Egyik nap történt, hogy zarándokok szerzetesnek hitték. Nagy hatással volt rájuk jelenlétének súlya és áldást kértek tőle. A fiatalember semmit sem felelt,  megingathatatlan volt, mint kő. Amikor ezt aznap este Szeráfim atya megtudta, ütlegelni kezdte... A fiatal ember nyögött.

- Azt hittem, olyan ostoba lettél, mint egy útszéli kavics. A hészükhaszta elmélkedésnek megvannak gyökerei, azaz a hegy szilárdsága, de célja nem az, hogy halott rönkké, hanem hogy élő emberré tegyen. Karjánál fogva a kert végébe vezette a fiatalembert, ahol a gaz között néhány virágot lehetett látni.
- Most már ne úgy elmélkedj, mint egy terméketlen hegy! Tanulj meg úgy elmélkedni, mint a pipacs, de azért ne felejtsd el a hegyet sem!
 
Elmélkedj úgy, mint a pipacs!
 
pipacs.jpg 
Így tanul meg a fiatalember kivirulni. Az elmélkedés először egy jó alap, ezt tanította neki a hegy. Az elmélkedés "irányulás'' is, erre oktatta most a pipacs: forduljon a Nap felé, fordítsa lénye legmélyét a fény felé, egész erejével, vérével, erre vágyakozzon. A szépre, a fényre figyelésben néha úgy elpirult, akár a pipacs. Mintha ez a szép fény rátekintett, rámosolygott és valami illatot várt volna tőle. Még egy dolgot tanult a pipacstól: a virágnak ahhoz, hogy megmaradhasson ebben az irányban, egyenes szárra van szüksége; így ő is kezdte egyenesen tartani a gerincét.

Ez némi nehézséget is okozott neki, mert a Filokáliában azt olvasta, hogy a szerzetesnek enyhén meghajolva kell tartania magát - néha még a fájdalom árán is - tekintetével a szív és a legbenső felé fordulva.

Magyarázatot kért Szeráfim atyától. A sztarec huncutul nézett: - Ez régen az erősek miatt volt így. Tele voltak energiával, ezért emlékeztetni kellett őket az emberi lét alázatoságára. Egyáltalán nem volt kárukra, ha meghajoltak egy kicsit az elmélkedés ideje alatt... Neked viszont inkább energiára van szükséged. Az elmélkedés ideje alatt tehát egyenesedj ki, légy éber, fordulj a fény felé, de ne légy gőgös. Egyébként, ha jól megfigyeled a pipacsot, nemcsak avval tanít, hogy egyenes a szára, hanem avval is, hogy hajlékony a szél fuvallataira és nagyon alázatos.

A pipacs tanította mulandóságával és törékenységével is. Meg kellett tanulnia kivirágozni, de elhervadni is. A fiatalember mos már jobban értette a próféta szavait. Minden test csak fű, és minden szépsége olyan, mint a mező virága. Elszárad a fű, elhervad a virág, ... Íme, a nemzetek olyanok, mint vízcsepp a vödrön, és mint porszem a mérlegserpenyőn, annyit érnek;... amikor még el sem ültették, el sem vetették őket, és még gyökeret sem vert törzsük a földben, máris rájuk fúj, és kiszáradnak, és a szélvész, mint a pelyvát, elsodorja őket. (Iz 40,6-7.15.24)

A hegy az örökkévalóságot éreztette vele, a pipacs az idő törékenységére tanította. Elmélkedni azt jelenti, hogy az ember egy jól irányított, igaz pillanat mulandóságában megismeri az Örökkévalót.

Virágzik, amíg virágoznia kell; szeret, amíg szeretnie kell; önzetlenül, miért nélkül, mert valójában "kiért''? Miért virágoznak a pipacsok? Így tanult meg cél és haszon nélkül elmélkedni, a létezés öröméért és a fény szeretetéért. "A szeretetnek önmagában van a jutalma'' - mondta Szent Bernát. "A rózsa azért virágzik, mert miért nélkül virágzik - mondta Angelus Silesius. "A hegy virágzik a pipacsban - gondolta a fiatalember. - Az egész világ elmélkedik bennem. Bár örömtől pirulna egész életemben, amely csupán egy pillanat.''
 
Folytatódik!

Jean-Yves Leloup nyomán
 

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr713529884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.