A Jézus-ima, mint imádság

2012.01.30. 05:19

jesusprayer.jpg

A Jézus-ima az egyik legteljesebb keresztény imádság. Az imáknak több fajtáját is ismerjük és nincs az imádságnak illetve az imaéletnek olyan aspektusa, ahol a Jézus-ima ne jönne szóba. 

Az imádkozás módja szerint megkülönböztetünk szóbeli, elmélkedő és szemlélődő imát. A Jézus-ima, mint szemlélődő ima közismert, ennek a blognak is egyik központi témája. Ugyanakkor elmélkedésre is kiválóan alkalmas, mint ahogy erről is volt már szó korábban. De szóbeli imádságként is meglehetősen gyakori, elsősorban az orthodox világiak körében, de újabban terjed más felekezetekben is, mint például az anglikánoknál.

Tartalma és célja szerint az imádság lehet hálaadó, dicsőítő, engesztelő és kérő imádság. A Jézus-ima - mint ahogy korábban erről is volt szó - rövidsége ellenére mind a négyet magába foglalja. A fohász első fele egyszerre dicsőítés és hálaadás, a második fele pedig engesztelés és kérés.

Jellege szerint az ima lehet liturgikus imádság vagy magánimádság. A Jézus-ima itt is mindkét aspektusban jelen van. Általában a teljesebb formái szolgálnak magánájtatosságra, a liturgiában pedig - mind a latin mind a bizánci hagyományban - a tömör "Kyrie eleison - Uram irgalmazz" formula illetve Jézus Krisztus különböző formájú nevén szólítása kap hangsúlyos szerepet.

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr283589467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chotki (törölt) 2012.01.30. 12:13:39

Számos helyen emelték ki a Jézus-ima hitvallás jellegét, hiszen a szövegében gyakorlatilag sűrítve benne van az egész Evangélium. Úrnak, tehát Istennek vallom Jézus Krisztust, az Atya Fiát. Krisztusnak nevezem, tehát Felkentnek (zsidó megfelelője a Messiás), tehát Üdvözítőnek, Megmentőnek is vallom (a Jézus név is ezt közvetíti Jeho-sua - Isten, vagyis JHWH - Jahweh - megszabadít)
A második, könyörgő részben pedig az ember Istenhez való viszonyát, bűnös(=Istentől elszakadt), megváltásra szoruló és mindenestől tőle függő mivoltát valljuk meg.

Chotki (törölt) 2012.01.30. 12:16:39

Egyben abban az egyedülálló keresztény tanításba vetett hitemet is megvallom, hogy Jézus, az ember, egyben Isten megtestesült, emberré lett Fia, maga is Isten. És - bár rejtetten, a Szentháromságba vetett hit is benne van, hiszen Szent Pál apostol szerint, senki sem mondhatja, hogy Jézus az Úr, csak a Szentlélek által.
süti beállítások módosítása