyház, azt egyszerűen rövidre lehetne zárni: az a megszervezett közösség, amit Jézus Krisztus hívott össze és szervezett meg, majd reá küldte a Szentlelket; és amely szervezet a püspökszentelések láncolatával a mai napig létezik. Azok pedig akik önként távoztak ebből a szervezetből és közösségből, azok értelemszerűen már nincsenek bent ebben a közösségben, azaz nem alkotják részét az Egyháznak.

Nos a dolog természetesen ennél bonyolultabb a valóságban. De azért a legelszántabb ökumenikus elkötelezettségünk ellenére se legyenek hamis illúzióink: a helyzet ugyan bonyolultabb, de azért nem sokkal. A bentmaradók és az eltávozók között sajnos lényegesen nagyobb a szakadék annál, semhogy csak úgy át tudnánk lépni rajta. Belepottyanni meg nem lenne célszerű.

Az Egyház először is az üdvösség háza. Az "egy" jelen esetben nem a számnév, hanem az "id" (=üdv) szónak a hangalak-béli változata. Ez a magyar nyelv sajátossága, a legtöbb nyelvben az egyházra ugyanazt a kifejezést használják, amit a templomra. Az Egyház nem csak a szervezetet jelöli, de spirituális tartalma is van, tehát teológiai fogalom is egyben. Ez keresztény sajátosság. A többi vallás esetében, mint például a zsidó, az iszlám, a hindu, a buddhista stb. elvont síkon vallási irányzatokról, konkrét síkon pedig vallási közösségekről beszélnek, de nem egyházról. Ezekben a vallásokban nincsen meg a kereszténységből ismert határozott egyházszervezeti struktúra; továbbá teológiai értelmezése sincsen a szónak. Más vallások önmagukra nem is alkalmazzák az egyház kifejezést. Amennyiben mégis, ez általában a világi szabályozás miatt van így - ez most éppen aktuális téma is Magyarországon: megkapják-e például buddhista vagy iszlám közösségek az egyházi státuszt vagy sem.

Jézus Krisztus egyetlen Egyházat alapított, ez viszont Egyetemes Egyház, méghozzá a szó legtágabb értelmében egyetemes: egyszerre égi és földi. Azaz van egy égi, spirituális dimenziója, és egy földi, társadalmi, vagy ha úgy tetszik szervezetszociológiai dimenziója. A kettő eleinte egybe esett, azzal a kitétellel, hogy az elhunytak természetszerűleg a földi egyházszervezet életében már nem vesznek részt, csak spirituálisan tartoznak az Egyházhoz.

Aztán később a dolog már a földi létben is szétcsúszott. Vannak, akik meg vannak keresztelve és egy felszentelt püspök közösségéhez tartoznak, ők spirituálisan is és szervezetileg is Krisztus Egyházához tartoznak. És vannak rengetegen, akik meg vannak ugyan keresztelve, de nem tartoznak egyetlen felszentelt püspök nyájához sem. A hasonlatnál maradva ők az eltévedt bárányok, akik szervezetileg nem tartoznak Krisztus Egyházához, hanem csak spirituálisan tartoznak "Krisztus Titokzatos Testéhez". Erről érintőlegesen volt már szó, és lesz is még, úgyhogy most maradjunk csak az első verziónál, ahol a Krisztus által kiválasztott püspökök, illetve ezek felszentelt utódai pasztorálják a híveket.

A keresztény embereket három dolog szervezi Egyházzá:

A közös hitvallás.

Az Eucharisztia közös ünneplése.

Az apostoli folytonosság, mely egyszerre jelenti az egyházszervezeti struktúrát valamint a Szent Hagyomány továbbadását és éltetését.

Érdemes megvizsgálni, hogy hogyan is állunk ezekkel a paraméterekkel. Most ugye azokról az egyházakról van szó, ahol az apostoli folytonosság fennáll, a harmadik pontot tehát kipipálhatjuk. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy ezek az egyházak, tehát a nesztoriánusok, miafiziták orhodoxok és katolikusok kölcsönösen elismerik egymás egyházainak apostoli folytonosságát. 

Nézzük a közös hitvallást. Ez a Nikaia-konstantinápolyi hitvallás, amit az első két egyetemes zsinat atyái fogalmaztak meg. Itt már probléma van, a hitvallás nem közös: a nesztoriánusok, miafiziták, orthodoxok az eredeti szöveget mondják, a katolikusok viszont betoldották azt a bizonyos "filioque"-t. Nincs mese, itt bizony a katolikusok a hunyók. A Római Patriarchátus volt az, amelyik egyedül önkényesen változtatott az eredeti szövegen - a Pentarchia másik négy patriarchátusával szemben. Természetesen árnyalni ezt a kérdést is lehetne, de a lényegen nem változtatna ezeregy árnyalás sem. Ismerve az adott történelmi korszakot azt is lehetne mondani, hogy ha nem emiatt, akkor viszont más miatt került volna sor egyházszakadásra. De ez a "mi-lett-volna-ha" fikciós kategória, mert a szakadás mégiscsak konkrétan a "filioque" miatt történt.

Ami viszont tény, hogy a közös hitvallás még önmagában nem elég, ha más az értelmezése. A nesztoriánusok, miafiziták és orthodoxok ugyanazt a hitvallást vallják, amely megfogalmazza Krisztus isteni és emberi természetét. Ezt a kettős természetet azonban a három irányzat háromféleképpen értelmezi. Ebben a kérdésben a katolikus álláspont értelemszerűen az orthodoxszal azonos. Az eltérő értelmezés vezetett végülis a harmadik és negyedik zsinat egyházszakadásaihoz. A fönti három pontból az első kapcsán tehát azt mondhatjuk, hogy az Egyház teológiailag négy részegyházra bomlott szét. Egyházszervezetileg még többre, de annak szerencsére nincsen - negatív értelemben - különösebb jelentősége.

Nézzük az Eucharisztikus ünneplést. Elvileg lehetne közösen ünnepelni, hiszen az apostoli folytonosság fennáll, csak a teológiai értelmezés más. De pont ezért nincs közös ünneplés, mert más a teológiai értelmezés: a hitnek nem csak az alanya a fontos, a hívő ember, de a tárgya is, a konkrét hitigazság. (Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen tartalmak vannak a tudatunkban - mondaná egy Buddha-tanítvány.) Eredetileg tehát mindenki csak az azonos teológiájú egyházakkal van kommúnióban.

A katolikus egyház volt az, amelyik először nyitott ebben a kérdésben a többi felé. Bár nem ajánlja, de indokolt esetben elfogadhatónak tartja, ha egy katolikus hívő más apostoli folytonosságú egyházban veszi magához az Eucharisztiát, vagy járul más szentséghez. Ugyanezt az álláspontot azóta magáévá tette az asszír egyház is. Azonban a dolog még nem kölcsönös, mert a többi egyház viszont nem szolgálja ki a szentségeket, csak a saját híveinek. A gyakorlat azért nem ilyen szigorú. Egy orthodox pap elmondása szerint indokolt esetben ők sem tagadják meg az Eucharisztia vagy más szentség kiszolgálását katolikusoktól sem. De ez csak tényleg nagyon indokolt esetben képzelhető el, például halálos betegségben vagy más közvetlen életveszélyben, illetve ha hosszú ideig olyan helyen él az ember, ahol saját felekezetű pap nem érhető el. Bár ilyenkor át szoktak térni az orthodoxiára - tette azért hozzá jelentőségteljesen.

Összefoglalva az eddigieket, Krisztus Egyháza jelenleg négy részegyház összessége, amit sajnos sokkal inkább a különállás, mintsem az "összegződés" jellemez.

Mi is az a szentség? A szentség az isteni kegyelmet közvetítő - látható - jel. Ebben egyúttal egy nagyon fontos dolog fogalmazódik meg: a jel az nem csak jelez, de egyúttal meg is jelenít, tehát valóságossá tesz! A másik oldalról, a kézzelfogható világ felől közelítve meg a kérdést, a dolgok pedig annyira valóságosak, amennyit közvetíteni képesek számunkra a misztikusból, az isteniből. A valóságos és a szimbolikus tehát nem választható szét egymástól. Amelyik vallási irányzat ezt mégis megteszi - márpedig nagyon sokan megteszik -, az a mélyebb spiritualitás útját vágja el maga előtt. (A szimbolikus és valóságos viszonyáról ír Hopko is, az Eucharisztia kapcsán.)

Ebben az értelmezésben maga az Egyház is szentség, hiszen az isteni kegyelmet számos látható módon közvetíti. Persze mi más is lehetne az Egyház, ha nem szentség, hiszen Jézus Krisztus, a Második Isteni Személy alapította, majd elárasztotta a Szentlélek, a Harmadik Isteni Személy. A katolikus teológia időnként az "analóg szentség" illetve az "ős-szentség" kifejezéseket használja az Egyházra, majd pedig a szokásos cizellált, részletező teológiájával az egyház gyakorlatán belül megkülönbözteti a "szentséget" és a "szentelményt".

Az orthodoxok sokáig nem is foglalkoztak ezzel a témával: számunkra minden szentség, ami az egyházban történik. Ettől függetlenül elfogadják a tanítást a katolikusok hét szentségéről, annál is inkább, mert ezek mindegyike az Egyház legősibb gyakorlatához tartozik. Ez egy kicsit paradox helyzetet teremt az orthodox felfogásban: minden szentség, ami az Egyházban történik, de ezen belül van hét, kiemelten fontos szentség, azonban a többi cselekmény sem kevésbé fontos, vagy kevésbé szentségi, mint eme hét.

Mint ahogy az a Hopko-sorozatban is látható, a szentségek között sorolja fel a szokásosak mellett az újszülött templomi bemutatását, a kismama tisztulási szertartását, de sor fog kerülni a szerzetességre, a temetésre és a gyászszertartásra is ugyanebben a felsorolásban. És cseppet sem foglalkozik azzal, hogy ez már jóval több mint hét, az orthodoxiában nem a mennyiség és a számszerű precizitás számít, hanem a minőség és a spiritualitás. De tulajdonképpen ugyanez mondható el az összes apostoli egyházra, még a katolikusra is, a szokásos tudományos precizitása és definíciós kényszere ellenére is.

Most csak felsorolás szintjén a katolikusok, orthodoxok és miafiziták által - mintegy konszenzusos alapon - kiemelt fontosságúnak tekintett hét szentségi jel a következő: a keresztelés, a bérmálás, az Euchariszita, a bűnbocsánat (gyónás), a betegek kenete, az egyházi rend és a házasság. Ezeket a Hopko-sorozat kellő részletességgel, de mégis lényegre törően és közérthetően mutatja be, szükségtelen tehát ezekre kitérnem.

A káldeus (asszír, nesztoriánus) egyház szentségeiről érdemes megemlékezni. Amit az egyház szentségi jellegéről fentebb írtam, mindaz itt is igaz. Annak tehát, hogy a káldeus egyház némileg eltérően sorolja fel a szentségi jeleket, a teológiai különbségek ellenére mégis inkább csak kulturális a jelentősége, nem annyira spirituális. Az asszír egyház a következő hét szentséget különbözteti meg: 1.) a papság, mely a többi szentséget kiszolgáltatja; 2.) a keresztség; 3.) az olajkenet; 4.) Eucharisztia; 5.) a bűnbocsánat; 6.) a Szent Kereszt áldása; 7.) a Szent Kovász.

A fentiekhez némi kiegészítés: az orthodox és miafizita gyakorlatnak megfelelően a bérmálást a keresztséggel együtt szolgálják ki, ezért nem tekintik külön szentségnek. (A kettőt az orthodoxoknál és miafizitáknál is csak később tekintik külön szentségnek.) Az olajkenet a betegek kenete, azonban egészségesen is fel lehet venni amolyan preventív célzattal, de leginkább azért, hogy megerősítsük vele Istenhez való tartozásunkat. A házasság nem szentség, mint ahogy eredetileg a többi egyházban sem volt az, a jegyeseket azonban a Szent Kereszttel áldja meg a pap. (A többi egyházban a későbbiekben ebből alakult ki a házasság szentsége.) Azt látjuk tehát, hogy a káldeus egyházban is minden ugyanaz, mint a többi apostoli egyházban, csak egy kicsit másképp.

Kivétel ez alól a Szent Kovász. Az utolsó vacsorán Tamás apostol a Krisztus által megtört kenyérből a saját részének csak a felét fogyasztotta el, a másik felét eltette. Ebből kovászt készített, amivel a húsvéti eucharisztikus kenyeret sütötte meg, amelyből ismételten félre tett egy részt a következő év Húsvétjára. Minden évben annyi kenyeret készítenek, hogy ne csak az Eucharisztiához legyen elég, hanem ahhoz is, hogy félretegyenek belőle kovásznak a következő Húsvétra is. Ily módon a káldeus egyház eucharisztikus kenyere fizikai valójában is visszavezethető Jézus Krisztushoz!

Dióhéjban ennyi lenne az, amit az Egyház szentségi jellegéről tudni kell. Legközelebb ott folytatom, ahol ez a szentségi jelleg megszűnik, és reményeim szerint el is jutok a felician által felvetett konkrét kérdésig. Nem győzöm azonban hangsúlyozni: itt most egy óriási szakadék tátong. A szakirodalom általában "a nagy skizma" névvel illeti az 1054-es orthodox-katolikus egyházszakadást. Hát ha az volt a nagy skizma, akkor mi a "giga skizmáról" fogunk beszélni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.