Elmélkedés az orthodoxiában

2012.01.24. 20:46

Már az egyik legelső bejegyzésemben, illetve éppen az előzőben is utaltam rá, hogy beszélni kell arról is, hogy milyen az elmélkedés (meditáció) gyakorlata az orthodoxiában. Most tehát erről lesz szó.

Talán köztudott, hogy az orthodox vallásgyakorlás kétpólusú. Egyik pólusa a templomi liturgia, a szigorúan rendezett liturgikus térben, gazdagon dísztett freskók, mozaikok és ikonok között, méltóságteljes liturgikus énekekkel, gyertyafénynél, tömjénillatban. A másik pólusa a magánájtatosság, ami egyedül, Jézus tanításának megfelelően, a világtól elzárva történik (Mt 6,6). Ez a magánájtatosság a templomi liturgia pompájával ellenkezően mindig szerény a külsőségeiben. Egy, vagy csak néhány ikon előtt imádkoznak és mindössze csak néhány imát. A Jézus-imát pedig bármely élethelyzetben, de szintén rejtett módon szokás imádkozni.

A katolicizmusra jellemző, közösségi paraliturgikus imádságok (litánia, rózsafűzér, kilenced) hiányoznak az orthodoxiából. Talán egyedüli kivétel az Akathisztosz, de ezt is inkább szerzetesi közösségben imádkozzák, világiaknál ritkább. 

Hasonlóan, a magánájtatosságok sorából is hiányzik az elmélkedés, a meditáció - bár a Szentírás és a Szent Atyák írásainak rendszeres olvasását ajánlják, de nem épülnek fel rá olyan gyakorlatok, mint például a katolicizmusban a Lectio Divina.

Church3.jpg

Akkor hát milyen is az elmélkedés az orthodox lelkiségben? Bár erre az Akathisztosz-himuszok is rendkívül alkalmasak, de az orthodoxiában az elmélkedés maga a liturgia.

Már maga a liturgikus tér is elmélkedésre sarkallja az embert. A szentély maga a Mennyország, ahol nem a földi, hanem a mennyei liturgia zajlik; az ikonosztáz ikonjai pedig ablakok a mennyországra. A hajó a megkereszteltek evilági létezésének helyszíne, hagyományosan centrális elrendezésű, a kupolában a Pantokrátor freskójával. Ha elég nagy az épület, a szentek freskói naptári rendben sorakoznak. A liturgia során az Isten megtestesül a földön: először az Evangélum jön ki a szentélyből a hajóba, majd pedig a felajánlott Kenyér és Bor. Az átváltoztatás az oltáron történik, de ezután az Eucharisztia ismét a "földre száll".

A méltóságteljes és ünnepélyes liturgikus énekek hosszú egymásutánja szintén elmélkedésre sarkallja a hívőt. A szertartás időbeli hosszúsága az örökkévalóságra irányítja elménket. Az ikonokról már volt szó korábban, hogy milyen szerepük lehet az elmélkedésben. A tömjénillat ugyancsak az elmélyülést szolgálja. Egyszerre jelképezi a földi ember Istenhez felemelkedő imáját, és a Szentlélek mindenkori jelenlétét az Egyházban.

Konkrét témát az elmélkedéshez az Evangélium és magyarázata, a homília is szolgál. Ünnepeken egy másik elmélkedés is elhangzik a liturgia végén, ennek témája az aznapi ünnep. Nagyobb ünnepeken ilyenkor általában a Pátriárka tanítását olvassák fel minden templomban.

templom2.jpg

A római katolikus hagyománytól eltérően az orthodox liturgián énekelt ünnepi himnuszok is határozottan az elmélkedést szolgálják. Ezek mindegyikének lényege, hogy az aktuális ünnep teológiai tartalmát megvilágítsák, és továbbgondolásra késztessék a hívőt. Néhány példa:

Karácsony:

tropár: A te születésed, Krisztus Istenünk, földerítette a világnak az istenismeret világosságát, mert a csillagimádó bölcseket a csillag megtanítá, hogy téged, mint az igazság Napját leborulva imádjanak, és mint magasságbeli Napkeletet tiszteljenek; Uram, dicsőség néked!

konták: Ma a Szűz a legfelsőbb Lényt szüli, és a föld a Befogadhatatlannak istállót ajánl fel, az angyalok a pásztorokkal dicsőítő éneket zengenek, a keleti bölcsek pedig a csillagtól vezérelve közlekednek; mert érettünk született a kisded csecsemő, az örökkévaló Isten.

Húsvét:

tropár: Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott.

konták: Bárha sírba is leszálltál, Halhatatlan, de a pokol hatalmát megrontád, és föltámadtál, mint győzedelmes, Krisztus Isten, a kenethozó asszonyoknak mondván: Örvendjetek! És apostolaidnak békét ajándékozván föltámasztád az elesetteket.

Pünkösd:

tropár: Áldott vagy te, Krisztus Istenünk, ki a halászokat bölcsekké tetted, leküldvén nekik a Szentlelket, s őáltaluk hálóba ejtetted az egész földet; emberszerető Urunk, dicsőség néked!

konták: Midőn a magasságbeli összezavarta a nyelveket, akkor szétszórta a nemzeteket; midőn pedig a tüzes nyelveket osztotta szét, mindenkit egyesülésre hívott, hogy összhangban dicsőítsük a legszentebb Lelket.

A fenti példákon is látszik a bizánci liturgikus szövegek néhány jellemzője. Ezen énekek lényeges eleme a teológiai tartalom ismertetése; gyakran állítódik párhuzamba az ószövetségi előzmény és az újszövetségi esemény; továbbá rendkívül jellemző, hogy ellentétekben és paradoxonokban fejezik ki magukat. A bizánci himnuszok ezen jellemzőik okán rendkívül alkalmasak az elmélkedésre, a hosszú idejű, méltóságteljes tempójú éneklésük pedig erre lehetőséget is teremt.

(A fenti szövegek a görögkatolikus fordítás szerint valók.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr293744795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.