szertezetes1.jpgKorábban már érintettem, hogy vannak, akik egyfajta téves megközelítésből hajlamosak elhanyagolni a testhelyzet fontosságát a szemlélődés során. Azzal szoktak érvelni, hogy "keresztények vagyunk nem buddhisták, a Szentlélek majd megsegít". Abban az írásomban remélem sikerült tisztáznom ezt a félreértést, vagy inkább félreértelmezést.

Az előbbiek mellett azonban fel szokták hozni érvként még azt is, hogy a régi atyák nem írnak egyértelműen a szemlélődő testhelyzet fontosságáról, illetve ellentmondásos amit írnak. Látszólag ez így van, de csak látszólag - itt az ideje tehát ezt is tisztázni.

A mai, világiaknak szóló orthodox lelkiségi irodalomban egyértelműen tanácsolják, hogy minden nap keljünk fel fél, de inkább egy órával korábban, mint ahogy felkelnénk, és ezt az időt ajánljuk fel Istennek, imádkozzunk és/vagy szemlélődjünk. A régi atyák írásaiban viszont semmi ilyent nem találunk. De ne felejtsük el, hogy a régi atyák nem a világiakat, hanem a novíciusaikat tanították, akik - Athoszon például - hajnali négykor már a hajnali istentiszteleten vesznek részt a templomban, majd napjuknak legalább a felét imádsággal töltik. A két élethelyzet - világiaké és szerzeteseké - nem vethető össze, és az atyák tanítását mindig ennek a fényében kell olvasni. A testhelyzetre vonatkozó tanácsaikat is.

Egyfelől az eleve aszkézisben élő szerzetesnek nem feltétlenül szükséges újabb módokkal is fegyelmeznie testét, hogy az imája összeszedettebb legyen. Másfelől viszont azt lehet tapasztalni, hogy ennek ellenére ezt a testi fegyelmet mégiscsak gyakorolják felszólítás nélkül is, lásd a fekete-fehér képeken a kereszt-pózt, vagy a mély leborulást. Mindezek mellett a régi atyák többsége is fontosnak tartja - már aki foglalkozik vele - a testhelyzetet. Van persze ettől eltérő álláspont is - meglehetősen ritkán - de úgy tűnik ott nem is a szemlélődés (kontempláció) hanem egyfajta elmélkedés (meditáció) állhat a lelki élet fókuszában.

Példaértékű az athoszi Szeráfim atya tanítása, hiszen tanítása nem novíciusnak, hanem egy ott időző, modernkori világinak szól: "Elmélkedj úgy, mint egy hegy!" (Ne zavarjon minket, hogy az "elmélkedés" jelen esetben inkább "szemlélődésként" értendő.) A tanítvány beszámolójából az is kiderül, hogy ez a lépcsőfok hosszabb ideig tartott, hiszen volt ideje még néhány kilót is fölszedni. A másik fontos tapasztalata az, hogy már maga a testtartás is - bármiféle ima nélkül - elindított bizonyos spirituális folyamatokat. Persze ez teljesen természetes dolog. Természetes, mert a természetfeletti majd csak valamikor később kapcsolódik be a folyamatba.

szerzetes3.jpgA szemlélődés lényege az, hogy elidőzzünk belső csendünkben, vagy ha úgy tetszik Isten csendjében. Ehhez alapvetően két dolog kell: mozdulatlanság és kényelem, hogy a mozdulatlanságot hosszan meg tudjuk őrizni. Kényelem alatt nem feltétlenül azt kell érteni, amire gondolatilag asszociálunk (puha pihe párnák és hasonlók), hanem azt, hogy szerveink mindegyike megerőltetés nélkül el tudja látni alapfeladatát, plusz feladattal pedig nem terheljük meg őket.  

Ez a kényelmes testhelyzet elviekben bármi lehet, de anatómiánkból kifolyólag nem sok ilyen van. Az ideális testhelyzetnek a következőket kell teljesítenie: 1) hagyja a vázizmokat a lehető legnagyobb mértékben ellazulni, 2) nem akadályozza a légzést, sőt inkább rá is segít és 3) megkönnyíti a vérkeringést.

- Vérkeringésünknek úgy segíthetünk, ha jelentősen csökkentjük a gravitációs hatást, és nem 160-190 cm-en keringetjük le-föl a vérünket, hanem csak 100-120 cm-en. Magyarul leülünk, méghozzá úgy, hogy lábunk egy szinten legyen a medencénkkel, vagy ne sokkal legyen tőle lejjebb.

- Nagyon fontos, hogy húzzuk ki a gerincünket. Így a gerinc egyensúlyi helyzetbe kerül, és megtartja testsúlyunkat. A vázizmaink nem csak a végtagjainkon, hanem a törzsünkön is kellő mértékben ellazulhatnak. Ez a póz egyben kedvező elhelyezkedést biztosít a belső szerveinknek, és a légzést is nemcsak megkönnyíti, de mintegy inspirálja is.

- A fejünket hajtsuk meg, nem erőltetve, hanem amennyire magától lazán előrebillen. A nyakizmok ebben a helyzetben tudnak leginkább ellazulni. A piknikus alkatúak ilyenkor valóban rálátnak a szívük tájékára, ahogy a nagykönyvben meg van írva. (Aki mégsem, annak nem kell erőltetni.)

- A szemünket vagy becsukjuk, vagy csak ellazítjuk a szemhéjunkat, és hagyjuk, hogy magától addig záródjon le amíg akar. De tekintetünkkel nem fókuszálunk sehova, hanem ahogy írni szokás "elréved a tekintetünk", közérthetőbben elbambulunk. Nyelvünket sem mozgatjuk, hanem lazán hagyjuk. Ilyenkor a nyelvcsúcs a felső metszőfogak és a fogíny határát érinti. Fontos, hogy ne csak a vázizmokat, hanem a mimikai izmainkat is lazítsuk el! Ne vigyük Isten elé a szemlélődés előtti hangulati állapotunk lenyomatát. Hétköznapi örömeinket és gondjainkat nem a szemlélődő imában kell megbeszélni Vele.

A fenti feltételeket figyelembe véve nem sok "kényelmes" póz létezik. Nagyjából három.

1) Alacsony székre vagy sámlira ülünk. Tényleg alacsony legyen, körülbelül lábszárközépig érjen. Ilyenkor térdeink könyökmagasságba kerülnek, alkarunkat lazán a térdünkre fektetjük. Ez a póz alkalmas arra, hogy csotkit is használjunk, bár a kortárs orthodox lelkiségi irodalom a csotkit csak az egyszerű imádkozáshoz ajánlja, szemlélődő imához viszont nem. (Erről később lesz szó.) Ez a hagyományos orthodox kontemplációs póz, lásd színes kép. Hátránya viszont, hogy a testsúlyunk kis helyre összpontosul, és oldalirányba sem vagyunk kitámasztva. Magyarul hamarabb szétüljük a fenekünket, és elkezdünk fészkalódni, testhelyzetünket változtatgatni. Persze kellő gyakorlattal és önuralommal ez leküzdhető.

2) Keresztbe tett lábakkal, azaz törökülésben ülünk. A stabilitást még fokozhatjuk azzal, hogy egy keményebb párnára ülünk, de csak a fenekünkkel, a térdeink viszont a földre támaszkodnak. Szeráfim atya tanítványa is ebben a pózban elmélkedett úgy, mint a hegy.

szerzetes2.jpg3) Térdelőülésbe, "japán ülésbe" ülünk, azaz letérdelünk, és ráülünk a sarkunkra. A japán kultúrában ez nem kontemplációs póz, hanem a hétköznapi ülés. Olvastam valahol, hogy "kármelita ülésnek" is nevezik, mert a kármelita rendben ez egy gyakori testhelyzet a szemlélődő ima során. Csak az a baj, hogy kármelita szerzőtől nem olvastam még ezt soha. Ettől függetlenül a testhelyzet valóban alkalmas a szemlélődéshez.

Az ennél nehezebb testhelyzeteket - mint például oszlop tetején kitárt karokkal keresztet formázni - hagyjuk meg a szerzetesek és remeték számára.

Vannak olyan emberek, akik pillanatok alatt bele tudnak helyezkedni a megfelelő testhelyzetbe. Ez is lenne a természetes. De a mai egészségtelen életmódunk mellett vannak akiknek ez nem megy, vagy csak meglehetősen kényelmetlenül. Ez sem probléma (illetve dehogynem, nagyon is az, csak nem a szemlélődés szempontjából). Számukra az ajánlott, hogy a szemlélődésen kívül próbálják meg begyakorolni a számukra legszimpatikusabb ülésmódot a fentiek közül, amíg saját természetes testhelyzetükké válik, amelyben szívesen elidőznek. Ameddig pedig ezt még nem érik el, elég, ha csak megközelítik a kiválasztott pózt. Lényeg az, hogy szemlélődéskor se a testükkel, se a tudatukkal ne legyenek görcsösek.

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr403539531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Refuse/Resist! 2012.03.21. 10:57:24

És a fekvés?
A 3 fenti feltételt ragyogóan teljesíti.
Ugyanakkor, az igaz, hogy a mentális összeszedettséget nem támogatja.
Egyébként a fenti 3 pózhoz kiegészítésként be lehetne venni a meditációs zsámolyt is, ami a "japán ülés" módosításának tűnik:
www.embody.co.uk/blog/post/how_to_make_a_meditation_stool

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.21. 15:57:45

@Refuse/Resist!: A fekvés az a jobb pozíciók közé tartozik. Azért nem a legjobbak közé, mert a mellkas tágulása a talaj irányába gátolt. De akinek bejön, az nyugodtan feküdhet. Azért nem szokták különben ajánlani, mert könnyen elaludhat az ember. De ha fáradt, akkor ez ülve is előfordulhat :-)

A meditációs zsámolyt eddig nem ismertem, köszi! Szerintem nagyon jó! Én különben néha a számítógépes térdeplő-székemet is szoktam használni, bár igaz, kicsit jobban lóg a láb a kelleténél.