A Házasság Szentségében a nőnek és a férfinak megadatik az a lehetőség, hogy egy lélek és egy test legyen, amit önmagában semmilyen emberi szeretet sem képes biztosítani. A házasságban a keresztények a Szent Lelket kapják meg, azért, hogy ami a földön elkezdődött ne érjen véget a halállal, hanem beteljesedjék, és a legtökéletesebb módon folytatódjék Isten Országában.

Évszázadokon át nem volt külön esküvői szertartás az Egyházban. A keresztény pár kifejezte kölcsönös szeretetét az Egyházon belül, és megkapták Isten áldását egyesülésükre, amelyet Krisztus Szent Eucharisztiája pecsételt meg. Az Egyház hivatalosan elismerte a pár összetartozását, Krisztus Testének tagjává tette, így vált a házasság kereszténnyé, Isten tökéletes szeretetének teremtett képévé, amely örök, egyedülálló, oszthatatlan és örökké tartó.

Később külön szertartás alakult ki a házasság szentségére, melynek mintája a keresztség és bérmálás szentsége lett. Az Egyház a keresztségben részesülőkhöz hasonló módon szólítja meg a házasulandó párt. A házasulandók megvallják hitüket és Isten iránti szeretetüket. Ünnepélyesen vezetik be őket a templomba, ahol imádkoznak értük és áldásban részesülnek. Meghallgatják Isten Igéjét, majd fejükre koronát kapnak - Isten dicsőségének koronáit - annak jeléül, hogy Isten gyermekeivé és tanúivá (mártírjaivá) kell válniuk, és Isten Országa örökkévaló életének örököseivé. Ahogy minden szentség, így a házasság szentsége is a Szent Eucharisztiában való részesüléssel teljesedik be.

Az Orthodox Egyházban a házasság szentségének nincs "törvényi" jellege. A házasság nem jogi szerződés, nem tartalmaz sem fogadalmat sem esküt. A házasság szentsége lényegében az emberi szeretet "megkeresztelése és meger sítése" Istenben Jézus Krisztus által, a Szent Lelken keresztül. Az emberi szeretet "istenivé tétele" Isten örök Országának isteni tökéletességében és egységében, ahogy ez megnyilatkozott az Egyházban, és megadatott az embernek.

Természetesen a keresztény házasság szentségében csak azok részesülhetnek, akik az Egyházhoz tartoznak, azaz a megkeresztelt és rendszeresen áldozó hívők. Az Orthodox Egyház ma is szigorúan ehhez a tanításhoz és gyakorlathoz tartja magát. A keresztények közötti egység hiányának tragédiája miatt azonban egy orthodox keresztény összeházasodhat egy megkeresztelt, nem orthodox kereszténnyel az Egyház keretein belül, azzal a feltétellel, hogy mindketten őszintén munkálkodnak, és imádkoznak a Krisztusban való teljes egységükért, de anélkül, hogy bármilyen kényszert alkalmaznának, vagy erőszakkal uralkodni akarnának a másik felett. Annak az orthodox kereszténynek, aki házasságra lép egy nem orthodox kereszténnyel, az Egyház szentségi imáit és áldását kell megszereznie ahhoz, hogy az Orthodox Egyház tagja maradhasson, és továbbra is részesülhessen a Szent Eucharisztiában.

Az orthodox tanítás szerint csak egyetlen házasság töltheti be azt a tökéletes értelmet és jelentőséget, amelyet Krisztus életünk e valóságának szánt. Így az orthodox keresztény hagyomány arra bátorítja az özvegyen maradt asszonyokat és férfiakat, hogy maradjanak hűségesek házastársukhoz, akik már meghaltak ennek a világnak, de élnek Krisztusban. Az orthodox hagyomány ugyanezen az alapon az ideiglenes "együttélést", az alkalmi szexuális viszonyokat, a különféle emberekkel folytatott szexuális kapcsolatot, az azonos neműek közötti szexuális érintkezést és a házasságnak különéléssel és válással végződő megszakítását ellenkezőnek tartja azzal az emberi tökéletességgel, amelyet Isten Jézus Krisztusban nyilvánított ki. A bűnbánat, a bűnök őszinte megvallása, és a békés együttélés őszinte ígéretével azonban az Orthodox Egyház megtartja a második házasság szertartását is azok számára, akiknek nem sikerült teljesíteniük a házasságnak Krisztus által tanított eszményi feltételeit. Az is az Egyház gyakorlatához tartozik, hogy nem zárja ki második házasságban élő tagjait a Szent Áldozás szentségéből, ha őszintén akarják az Istennel való eucharisztikus közösséget, és ha teljesítik az Egyház életében való részvétel minden egyéb feltételét.

Krisztusra az embernek az élet minden területén szüksége van, és szilárd keresztény meggyőződés szerint Krisztus nélkül, vagy Krisztusnak a Szent Lélek által az Egyházban való jelenléte és ereje nélkül nem szabad és nem is lehet semmit tökéletesen csinálni. Ezért két keresztény ember nem kezdheti el az együttélést, és nem is osztozhat egymás életében - lelkileg, fizikailag, szellemiekben, társadalmi és gazdasági szempontból - teljes egységben, anélkül, hogy előbb Isten Országa örökkévalóságába ne helyeznék egységüket a Házasság Szentségén keresztül, az Egyházban.

Az orthodox tanítás szerint - amint ez a házassági szertartás során is kifejezésre jut - a gyermekek nemzése és a család keretein belül az irántuk való törődés és szeretet a férfi és a nő Krisztusban gyökerező szeretetének természetes beteljesülése. Ilymódon a házasság Isten teremt  és gondoskodó szeretetének, a Szent Háromság Három Személye tökéletes szeretetének az emberi kifejezése, azé a szereteté, amely kiárad a teremtésben és a világ iránti gondoskodásban.

Az a meggyőződés, hogy az emberi szeretetnek, mint az isteni szeretet követ jének ugyancsak teremtésben, és a mások iránti gondoskodásban kell kiáradnia még nem jelenti azt, hogy az utódok nemzése lenne önmagában a házasság egyetlen célja, létének egyedülálló, kizárólagos igazolása és törvényes elismerése. Azt sem jelenti, hogy egy gyermektelen házaspár ne tudna együtt igazi keresztény életet élni. Hanem azt jelenti, hogy egy házaspár tudatos döntése amellett, hogy nem vállal gyermeket a személyes kényelem, a lakás, a luxus és a szabadság utáni vágy, a felelősségtől való félelem, az anyagi javakban való osztozás elutasítása, vagy a gyermekek gyűlölete, és még számos egyéb ok miatt, nem vall keresztény magatartásra, és semmiképpen sem egyeztethető össze az Orthodox Egyház biblikus, erkölcsi és szentségi tanításával és tapasztalatával az élet, a szeretet és a házasság értelméről.

Az eddig elmondottak fényében a gyermekek fogamzásának ellenőrzése egy házasságban nagyon kényes téma. Alapvetően nem javasolt, és talán csak abban az esetben tekinthető lehetségesnek, ha igen alapos lelkiismeretvizsgálat, imádság és lelki vezetés kíséri.

A már megfogant gyermek abortusza az Orthodox Egyházban szigorúan tilos, és semmilyen módon sem igazolható, mert végrehajtása a legnagyobb erkölcsi kockázattal jár, és igen komoly bűnbánatot követel még olyan szélsőséges esetekben is, amikor az anyát helyrehozhatatlan sérülés fenyegeti, vagy a szülés alatt valószínűleg meghalna. Ilyen kivételes esetekben egyedül az anyának kell vállalnia a döntést, és fel kell készülnie arra, hogy tettéért Isten elé álljon, és az ő isteni irgalmát kérje.

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.