Szeráfim atya kicsit megrázta filozófusunkat, majd újból kézen fogta. Kis meredek úton egészen a tengerpartig vitte egy kis kietlen öbölbe. 
- Ne kérődzz többet a pipacsok értelmén, mint egy tehén... Legyen tengerész a szíved. Tanulj meg úgy elmélkedni, mint az óceán.
 
Elmélkedj úgy, mint az óceán!

óceán.jpg
A fiatalember közelebb ment a tengerhez. Már megtalálta a jó alapot és a helyes irányt. Testtartása megfelelő volt. Mi hiányzott még neki? Mire taníthatta a hullámok moraja?
Feltámadt a szél. A tenger apálya-dagálya egyre hatalmasabb lett, az óceánra emlékeztette. Igaz, az öreg szerzetes azt tanácsolta neki, hogy úgy elmélkedjen, mint az óceán, ne pedig úgy, mint a tenger. Honnét tudhatta, hogy a fiatalember régebben - főleg éjjel - hosszú órákat töltött az Atlanti-óceán partján, és már tudta annak művészetét, hogyan vegye fel lélegzése a hullámok nagy lélegzésének ritmusát. Belélegzek, kilélegzek... azután belélegeznek, kilélegeznek. Hagyom, hogy hordozzon a lehelet, mint ahogy az embert hordozzák a hullámok. Így viszi a deszkát is az óceán lélegzésének ritmusa. Régebben ez néha szinte az öntudatvesztés határára sodorta.
 
De a vízcsepp, amely akkor elenyészett a tengerben, most megőrizte formáját, tudatát. Testtartásának köszönhette ezt? A földbe kapaszkodó gyökereinek? Nem ragadta többé el lélegzésének mély ritmusa. A vízcsepp megőrizte önazonosságát, mégis tudott egy lenni az óceánnal.
  
Így tanulta meg a fiatalember, hogy elmélkedni azt jelenti: mélyen lélegzik és hagyja, hogy saját lélegzetének apálya-dagálya legyen. Azt is megtanulta, hogy bár a felszínen hullámzik a víz, az óceán mélye nyugalomban marad. A gondolatok jönnek-mennek, felkavarnak minket, de lényünk mélye mozdulatlan. Az elmélkedés önmagunk hullámaiból indul, s amikor már nem ér le a lábunk, gyökeret ereszthetünk az óceán mélyén.
 
Mindez nap nap után egyre jobban élt benne és eszébe juttatta egy költő gondolatát, ami nagy hatással volt rá serdülőkorában: ,,A létezés olyan, mint a szüntelenül hullámzó tenger. Az átlagember ebből a tengerből csak a hullámokat érzékeli. Vedd észre, hogy a tenger mélyéről számtalan hullám tör a felszínre, ugyanakkor a tenger rejtve marad a hullámokban''. A fiatalember számára a tenger most már kevésbé ,,maradt rejtve a hullámokban'', sokkal nyilvánvalóbbnak tűnt a dolgok közötti egység, és mindez nem rombolta le a sokféleséget. Nem kellet már szembeállítani az alapot és a formát, a láthatót és a láthatatlant, midez az élet egyetlen óceánját alkotta. Leheletének mélyén talán már a Ruah, a Pneuma, Isten nagy lehelete volt?
 
- Mindaz, aki figyelmesen hallgatja saját lélegzését, nincs messze Istentől - mondta az öreg Szeráfim. - Figyeld meg, ki van kilélegzésed végén, ki van belélegzésed forrásánál. Valóban volt ott néhány másodpercnyi csend, sokkal mélyebb, mint a hullámok apálya-dagálya, valami, ami hordozza az óceánt. 
 
Folytatódik!

Jean-Yves Leloup nyomán

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr243529940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.