A szentek közössége (6.)

2012.02.16. 05:05

Pásztor egyik látomásában Hermásznak megjelent a vágyott Ródé. Az asszony szeretettel megdorgálta, majd mosolyogva megvigasztalta, így adta tudtára a mennyből, hogy az Úr általa segíti. Ez a második századi leírás bemutatja, mit jelent a szentek közössége. A "koinónia tón hagión" egyfajta imakapcsolat, és a jó cselekedetek gyümölcseinek közössége a mennyei és a földi világ keresztényei között. A szentek közössége személyes kapcsolatunkat jelenti a megdicsőült szentekkel. Az ortodox hívő lelki élete nem lenne egész e baráti érintkezés nélkül.

Amint már jeleztük, a szentek tisztelete nem latreia, Istennek kijáró imádás, hanem douleia, szolgálat és szebaszmosz, tisztelet. Proszkünészisz timétikének, "félő lebomlásnak" is nevezik. Olyan tiszteletnek, amelyet "mindazoknak megadunk, akik valamilyen méltósággal bírnak" - fogalmaz mértéktartóan Damaszkuszi Szent János. A szentekhez való viszonyunk azonban több, mint a tisztelet külső kinyilvánítása. Ahogyan a földi életben a keresztények imádkozhatnak egymásért, ugyanígy ajánlhatjuk magunkat a szentek imáiba.

saintsofrussia.jpgA szentek közül az apostolokat és a vértanúkat az ősegyházban különös tisztelettel illették. Az ortodox egyházban a szent apostolok, Péter és Pál ünnepére böjttel készülnek elő. Megemlítjük, Nazianzi Szent Gergely különösen is tisztelte Szent Cipriánt, Szent Baszileiosz Szent Mamaszt, Szent Gergely pedig Szent Theodoroszt. Szent Efrém írja: "Emlékezz, Uram, könnyeimre, melyeket szent vértanúid előtt hullattam." Az ortodox liturgikus naptárban, Nyugattól eltérően, jelentős hely jut az ősatyáknak, a prófétáknak és az Ószövetség igaz férfiainak. Tiszteletben mégis messze kimagaslanak az angyalok, akiket Pszeudo-Dionüsziosz osztályokba rendezett. A felosztás részletei mellékesek, de az alapjául szolgáló gondolat megfelel a Szentírásnak.

A görög atyák külön kiemelték az őrangyalok szerepét. Már Órigenész tanította létezésüket. Pszeudo-Dionüsziosz azt mondja, nemcsak őriznek bennünket, de fényt közvetítenek számunkra, és tökéletesedésünket is munkálják. Aranyszájú Szent János őrangyalát "tanítójának" hívta, Baszileiosz és Alexandriai Kürillosz pedig szerepük miatt "vándortársnak" és "nevelőnek". Ők hozzánk, "helyhez" kötődnek. Nazianzi Szent Gergely megindító módon imádkozott Konstantinápoly védőangyalaihoz. Remete Teofán tanácsolja, figyeljünk "az imádságban támadó gondolatokra, különösen a nap kezdetén". Ezeket az őrangyal befolyásának tulajdonítja.

Bulgakov érdekes elméletet állított fel az őrangyalokról. Bennük platonista értelemben egyfajta "ideát" lát, az egyes emberek "mintaképeit". A Biblia tanúsága szerint az angyalok nemcsak az isteni üzeneteket tolmácsolják és az embert védelmezik, de magának Istennek a Nevét és hatalmát hordozzák. Nyoma sincs a romantikus, költői képzeteknek: az angyalok a világosság hírnökei és a Mindenható Isten erői. A korai keresztényeknek - és ez jellemző a keleti szentekre is, talán még jobban, mint a nyugatiakra - gyakran voltak látomásaik és álmaik az angyalokkal. A keresztény élet teljességéhez hozzá kell, hogy tartozzék a mindennapos és bensőséges kapcsolat az angyal-világgal. Jákob tapasztalatát magunkévá kellene tennünk: "Jákob is útnak indult, és találkoztak vele Isten angyalai... Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig... Akkor ezt mondta Jákobnak: Bocsáss el, már hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátalak el, amíg meg nem áldasz engem... És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, melynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le" (Ter 32, 1. 24. 26.; 28, 12.).

A mennyei udvartartás élén a Theotokosz, az Istenszülő áll. Az áldott Szűz, a megtestesült Isten Édesanyja, akit az ortodox egyház - különösen az Efezusi Zsinat óta (431) - a többi szentet túlszárnyaló tisztelettel övez. Máriának külön böjtje van, számos ünnep és himnusz dicséri kiválóságát. Miután az ortodox áhítat legfőbb forrása a Szentírás, ugyanígy a Megváltó Anyja tiszteletének legjobb módja is kétségtelenül "evangéliumi", magából a szentírási szövegből fakad. Különösen négy szakaszt említhetünk. Az angyali üdvözletet, az 'Annuntiatiót'. "Örülj, kegyelembefogadott, az Úr veled van! Ne félj, Mária, kegyelmet találtál az Istennél! íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit Jézusnak nevezz el. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik Jákob házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége"; és Mária válaszát: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" (Lk 1,28-38). Mária közbenjárását a Kánai menyegzőn: "Jézus anyja így szólt Hozzá: "Nincs boruk"... Anyja így szólt a szolgákhoz: "Bármit mond nektek, tegyétek meg" (Jn 2, 3-5). Az Úr és egy asszony rövid beszélgetését: "Boldog az az anyaméh, amely hordozott téged, és boldogok azok az emlők, amelyek tápláltak!" Mire ő így felelt: "De még boldogabbak azok, akik hallgatják Isten beszédét, és megtartják" (Lk 11,27-28). Jézus válaszában egyáltalán nem Mária szerepét kisebbíti, ellenkezőleg, magatartásának érdemére mutat rá. Végül Jézus végrendelkezését idézzük a keresztfán, gyakorlati megvalósításával: "Asszony, íme a te fiad!"; "Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány" (19, 26-27). E szövegek az igaz Mária-tisztelet gyökerei.

Itt kell bemutatnunk, ha csak röviden is, az ikonok szerepét, melyek oly jelentős helyet foglalnak el az ortodox hívő imaéletében. (Szintén egy zsinat a fordulópont: az ikonrombolók 843. évi veresége, amely egyben az Ortodoxia Ünnepe is, október 11-17. közötti vasárnap.) Legelőször arra kell figyelmeztetnünk, hogy a keleti ikon eltér a latin egyház ábrázolásaitól, a festményektől és szobroktól. Nem hagyományos értelemben vett "képmás". Az ortodox egyház megtartja a tízparancsolat utasítását: "Ne csinálj magadnak istenszobrot, semmiféle képmását azoknak, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak" (Kiv 20,4). Az ikon így egyfajta képi írásjegy, stilizált szimbólum, jel, megjelenítés. Amennyiben az ábrázoláson eluralkodnak az emberi jellegzetességek, egészen bizonyos, hogy ezzel arányban térnek és távolodnak el az egyház ábrázolási szabályaitól, a kánonoktól.

Mi sem áll távolabb az ortodox felfogástól, mint a vallásos szenzualizmus és az anyagszerűség. Az ikon csaknem "puritán ellenszenvvel" viseltetik az "érzéki" iránt. Néhány kortárs ortodox író (Bulgakov, Osztrogovszkij) további különbséget is lát az ikon és a nyugati ábrázolásmód között. Nevezetesen, míg a latin egyház számára a hasonlóság a "portrészerűséget" és a szemléltetést szolgálja, addig a keleti ikon a kommúnió, az egyesülés eszköze. Az ikon a reális jelenlét kegyelmét hordozza, találkozási hely, érintkezés a hívő és a mennyei világ között. Ezt tanítja Sztudita Theodorosz és néhány kilencedik századi görög szöveg, melyek az ikont egyenesen az eukarisztia mellé helyezik. Maguk az ortodox egyház hivatalos dokumentumai visszafogottabbak, álláspontjuk teljesen egyezik a latin egyházéval. A II. Niceai Zsinat tanítja: "Megfestjük őket (a szenteket), mert szeretnénk erényeiket követni, és életüket könyvekben elevenítjük fel...gazdagodásunkra." Ugyanez a 787. évi zsinat mondja: "A kép előtt kifejezett tisztelet ugyanis az eredeti személyre háramlik vissza." Damaszkuszi Szent János az ikont beszédhez, illetve könyvhöz hasonlítja: emlékeztető, hüpomnema. Tegyük ehhez hozzá, hogy az ikon tisztelete, ami csak eretnekség árán támadható, egyáltalán nem kötelező.

Amint van "bibliai Mária-tisztelet", ugyanígy létezik az "evangéliumi jámborság" is a szentek iránt. Újból megemlítjük: minél evangéliumibb szellemű valami, annál igazabb. A közbenjárás szentírási gondolatát példázza a Jn 12,20-22: "Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, ...és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: 'Uram, Jézust szeretnénk látni.' Fülöp elment és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak." Ugyanígy Lukácsnál: "...és mondjátok meg a ház gazdájának: a Mester ezt üzeni neked: hol van az a szállás, ahol tanítványaimmal megehetem a húsvéti vacsorát?" (Lk 22,11).
Lev Gillet: AZ ORTODOX LELKISÉG KÖZPONTI ELEMEI (6.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr863538362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.