A háború bennünk van (4.)

2012.02.03. 05:48

(Negyedik idézet Thomas Merton O.C.S.O. írásából)

4.
Az ember csakis akkor él igazán, amikor megtapasztalja - legalábbis bizonyos mértékben -, hogy valóban önként szenteli magát saját személyes léte igazi céljának. Más szóval az ember nemcsak akkor él, amikor létezik, nemcsak akkor, amikor létezik és cselekszik, nemcsak akkor, amikor létezik és emberként cselekszik (vagyis szabadon), hanem mindenekelőtt akkor, ha tudatában van saját szabadsága valóságának és sérthetetlenségének, ugyanakkor pedig képességének is, hogy ezt a szabadságot teljességében annak a kifejezett szándéknak a szolgálatába állítsa, amelyre azt kapta.

Ez a felismerés nem születik meg, amíg az ember nem köte­lezi el magát és szabadságát a megfelelő cél mellett. Ekkor az em­ber "önmagára talál" és örül, amikor felismeri, hogy egész lényét arra a célra irányítja, amelynek legmélyebb lelki központja eléré­se után epekedik. Ez a cél az élet a szó legteljesebb értelmében - nem pusztán egyéni, önző, saját énjébe szédült élet, amely pusztulásra szánt, hanem olyan élet, amely felülemelkedik a sze­mélyes korlátokon és szükségleteken, és az egyénen kívül, az Abszolútumban él - Krisztusban, Istenben.
Az ember akkor él igazán, amikor felismeri: ura saját életbe vagy halálba vezető sorsának, felismeri, hogy végső beteljesedése vagy megsemmisülése önmaga szabad választásától függ, és tisztában van képességeivel is, hogy döntést hozzon önmaga szá­mára. Ez az igazi élet kezdete.

De ez megint csak elmélet és ideál. Mi a valóság? A bukott em­ber - akiben élet és halál küzdenek az uralomért - többé nem telje­sen ura önmagának: nem maradt több ereje, csak hogy segítségért kiáltson az ürességben. A segítség pedig mint különös válasz érke­zik a kiáltásra, bár sosem a várt formában. Beszélhetünk-e arról, hogy az ember "ura" bárminek is? Ellentmondásos, de itt, és egye­dül ezen a ponton ura az ember saját lelki sorsának. Ez az a hely, ahol választ. Szabadsága ezen a helyen - a túlélésért folytatott két­ségbeesett küzdelmében - "spontán és vitális formában működik, hogy egész lényét arra a célra irányítsa, amely után epekedik." Azonban nagyon óvatosan kell kezelnünk az erő és az önmegvaló­sítás ezen bizakodó metaforáit. Az ember igazi ereje az agóniában van elrejtve, amiért aztán Istenért kiált - ahol az ember egyszerre te­hetetlen és mindenható. Önmagában végtelenül tehetetlen, ugyan­akkor "mindent meg tud tenni a Láthatatlanban, aki megerősíti."
istenkeze.jpg
circumdederunt me...

Körülvettek a halál hullámai,
rémítenek a pusztulás patakjai,
Az alvilág kötelei megkörnyékeztek,
halál hurkai reám tekeredtek.
Gyötrelmemben az Urat szólítottam
én Istenemhez kiáltottam,
S ő templomából meghallgatta szavamat,
fülébe vette kiáltásomat.
Lehajtotta az egeket s leszállt,
lábai alatt setét fellegek.
A kerubokra hágott s tovaszállt,
suhant a szélnek szárnyain.
Sötétséget öltött magára lepléül,
sötét vizet, sűrű felhőt búvóhelyül
Lenyújtotta magasból kezét és megfogott,
nagy vizekből magához ragadott.
(Zsolt 17, Sík Sándor fordítása)

Az igaz élet, más megfogalmazásban, nem önmagában való vegetálás, sem állati önérvényesítés és a szükségletek kielégítése. Olyan szabadság, amely felülemelkedik az énen és a "+másik"-ban él a szeretet által - s ebben teljes mértékben Isten részesít ben­nünket. Ez a szabadság "elveszíti az életet, hogy megtalálja azt", ahelyett, hogy védené saját életét, így veszítve azt el. Az élet tö­kéletessége a lelki szeretet. A kereszténység pedig olyan szilár­dan hisz a szeretet erejében, a Szentlélekben, hogy kijelenti: Is­ten szeretete képes legyőzni a halált. Vállalja a halál kockázatát, hogy megtapasztalja az élet teljességét.

Ugyanakkor az élet tetőpontja az emberben a szemlélődés, amely a szeretet és a tudás tökéletesedése. Az ember élete nö­vekszik, és azok a cselekedetek teszik tökéletessé, amelyekben megvilágosodott értelme megragadja az igazságot illetve - ennél is fontosabb cselekedetekben - amelyekben sérthetetlen szabad­sága magába szívja és asszimilálja az igazságot a szeretet által, és saját lelkét megigazulttá teszi: "az igazságot cselekszi a szeretet­ben." A szemlélődés az élet, a tudás, a szabadság és a szeretet egybeforrása - a szeretet-szabadság-igazság-élet egységének leg­egyszerűbb intuíciója - forrásukban, aki Isten.

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr543537515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.