Szűz Mária elhunyta – Nagyboldogasszony

Isten Anyjának Elhunytát, vagy Elszenderedését, két hetes böjt elteltével, augusztus 15-én ünnepli az Egyház.

Ezzel az ünneppel, melyet Mennybevitelnek is szokás nevezni, Krisztus anyjának halálára, feltámadására és megdicsőülésére emlékezünk. Azt hirdeti, hogy Isten "felvitte" Szűz Máriát lelki és testi valóságának teljességében Krisztus mennyei országába. Ahogy Szűz Mária Születésének és templomi Bevezetésének, úgy ennek az ünnepnek sincs biblikus vagy történeti forrása. Az egyházi Hagyomány szerint Szűz Mária úgy halt meg, mint minden ember, nem "önként", mint Fia, hanem halandó emberi természete szükségszerű következményeként, mely elválaszthatatlan e világ romlandóságától.

szenderedés.jpg
Az Orthodox Egyház azt tanítja Máriáról, hogy nincs személyes bűne. Mégis, az ünnepi evangéliumon, a liturgikus szövegeken, a Nagyboldogasszony ikonon keresztül az Egyház azt hirdeti, hogy Szűz Máriának ugyanúgy szüksége volt a krisztusi megváltásra, ahogy minden embernek szüksége van e világ megpróbáltatásaitól, szenvedéseitől és a haláltól való megváltásra, és miután valóságosan meghalt, Fia, mint az Életnek Anyját, magához emelte, és már részese a paradicsomi örök életnek, mely azok számára készült és megígért, "akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják." (Lk 11,28)

"Szülésben a szüzességet megőrizted, elhunytodban a világot el nem hagytad, Istennek Szülője. Az Élethez költöztél át, mert Anyja vagy az Életnek, és közbenjárásaiddal megmented a haláltól a mi lelkünket." (Tropárion)

"A közbenjárásban meg nem pihenő Istenszülőt, és az oltalomnak szilárd reménységét, a sírbolt és a halál le nem győzhette; mert mint az Életnek Anyját, az Élethez költöztette az örökszűz méhnek Magzatja." (Kondákion)

Az ünnepi istentiszteletekben megismétlődik az a gondolat, hogy az Életnek Anyja "átköltözött" az ő Fia Országának "mennyei örömébe, isteni ragyogásába és örökké tartó világosságába". Az előesti virrasztó istentisztelet (vigília) és a Szt. Liturgia bibliai olvasmányai ugyanazok, mint Szűz Mária Születésének és templomi Bevezetésének ünnepén. Így a vigílián újra halljuk Szűz Mária énekét: "Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt." (Lk 1,46) A Liturgián a Filippieknek írt levélnek azt a részletét halljuk, melyben Szent Pál Krisztus önkiüresítéséről szól, aki leereszkedik az emberi szolgaságig, elfogadja a halál gyalázatát, hogy Isten az ő Atyja "felmagasztalta őt mindenek fölé". (Fil 2,9) Az evangéliumi olvasmányban pedig újra halljuk, hogy Szűz Mária boldogsága mindazoké, "akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják." (Lk 11,28)

panagia.jpg
Isten Anyja Elhunytának ünnepe tehát azt hirdeti, hogy a győzedelmes Krisztus boldogságában minden ember "felmagasztaltatik mindenek fölé", és ez a felmagasztalás már végbement Szűz Máriának, Isten Anyjának a személyében. Ez a nap jele, záloga és ünnepe annak, hogy Szűz Mária rendeltetése minden "megalázott voltú" embernek a célja, akiknek "lelke magasztalja az Urat", akiknek "lelke ujjong Isten, Megtartójuk előtt", akik életüket teljesen Isten Igéje hallgatásának, és megtartásának szentelik, mely Szűz Mária gyermekében, a világ Megtartójában és Megváltójában adatik meg az embernek.

Végül, nem szabad elfelejtenünk, hogy az orthodox keresztény Isten Szűz Anyjának minden egyházi ünnepe során saját élete valóságát ünnepli Krisztusban és a Szent Lélekben. Szűz Máriával útja és beteljesedése mindazok előtt nyitva áll, akik követik az ő alázatosságban, engedelmességben és szeretetben gyökerező szent életét. Vele együtt minden ember "boldog" lesz, hogy "a Keruboknál tiszteltebb, és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb" legyen, ha követi példáját. Mindenkiben meg fog születni Krisztus a Szent Lélek által. Mindnyájan az élő Isten templomaivá válnak. Mindnyájan részesei lesznek az Ő Országának örök életében, ha azt az életet élik, amelyet Szűz Mária élt.

jel.jpg
Ebben az értelemben mindaz, amit Szűz Máriában magasztalunk és dicsőítünk annak a képe, amely az Egyház életében minden ember számára elérhető. Ez a magyarázata annak, hogy az orthodox hagyományban Szűz Mária alakját, méhében Jézussal, az isteni gyermekkel az Egyház Ikonjának nevezik. Mert a megváltottak gyülekezete az, akikben Krisztus lakozik. 
 
Theotokos-Unwithering-Flower.jpg
Egyes templomokban Isten Anyja Elhunytának ünnepén szokásban van a virágszentelés.
 

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

Szűz Mária bevezetése a templomba

Istennek Anyjának másik nagy ünnepe a Gyermek Máriának a Jeruzsálemi Templomba való bevezetése, mely november 21-ére esik.

Szűz Mária Születéséhez hasonlóan ennek az ünnepnek sincs közvetlen bibliai vagy történeti vonatkozása. De ugyanúgy, mint a Kisboldogasszonynak, ennek az ünnepnek is fontos lelki jelentősége van a keresztény hívő számára. A liturgikus szövegek elbeszélik, hogyan vezették szülei kisgyermekként Máriát a templomba, hogy ott nevelkedjék az Úr szolgálatának szentelt szüzek körében házasságra való eljegyzése napjáig. A Hagyomány szerint Zakariás pappal, Keresztelő Szent János apjával az élen a templomi közösség ünnepélyesen fogadta Máriát. Bevezették a szent helyre, hogy ott "táplálják" az angyalok, míg maga Isten "Szentek Szentjévé" nem válik, az Isteni gyermek élő szentélyévé és templomává, akinek benne kellett testet öltenie.

bevezetés.jpg
Kétségtelen, hogy az ószövetségi 45. zsoltár versei, melyek számos helyen elhangzanak az ünnepi liturgikus szolgálatban, alapvető ösztönző forrásként hatottak Mária Isten templomi szolgálatára való szentelésének megünneplésében.

"Halld csak, leány, nézz, és figyelj ide! Feledd el népedet és atyádnak házát! Szépségedet a király kívánja, mert Ő a te urad, borulj le előtte! ...Csupa dísz a királylány odabent, arannyal van átszőve ruhája. Hímzett ruhákban vezetik a királyhoz, szüzek, barátnői követik, így vonulnak hozzád. Ujjongó örömmel vezetik őket, úgy vonulnak be a királyi palotába. Őseid helyébe fiaid lépnek, akiket fejedelmekké teszel az egész földön. Hirdetem nevedet minden nemzedéknek. Ezért magasztalnak majd a népek örökkön örökké." (Zsolt 45,11-18)

Az Orthodox Egyház úgy értelmezi ezeket a szavakat, mint Máriára, Istennek Anyjára vonatkozó közvetlen próféciát. Szent Lukács evangéliuma szerint, melyet Szűz Mária minden ünnepének előestéjén, vigíliáján olvasunk, Ő maga szólal meg, a következő szavakkal:

"Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az Ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön." (Lk 1,46-50)

Szűz Mária templomi bevezetése ünnepének fő gondolata, mely számos helyen ismétlődik a liturgikus szolgálatok során, hogy azért lép be a Templomba, hogy ő maga Isten élő templomává váljon, és így megnyissa az Új Szövetséget, melyben beteljesednek az ősi próféciák, mely szerint "Isten hajléka az embereknél lesz", és az ember személye az egyetlen alkalmas hely arra, hogy az Isteni Jelenlét hajlékává váljon. (Ez 37,27; Jn 14,15-23; ApCsel 7,47; 2Kor 6,11; Ef 2,18-22; 1Pét 2,4; Jel 22,1-4)

mária4.jpg
"Ma van Isten jóakaratának előképe, és az emberek üdvözülésének előhirdetése; Isten templomában a Szűz tündöklően megmutatkozik, és a Krisztust mindeneknek előre hirdeti. Kiáltsunk Hozzá mi is hangosan: Örvendezz, az Alkotó gondviselésének beteljesedése." (Tropárion)

"Az Üdvözítő legtisztább templomát, a legdrágább palotát, a Szüzet, Isten dicsőségének szent kincsét, ma vezetik be az Úrnak hajlékába; Vele együtt jár az Isteni Lélek kegyelme. Isten angyalai magasztalják őt, mert ő a mennyei sátor." (Kondákion)

A Vecsernyén a Kivonulás Könyvének 40. fejezete kerül felolvasásra a kijelentés sátorának megépítéséről a Királyok első Könyvéből és Ezékiel próféciájából vett részletek kíséretében. Mindhárom olvasmány pontosan ugyanazzal a verssel fejeződik be: "És az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot." (Kiv 40,35; 1Kir 8,11; Ez 44,4)

Az ószövetségi olvasmányok ezen az ünnepen is szimbolikusan Isten Anyjára utalnak. Az "Úr dicsősége" Krisztus Anyjára vonatkozik, akit "betölt", és betölti mindazokat, akik őt követve "hallgatják az Isten beszédét, és megtartják" (Lk 11,28), ahogy az ünnepi liturgia evangéliuma hirdeti. Ugyanerről szól a Szt. Liturgia apostoli olvasmánya is. (Zsid 9,1-7) Ily módon Szűz Mária templomi bevezetésének ünnepe az Isten lakóhelyét jelentő jeruzsálemi, emberi kéz által emelt templom végének is ünnepe. Amikor a gyermek Mária belép a templomba, véget ér a templom korszaka, és "Isten jóakaratának előképe" nyilvánul meg.

Ezen az ünnepen, Krisztus Anyjának személyében azt ünnepeljük, hogy mi is az Úr hajléka, szentségének háza vagyunk. "...Mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: "Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek." (2Kor 6,16)

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

Szűz Mária születése – Kisboldogasszony

Örömhírvétel ünnepén kívül még három jelentős ünnep van, melyeken az Egyház Máriát, Istennek Anyját tiszteli. Ezek közül az első szeptember nyolcadika, Szűz Mária Születésének az ünnepe.

Mária születéséről nem találhatók feljegyzések a Bibliában. Az esemény hagyományos elbeszélése olyan apokrif iratokból származik, melyek nem tartoznak az Újszövetségi Szentíráshoz. Az ünnepi liturgia himnuszaiban és szentírási verseiben megénekelt hagyományos tanítás szerint Joakim és Anna istenfélő zsidó házaspár volt, annak a kicsiny és hűséges maradéknak — "a szegényeknek és ínséget szenvedőknek" — képviselői, akik várták a megígért Messiást. A házaspár már öreg volt és gyermektelen. Buzgón imádkoztak az Úrhoz, hogy adjon számukra gyermeket, mivel a zsidók szemében a meddőség Isten előtti kegyvesztettségnek számított.

mária.jpg
Imáik meghallgatásra találtak és Isten iránti rendíthetetlen hűségük jutalmául az idős házaspár gyermekáldásban részesült, aki személyes jósága és szentsége következtében arra lett rendelve, hogy a Messiás-Krisztus Anyja legyen.

"A Te születésed Istennek Szülője, örömet hirdetett az egész földkerekségnek; mert Belőled kelt fel az Igazság Napja, a mi Krisztus Istenünk, aki feloldván az átkot, áldást adott, és elpusztítván a halált, örök életet ajándékozott nekünk." (Tropárion)

"Joakim és Anna a gyermektelenség szégyenétől, Ádám és Éva pedig a halál pusztításától szabadultak meg, a Te születéseddel óh Tisztaságos. Ezt ünnepli a Te néped, megmenekülvén vétkeinek büntetésétől, így kiáltva Hozzád: A meddő asszony Istennek Szülőjét hozza világra, és a mi életünk Táplálóját." (Kondákion)

Az a tény, hogy Szűz Mária születésének a körülményei nem igazolhatók a Bibliából az ünnep jelentősége szempontjából mellékesnek számít. Mert ha az esemény tényleges háttere, úgy, ahogy arról az Egyház megemlékezik, történeti szempontból kérdéses is lehet, isteni jelentése "érettünk emberekért és a mi üdvösségünkért" nyilvánvaló. Kellet lennie egy valakinek, emberi testből és vérből származónak, aki lelki szempontból képes Krisztus Anyja lenni, ő magának pedig olyan emberek közé kellett születnie, akik lelkileg képesek voltak arra, hogy a szülei legyenek.
 
Szűz Mária Születésének az ünnepe tehát Mária születésének, magának Máriának, és igaz szüleinek a dicsőítése. Ugyanakkor a világ üdvözítése el készítésének az első pillanata is, mivel a szent gyermek, Mária megszületésében Isten maga készíti elő a földön a "Világosság Edényét", az "Élet Igéjének Könyvét", a "Keletre néző Kaput", a "Bölcsesség Trónusát". Az ünnepi versek tele vannak az előbb felsorolt idézetekhez hasonló Mária-jelzőkkel. Ihlető forrásuk maga a Biblia, az Ó- és az Újszövetség üzenete. Ezt erősítik meg az ünnepre kijelölt bibliai olvasmányok is.

A Vecsernyén mindhárom ószövetségi olvasmány, újszövetségi értelmezéssel, Szűz Máriára mutat. Jákob Létrája, amely eget és földet köt össze és a hely, amely "Isten háza", a "menny kapuja" nevet kapta (Ter 28, 10-17) Istennek az emberekkel való egyesülésére utal, amely — mind lelki mind fizikai szempontból — legteljesebb és legtökéletesebb módon Máriában, Istennek Szülőjében, Isten Hordozójában vált valóra. Ugyanígy a templommal kapcsolatos látomás az állandóan zárva tartó "Keletre néző kapuval", amelyet "az Úr dicsősége" tölt be, Szűz Máriát jelképezi, akit az ünnepi himnuszok "Istennek élő, az Úr dicsőségével teljes templomának" neveznek. (Ez 43, 27-44, 4) Szűz Mária egyúttal az a "ház" is, amelyet az Isteni Bölcsesség készített magának a Példabeszédekből vett olvasmány szerint (9, 1-11).

A Hajnali istentisztelet Evangéliumi olvasmánya az a Szt. Lukácstól származó nevezetes Magnificat, amely Isten Szülőjének minden ünnepén elhangzik:

sign.jpg
 
"Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék." (Lk 1, 46-48)

A Szt. Liturgia Apostoli olvasmánya az Isten Fiáról szóló nevezetes részlet, aki úgy jött el, hogy "szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett" (Fil 2, 7). Az Evangéliumi olvasmány szintén Szt. Lukács evangéliumából származik, amelyet a legtöbb Mária-ünnepen hallunk: egy asszony a tömegből Jézus Anyját dicsőíti, az Úr pedig azzal válaszol rá, hogy ugyanaz a boldogság, melyben anyja részesül, mindazoké, "akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják." (Lk 11, 27-28)

Így, Szűz Mária Születésének az ünnepén, akárcsak minden, Krisztus Anyjával kapcsolatos liturgikus megemlékezés alkalmával, azt hirdetjük és ünnepeljük, hogy Istennek az emberiség iránti könyörülete révén minden egyes keresztény részesül abban, amiben Istennek Anyja, a "nagy irgalomban", amely Krisztusnak a Szűztől való megszületése révén adatik meg az emberi nemnek.
 
Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor
Örömhírvétel ünnepe

Szűz Mária Örömhírvételének az ünnepe, kilenc hónappal előzve meg Karácsonyt, március 25-ére esik. Krisztus megszületésének a hírüladását ünnepeljük, ahogyan azt Szent Lukács evangéliuma örökíti meg Szűz Máriával kapcsolatban:

Annunciation.jpg
"A hatodik hónapban pedig elküldte Isten Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe, egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó férfinak, Józsefnek volt a jegyese. A szűznek pedig Mária volt a neve. Az angyal belépve hozzá így szólt: "Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!" Mária megdöbbent ezekre a szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz Ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, Ő pedig uralkodik a Jákob házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége." Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?" Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert az Istennek semmi sem lehetetlen." Ekkor így szólt Mária: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" S ekkor eltávozott tőle az angyal." (Lk 1, 26-38)

Picture-of-Annunciation-Greek-Church.bmp
Örömhírvétel ünnepén, a Hajnali istentisztelet során és a Szt. Liturgiában újra és újra visszatér az emberi nem üdvözítésének örömteli híre a Megváltó születése által: "Ma van üdvözülésünk kezdete, és az öröktől való titok megnyilatkozása; Istennek Fia a Szűz Fiává lesz, és Gábriel a kegyelemnek előhírnöke. Ezért vele együtt mi is kiáltsunk az Isten Szülőjéhez: Örvendezz Kegyelembefogadott, az Úr van Teveled."

Sajátos jelleget kölcsönöz az ünnepnek a Hajnali istentisztelet kánonja, amely egyfajta párbeszéd Gábriel arkangyal és Szűz Mária között. A magasztalás szintén az ünnep egyik legkedveltebb mozzanata, mely az arkangyal szavaival saját köszöntésünket szólaltatja meg a szűz anya felé: "Arkangyali szózattal kiáltunk Hozzád óh Tisztaságos: Örvendezz, Kegyelembefogadott, az Úr van Teveled."

Örömhírvétel ünnepe az a nap tehát, amelyen mi magunk fogadjuk a megváltásunkról szóló örömteli hírt, mi magunk magasztaljuk a Szűz Leányzót, aki Isten test szerinti Anyjává válik. Mivel Örömhírvétel ünnepe rendszerint Nagyböjt idejére esik, az ünnep jellege a hét adott napjától függően évről-évre változik. Ha az ünnep egy nagyböjti hétköznapon van, ami a leggyakoribb eset, akkor esti Vecsernyével egybekötött Szt. Liturgiát tartunk. Ez azt jelenti, hogy előtte majdnem egy napot teljes böjttel töltünk el. Ilyenkor az Előreszentelt Adományok Liturgiáját megelőző böjti fegyelmet követjük. Az Örömhírvétel ünnepén tartott Szt. Liturgia Aranyszájú Szent János egyetlen eucharisztikus liturgiája, melynek megünneplését az Egyház nagyböjti hétköznapon engedélyezi.
 

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

announciation.jpg

 

Színeváltozás

Krisztus Színeváltozása az Evangéliumok egyik központi eseménye. Közvetlenül azután, hogy az apostolok "Krisztusnak" (Messiásnak), "az élő Isten Fiának" ismerték el az Urat, megmondta nekik, hogy "Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie..., meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia." (Mt 16, 16-21) Krisztus közelgő szenvedésének és halálának a hírét tiltakozással fogadták a tanítványok. Az Úr, miután megfeddte őket, maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és "felvitte őket egy magas hegyre", a hagyomány szerint a Tábor hegyére, "és szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény.

l-icon340.jpg
 
És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: 'Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.' Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: 'Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!' Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: 'Keljetek fel, és ne féljetek!' Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. Miközben jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: 'Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül!'" (Mt 17, 1-9; lásd Mk 9, 1-9; Lk 9, 28-36; 2 Pét 1, 16-18)

Az ószövetségi Lombsátor-ünnepen Isten együtt lakását ünnepelték az emberrel, Krisztus Színeváltozása pedig feltárja, hogy ez az együtt lakás a Messiásban, az emberré lett Isten Fiában és általa valósul meg. Nem sok kétség férhet ahhoz, hogy Krisztus Színeváltozása a Lombsátor-ünnep alkalmával történt, és ennek az eseménynek a megünneplése a Keresztény Egyházban az ószövetségi ünnep újszövetségi beteljesedésévé vált, hasonló módon, mint Húsvét és Pünkösd ünnepe.

Az apostolok a Színeváltozásban Isten Országának a dicsőségét látják, amely a maga fenségében van jelen Krisztus személyében. Úgy látják,  benne valóban "tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék", hogy "benne lakik az istenség egész teljessége testileg". (Kol 1, 19; 2, 9) Mindezt a keresztre feszítés előtt látják, azért, hogy a feltámadásban megérthessék ki is az, aki értük szenvedett és mi az, amit ez a Jézus, az Isten készített azok számára, akik szeretik őt. Ez az, amit az Egyház a Színeváltozás napján ünnepel.

táborhegy.jpg
"Megdicsőültél a hegyen Krisztus Isten, megmutatván tanítványaidnak a Te dicsőségedet, amennyire elbírhatták. Ragyogtasd fel nékünk bűnösöknek is, a Te örök világosságodat, Isten Szülőjének közbenjárására. Világosságot adó, dicsőség Néked." (Tropárion)

"A hegyen megdicsőültél, tanítványaid pedig amennyire felfoghatták, szemlélték a Te dicsőségedet, Krisztus Isten; hogy mikor majd megfeszítve látnak, megértsék az önként vállalt szenvedésedet, a világnak pedig hirdessék, hogy valóban Te vagy az Atyának Szülöttje."(Kondákion)

A Színeváltozás eseményének Krisztus egész földi életében és küldetésében betöltött alapvető jelentősége mellett és az Isten dicsőségének megnyilatkozásán túl, amely a maga teljes isteni ragyogásában mutatkozott meg az Üdvözítő személyén keresztül, a Színeváltozás megértésének és megünneplésének szempontjából Mózes és Illés megjelenésének is különleges fontossága van. Az Ószövetség e két kiemelkedő alakja számos himnuszban jelenik meg, a Vecsernye három olvasmánya is velük kapcsolatos, amelyek elbeszélik Isten dicsőségének a megjelenését a régmúlt idők e két szent embere számára. (Kiv 24, 12-18; 33, 11-34, 8; 1 Kir 19, 3-16)

Mózes és Illés, a liturgikus költészet szerint, nem csupán az Ószövetség legnagyobb alakjai, akik most a dicsőségben megmutatkozó Isten Fiát jönnek imádni, nem csak két szent ember azok közül, akik számára Isten kinyilatkoztatta magát az Izráelnek adott ősi Ígéret előkép gyanánt szolgáló megjelenéseiben. A két személy magát az Ószövetséget testesíti meg: Mózes a Törvényt, Illés a Prófétákat. Krisztus pedig a Törvény és a Próféták beteljesedése. (Mt 5, 17)

athos.jpg
Az élőket és a holtakat is képviselik egyúttal, mert Mózes meghalt és nyugvóhelye ismert, míg Illés még életében a mennybe ragadtatott, hogy újból megjelenjék és bejelentse Isten üdvözítésének az idejét Krisztusban, a Messiásban. A Színeváltozás hegyén tehát, Jézussal együtt megjelenve Mózes és Illés hirdetik, hogy a Messiás-Üdvözítő eljött, Ő az Isten Fia, akiről maga az Atya tesz tanúságot, az egész teremtésnek, az Ó- és Újszövetségnek, élőknek és holtaknak az Ura. Krisztus Színeváltozása valójában Isten összes megjelenéseinek, megnyilatkozásainak a beteljesedése, olyan beteljesedés, amely Krisztus személyében vált tökéletessé és teljessé. Krisztus Színeváltozása előrevetíti számunkra, keresztények számára végső rendeltetésünket, minden embernek és az egész teremtett világnak a végső rendeltetését, hogy átalakuljon és megdicsőüljön magának Istennek a fenséges ragyogásától.

Nem sok kétség férhet ahhoz, hogy Krisztus Színeváltozása eredetileg az Egyház életének Húsvétot megelőző időszakára esett. Talán valamelyik nagyböjti vasárnapon ünnepelték, hiszen, a nyilvánvaló történelmi igazság mellett, és azt a tényt figyelembe véve, hogy ma a Nagyböjt során van Palamasz Szent Gergelynek, Krisztus Színeváltozása nagy tanítójának az emlékezete, maga az esemény határozottan az Üdvözítő közelgő halálához és feltámadásához kapcsolódik: "...hogy mikor majd megfeszítve látnak, megértsék az önként vállalt szenvedésedet..." (Kondákion)

transfiguratio.JPG
Jelenleg az Egyház augusztus hatodikán ünnepli a Színeváltozást, valószínűleg bizonyos történelmi okok miatt. A Színeváltozás nyári megünneplése nagyon jól megfelel az ünnep tartalmának. A szőlő, valamint más gyümölcsök és zöldségfélék megáldása ezen a napon a legszebb, legmegfelelőbb jele minden dolgok végső átalakulásának Krisztusban. Az egész teremtett világ végső virágzását és gyümölcsökben bővelkedő voltát jelenti Isten örökké tartó Élet-országának paradicsomában, ahol minden átalakul majd az Úr dicsősége által.

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

Az Úr templomi bemutatása

Negyven nappal születése után Krisztust bemutatták Istennek a jeruzsálemi Templomban, Mózes törvénye szerint. Ugyanekkor anyja Mária is elvégezte a megtisztulási szertartást, és bemutatta a Törvényben előírt áldozatot. Negyven nappal Karácsony után, tehát, február másodikán az Egyház az Úr templomi bemutatásának, az Úr "fogadásának" az ünnepnapját tartja.

Az Úr templomi bemutatásának a középpontjában Krisztus találkozása áll az öreg Simeonnal és Anna prófétanővel (Lk 2, 22-36). Simeon "azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát" (Lk 2, 26), és ugyanannak a Léleknek az indítására elment a templomba, ahol találkozott az újszülött Messiással, karjaiba vette és elmondta azokat a szavakat, melyeket ma minden esti Vecsernye végén elénekelünk: "Most bocsásd el, Uram, a Te szolgádat ígéreted szerint békességben, mert látták szemeim a Te üdvösségedet, amelyet minden népeknek szeme láttára készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és a Te népednek, Izráelnek dicsőségére." (Lk 29-32)

bemutatás.jpg
Simeon azt is előre megmondta, hogy Jézus jel lesz, "amelynek ellene mondanak" és Ő "sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben". Megjövendölte Mária szenvedését is fia miatt. (Lk 2, 34-35) Anna is ott volt és hálát adva Istennek "beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását" (Lk 2, 38).

Az Úr bemutatásának ünnepi szolgálatában az a tény kap hangsúlyt, hogy Krisztus, Istennek Fia és Igéje, aki által létrejött a világ, most gyermekként fekszik Simeon karjaiban, ugyanaz az Isten Fia, a Törvény Alkotója most Maga tölti be a Törvényt, és emberi gyermekként karban hordozzák.

"Fogadd Simeon Azt, akit egykor Mózes a Sínai hegyen mint Törvényhozót meglátott, és aki most Gyermekké lett, és a törvénynek magát alávetette. Ő az, ki a törvény által szólott; Ő az, kit a próféták ígértek, ki megtestesült érettünk, és megváltotta az embert. Őnéki hódoljunk! Nyíljék meg ma a mennyek kapuja, mert az Atyának időtlen Igéje, kezdetet vett az időben, s ki nem lépve az isteni mivoltából, mint negyvennapos Csecsemő, a Szűz Anya által bemutatásra vitetik, a törvénynek templomába; és karjaiba fogadja Őt az aggastyán így szólva: Bocsásd el szolgádat Uralkodó, mert látták szemeim a Te üdvösségedet. Ki eljöttél a világba, hogy üdvözítsd az emberek nemzetségét, Urunk, dicsőség Néked."

Az ünnepi Vecsernye és a Hajnali istentisztelet többi éneke is ehhez hasonló gondolatokat hordoz. A Szent Liturgián Mária énekéből származó sorok alkotják a prokiment, Simeon szavai pedig az Alleluja verseit. Az evangéliumi olvasmány a Bemutatásról szól, míg a vecsernyei ószövetségi olvasmányok a megtisztulási előírásokat idézik fel a Leviták könyvéből, Ézsaiás látomását a Háromszorszent Úrról a Templomban és a hit ajándékát az egyiptomiak számára, melyet Ézsaiás jövendölt meg előre, amikor az Úr fénye "világosság" lesz a pogányok számára (Lk 2, 32).

gyertya.jpg
Az Úr bemutatásának ünnepe nem csupán történelmi visszaemlékezés az Egyház számára. Ugyanannak a Szent Léleknek az indítására, akárcsak Simeon, és ugyanattól a Lélektől vezérelve a Messiás Egyházába, ennek az Egyháznak a tagjai is vallomást tehetnek az Úrral történt "találkozásukról", és így tanúskodhatnak arról, hogy ők is "elbocsátást nyerhetnek békességben", mert szemeik látták Isten üdvösségét Krisztus személyében.

"Örvendezz Kegyelembefogadott, Istennek Szűz Szülője, mert belőled kelt fel az Igazság Napja, a mi Krisztus Istenünk, megvilágítva a sötétségben járókat. Örvendezz Te is, igaz öreg férfiú, aki karjaidba fogadtad, a mi lelkünk Szabadítóját, aki pedig feltámadást ajándékozott nekünk. (Tropárion)

“Aki a szűzi méhet születéseddel megszentelted, és Simeon karjait megáldottad, amint kellett, időben megmentettél minket is, Krisztus Isten. Most pedig békítsd meg a hadakozó népeket, és erősítsd meg az igazhitűeket, akiket megszerettél, egyedül való Emberszerető.” (Kondákion)

Számos templomban szokásban van a gyertyák megszentelése az Úr bemutatásának ünnepén.

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

Vízkereszt

Január hatodika a Vízkereszt ünnepe. Eredetileg ez volt Isten világ felé való "felragyogásának" egyetlen keresztény ünnepe a Názáreti Jézus emberi alakjában. Magában foglalta Krisztus születésének, a napkeleti bölcsek hódolásának, Krisztus összes gyermekkori életével kapcsolatos eseményének, körülmetélésének és templomban való bemutatásának megünneplését, valamint a Jordánban János által történt megkeresztelésére való emlékezést. Nem sok kétségünk lehet afelől, hogy erre az ünnepre, akárcsak Húsvétra és Pünkösdre, úgy tekintettek, mint a korábbi zsidó ünnep, a Fények Ünnepének beteljesedésére.

A Vízkereszt, görögül Epifánia, felragyogást vagy megnyilatkozást jelent. Az ünnepet gyakran nevezik, az orthodox liturgikus könyvekhez hasonlóan, Theofániának, amely Isten felragyogására, megnyilatkozására utal.

vízkereszt.jpg
Az ünnep fő mondanivalója Jézusnak, mint Izráel emberi Messiásának és az Atya isteni Fiának megjelenése, Aki az Atyával és a Szent Lélekkel együtt egyike a Szent Háromságnak. Jézus a Jordánban János által történt megkeresztelésekor szolidaritást vállalt a bűnösökkel, mint "Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét" (Jn 1, 29), mint az Atya "szeretett" Fia, akinek az a messiási küldetése, hogy megszabadítsa az embereket bűneiktől. És úgy is megnyilatkozott, mint a Szent Háromság egyik Személye, akiről az Atya hangja és a Lélek galamb formában tett tanúságot. Ez a Vízkereszt, az Epifánia lényege, melyet az ünnepi énekek így dicsőítenek:

"Midőn a Jordánban megkereszteltettél Urunk, megnyilatkozott a Háromságot megillető hódolat; mert az Atya szózata bizonyságot tett Rólad, szerelmetes Fiának nevezvén Téged, és a Lélek galamb képében, igazolta a szózat eredetét. Krisztus Istenünk, aki megjelentél és megvilágosítottad a világot, dicsőség Néked." (Tropárion)

etiopia.jpg
"Megjelentél ma a földkerekségnek Urunk, és a Te világosságod megjelöltetett mirajtunk, kik teljes tudattal magasztalunk Téged, Eljöttél, megjelentél, megközelíthetetlen Világosság." (Kondákion)

A vízkereszti ünnepi istentiszteletek pontosan követik a karácsonyiakat, jóllehet történeti szempontból minden bizonnyal a Karácsony követte a vízkereszti mintát, mivel később kezdték ünnepelni. Az ünnep előestéjén a Királyi Imaórákat olvassuk és Nagy Szent Vazulnak esti istentisztelettel egybekötött Liturgiáját végezzük, a virrasztás pedig a nagy lenyugvási és a hajnali istentiszteletből áll.

A vízkereszti próféciák tartalma egybecseng Ézsaiás "Velünk az Isten" énekével és a Messiás
megjelenésének megjövendölését, valamint előhírnöke, Keresztel  János eljövetelét hirdetik: "Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt." (Ézs 40, 3-5; Lk 3, 4-6)

ikon.jpg
Ezúttal is külön ünnepi zsoltárok éneke vezeti be a Szent Liturgiát és a Galatákhoz írt levélnek a keresztségről szóló verssora (3, 27) helyettesíti a "Háromszorszent" éneket. Az összes vízkereszti istentisztelet Evangéliumi olvasmánya az Úrnak a Jordán folyóban János által történt megkereszteléséről szól. A Szent Liturgia Apostoli olvasmánya az Úr megjelenésének, az isteni Epifániának a következményeit tárja elénk:

"Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik." (Tit 2, 11-14)

A Vízkereszt ünnepének kiemelkedő mozzanata a Nagy Vízszentelés. Az előírások szerint mind Vízkereszt előünnepén mind magának az ünnepnek a napján a Szent Liturgia után kell tartani. Parochiák templomaiban azonban rendszerint csak egy alkalommal végzik, méghozzá akkor, amikor a legtöbb hívő tud jelen lenni.

orosz.jpg
Ünnepi himnuszok eléneklésével és a víz megtömjénezésével kezdődik, mely a templom közepére van kitéve. A víz, gyertyáktól és virágoktól körülvéve, az Isten által kezdetben teremtett gyönyörű világot jeleníti meg, amely Isten Országában részesül majd végső megdicsőülésben Krisztus által. Az is előfordul, hogy a vízszentelést a szabadban, élő víznél tartják meg.

"Az Úr hangja a vizek felett kiáltja, mondván: Jertek, vegyétek mindnyájan a megjelent Krisztus bölcsességének lelkét, értelmének lelkét, istenfélelmének lelkét. Ma megszenteltetik a vizeknek természete, meghasad a Jordán, és visszatartja hullámainak áramlását, látván, amint merítkezik azokban az Uralkodó. Mint ember jöttél el a folyóhoz, Krisztus Király, és az Előhírnök kezéből, óh Jóságos, sietsz felvenni a szolgai keresztséget a mi bűneinkért, Emberszerető." (A Nagy Vízszentelésből)

Ezt követi három olvasmány Ézsaiás próféciájából, amely a messiási korra utal: "Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz. Virágba borul és vigad, vígan örvendezik..." (Ézs 35, 1-10) "Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért!..." (Ézs 55, 1-13) "Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából. Azon a napon ezt mondjátok majd: Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos! Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az Úr, tudja meg ezt az egész föld! Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!" (12, 3-6)

orosz3.jpg
Az Apostoli és az Evangéliumi olvasmány után (1 Kor 10, 1-4; Mk 1, 9-11) a nagy, "Békességes" ekténiát halljuk, melyben a pap a Szent Lélek kegyelmének leszállásáért könyörög a vízre és azokra, akik majd részesednek belőle. Ezt követi Isten kozmikus dicsőítésének ünnepélyes imája, melyben a pap Krisztushoz könyörög, hogy szentelje meg a vizet, minden embert és az egész teremtést üdvözít  és megszentelő isteni jelenlétének megnyilatkozása és a Szent, Jóságos és Életetadó Lélek vízben lakozása által.

Az ünnepi tropárion éneklése közben a pap háromszor belemeríti a keresztet a vízbe, majd szentelt vizet hint a világ négy égtája felé. Ezután meghinti a hivőket, és általuk otthonaikat is szentelt vízzel, mely minden ember és az egész teremtés üdvösségének jeléül adatott, annak az üdvösségnek jeléül, amelyet Krisztus vitt véghez testben való "epifániája" által a világ életéért.

Vannak, akik azt gondolják, hogy a víz megszentelése, a szentelt víz ivása, a hivőknek és mindennek a meghintése valamiféle "pogányság", amely téves szokásként terjedt el a keresztény egyházban. Jól tudjuk azonban, hogy Isten népe már az Ószövetségben is gyakorolta ezt a szertartást, a keresztény egyházban pedig egészen sajátos és fontos jelentőségre tett szert.

orosz2.JPG
A keresztények azt vallják, hogy miután Isten Fia emberi testet öltött és alámerült a Jordán vizében, minden anyag megszentelődött és megtisztult Benne, megszabadult halált okozó tulajdonságaitól, amelyet a Sátán és az emberi gonoszság hagyott rá örökül. Az Úr "epifániája"által az egész teremtés ismét jóvá válik, sőt "igen jóvá", amilyennek Isten maga alkotta és nyilvánította kezdetben, amikor "Isten Lelke lebegett a vizek fölött" (Ter 1, 2) és Isten az "élet leheletét lehelte" az emberbe, és életet adott mindennek, amit alkotott (Ter 2, 7; 1, 30).

A világ és benne minden valóban "igen jó" (Ter 1, 31), és miután szennyezetté, romlottá, halottá válik Isten újra megmenti, "új teremtést" alkotva Krisztusban, az   Isteni Fiában és a mi Urunkban a Szent Lélek kegyelme által. (Gal 6, 15) Ezt ünnepeljük Vízkeresztkor és különösen a Nagy Vízszentelés alkalmával. A víznek mint "elsődleges elemnek" a megszentelése az egész világot Isten Országának Krisztusban és a Lélekben az egész világegyetemet átfogó teremtésének, megszentelésének és megdicsőülésének perspektívájába helyezi. Azt jeleníti meg számunkra, hogy az ember és a világ valóban azért lett teremtve és azért nyert üdvösséget, hogy "Isten mindent átfogó teljességére" tegyen szert (Ef 3, 19), és "annak teljességére, aki teljessé tesz mindent mindenekben" (Ef 1, 22). Azt jeleníti meg, hogy Krisztus, akiben "az istenség egész teljessége lakik testileg" most is és az elkövetkezendőkben is valóban "minden mindenekben" (Kol 2, 9; 3, 11). Azt is megjeleníti, hogy az "új ég és az új föld", amelyet Isten megígért prófétái és apostolai által (Ézs 66, 22; 2 Pét 3, 13; Jel 21, 1) már most valóban “velünk van” Krisztus és az Egyház misztériumában.

A vízkereszti víz megszentelése és széthintése tehát nem pogány rítus. Hanem az emberről, életéről és világáról vallott keresztény meggyőződés lényegének a kifejeződése. Liturgikus tanúságtétel arról, hogy az a teremtett világ hivatása és rendeltetése, hogy eljusson "Isten mindent átfogó teljességére" (Ef 3, 19).
 
Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor
Krisztus születése – Karácsony

Az Orthodox Egyházban a Karácsony megünneplése az Úr Feltámadásának az ünnepéről veszi mintáját. Negyvennapos böjt és különleges előkészületi napok előzik meg az ünnepet, amelyek a Megváltó közelgő születését hirdetik. Így, Szent András napján, november 30-án és Szent Miklós napján, december 6-án olyan énekek hangzanak el, amelyek az Úr Születésének közeledő napját hirdetik:

"Készülj fel, óh barlang, mert közeleg a Báránynak Anyja, méhében hordozva Krisztust... pásztorok, tanúskodjatok a félelmetes titokról; perzsiai bölcsek, aranyat, tömjént és mirhát hozzatok a Királynak..." (a Szent Miklós napi Vecsernye Theotokionja)

betlehem2_1.jpg
Karácsony szombatján a Királyi Imaórákat olvassuk és Nagy Szent Vazulnak Vecsernyével egybekötött Liturgiáját végezzük. Az istentiszteletek során felcsendülnek a Krisztus születéséről szóló ószövetségi jövendölések, elsősorban Mikeás próféciájából, amely Betlehemet jelöli meg a Messiás születésének eljövendő helyéül, majd Ézsaiás próféciáiból, amelyek a Messiás megjelenését és jellemző vonásait írják le:

"Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni. Íme a szűz fogan, és fiút fog szülni, és Emánuelnek nevezik el, mely azt jelenti: velünk az Isten." (Ézsaiás 7, 14)  "Velünk az Isten! Tudjátok meg, nemzetek, és hódoljatok meg! Mert velünk az Isten!" (Ézsaiás 8, 8-10) "Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az Ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége." (Ézsaiás 9, 5-6)

Bethlehem.jpg
Karácsony előestéje, vigíliája a Nagy Lenyugvási istentisztelettel kezdődik, melynek fénypontjaként ismét felhangzik a Velünk az Isten ünnepi ének az Ézsaiás próféciájából származó szavak kíséretében. Az istentisztelet során az ünnepi tropárionon és kondákionon kívül a Megváltó születését dicsőítő, sajátos karácsonyi himnuszokat is hallunk. Majd különleges, hosszú, közbenjáró könyörgéseket, melyeket az öt kenyér, a búza és a bor megáldása követ, az olajjal együtt, melyből a hívők is részesednek, illetve amellyel megkenetnek. Az ünnepi virrasztó istentiszteletnek ezt a részét, amely minden nagyobb ünnepnek részét képezi, litiának, görögül artoklaszíának azaz kenyértörésnek nevezzük.

A Karácsonyi Hajnali istentisztelet, mely a Lenyugvási istentisztelettel együtt alkotja a Karácsonyi Virrasztást, a hajnali Hatzsoltárral kezdődik a szokásos bevezető szavakkal: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, az emberek között jóakarat. (Lukács 2, 14)

A karácsonyi istentiszteletek alkalmával az angyali éneknek e szavait nem csupán recitálják, mint a hétköznapi istentiszteleteken, hanem különleges ünnepélyességgel énekelik. A hajnali istentisztelet a megszokott rendet követi. Az Evangéliumi olvasmány Máté könyvéből Krisztus születéséről szól (1, 18-25), és minden himnusz, minden egyes vers az Ő földön való megjelenését dicsőíti.

születés.jpg
"Krisztus születik, dicsőítsétek. Krisztus jő a mennyből, fogadjátok. Krisztus a földön van, emelkedjetek. Énekelj az Úrhoz egész földkerekség, és örömmel magasztaljátok Őt népek, mert megdicsőíttetett." (A Karácsonyi Kánon első ódájának irmosza)

A Karácsonyi Liturgia dicsőítő és magasztaló zsoltárokkal kezdődik. Az Evangéliumos Könyvvel történő Kis Bemenetet az ünnepi tropárion majd a kondákion kíséri. A Galatákhoz írt levélnek a keresztségről szóló verssora (3, 27) ezúttal is helyettesíti a "Háromszorszent" éneket. Az Apostoli olvasmány is a Galatákhoz írt levélből származik:

"De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: "Abbá, Atya!" Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is." (4, 4-7)

Az Evangéliumi olvasmány a jól ismert karácsonyi történet Máté könyvéből (2, 1-12), a Liturgia a továbbiakban a szokásos rend szerint folytatódik.

panagia bethelehem2.jpg
Karácsonyt különleges kettős ünnep követi: Isten Szülőjének a főünnepe és Szent István első vértanú ünnepe. A karácsonyi öröm egészen Vízkeresztig tart. Ezekben a napokban mindvégig a karácsonyi énekeket halljuk, ráadásul az Egyház feloldja a szokásos böjtöt, sőt a térdelést is imádság közben.

istván.jpg
Az Egyház Karácsony ünnepét hivatalosan A mi Urunk és Istenünk és Megváltónk Jézus Krisztus test szerint való Születésének nevezi. Karácsonykor az Isten Fiának emberként való megszületését ünnepeljük, Aki az Atyával és a Szent Lélekkel együtt igaz Isten örök időktől fogva. Erről szól az ünnepi kondákion: "A Szűz a mai napon, a Lényegfölöttit hozza a világra, a föld pedig barlanggal, fogadja a Megközelíthetetlent. Angyalok pásztorokkal együtt, dicséretet zengenek, bölcsek pedig a csillag útját követik; mert megszületett miérettünk, az ifjú Gyermek, az öröktől fogva való Isten."

A kereszténység történetének első négy évszázada során Karácsony ünnepe nem volt külön egyházi ünnep. Vízkereszttel együtt ünnepelték annak az egy, nagy ünnepnek a keretében, amely Isten földi megjelenéséről emlékezett meg Izráel emberi Messiásának a formájában. A december 25-i Karácsonyt, mint külön ünnepet azért vezették be, hogy ezzel ellensúlyozzák a Győzhetetlen Nap pogány ünnepségét, amely erre a napra esett. Az Egyház tudatosan rendelte el ezt az ünnepet, hogy így próbáljon felülkerekedni a pogányok hamis vallásán. Az ünnepi tropárionban is fölfedezhetjük a nap és a csillagok imádásával szembehelyezkedő polémiát, és a felhívást Krisztus, az Igazság Napja (Malakiás 3, 20) előtti hódolásra, Akit a természet összes elemei is imádnak:

zodiac.jpg
"A Te születésed Krisztus Istenünk, a tudás fényét árasztotta a világra; mert általa a csillagimádók, a csillagtól megtanulták, hogy Tenéked hódoljanak, az Igazság Napjának, és megismerjenek Téged, a fentről való Napkeltét. Mi Urunk, dicsőség Néked."

Karácsony tehát a világ megváltásának az ünnepe Isten Fia által, Aki érettünk emberré lett, hogy általa mi magunk istenivé válhassunk, az Atya Isten fiaivá, Szent Lelkének bennünk lakozása révén.

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

Pünkösd: A Szent Lélek eljövetele

Az Ószövetségben Pünkösd ünnepe a Húsvét utáni ötvenedik napra esett. Húsvét az izraeliták egyiptomi rabságból való szabadulásának az ünnepe volt, Pünkösdkor pedig arról az isteni ajándékról emlékeztek meg, melyet Mózes kapott a Sinai-hegyen a Tízparancsolat formájában.

A Messiás által hozott új szövetségben a Húsvét története is új jelentőséget nyer, Krisztus halálának és feltámadásának az ünnepévé válik, az emberiség "kivonulásává" e bűnös világból Isten Országába. Ugyanígy a Pünkösd ünnepe is beteljesedik, új értelmet nyer az Új Szövetségben az "új törvény" eljöttével, a Szent Lélek alászállásával Krisztus tanítványaira.

Pentecost.jpg
"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel..." (ApCsel 2, 1-4) A Szent Lélek, akit Krisztus megígért tanítványainak, eljött Pünkösd napján. (János 14, 26; 15, 26; Lukács 24, 49; ApCsel 1, 5) Az apostolok "erőt kaptak a magasságból" és elkezdtek prédikálni, tanúságot tenni Jézusról, a feltámadott Krisztusról, Királyról és Úrról. Ez a pillanat vált hagyományosan az Egyház születésnapjává.

A pünkösdi ünnepi istentiszteletek során a Szent Lélek eljövetelét együtt ünnepeljük a Szent Háromság, az Atya, a Fiú és a Szent Lélek teljes megnyilatkozásával. A Lélek eljövetelével az Istenség teljessége nyilatkozott meg az ember számára és az egyházi himnuszok úgy dicsőítik e megnyilatkozást, mint Isten önmaga közlésének, önátadásának végső cselekedetét az Általa teremtett világ számára.

sztháromság.jpg
Ezért az orthodox hagyományban Pünkösd Vasárnapja a Szent Háromság Ünnepe is egyben. Gyakran megtörténik, hogy az ünnepen a Szent Háromságnak azt az ikonját helyezik a templom közepére, ahogyan Ábrahámnak, a keresztény hit ősatyjának jelent meg a három angyal formájában. Ez a fajta ikon együtt van kitéve a hagyományos pünkösdi ikonnal, melyen az Egyház legelső ősképét, a tüzes nyelveket látjuk lebegni Szűz Mária és a tizenkét apostol fölött, akik egységben vesznek körbe egy jelképes alakot, a "kozmoszt", a világ szimbólumát.

Pünkösdkor Jézus Krisztus küldetésének végső beteljesedését ünnepeljük és egyúttal Isten Országa messiási korszakának a valódi kezdetét, mely ebben a világban titokzatos módon a Messiás Egyházában van jelen. Ezért az ötvenedik nap annak a kornak a kezdetét jelzi, mely túlmutat e világ korlátain, mivel az ötvenes szám — hétszer hét plusz egy — mind a zsidó mind a keresztény misztikus vallásosságban az örök és mennyei beteljesedésre utal.
Pünkösd tehát apokaliptikus ünnep, a végső kinyilatkoztatásnak a napja. De eszkatológikus nap is egyben, mely a végső és tökéletes véget jelenti (a görög "eszchaton" jelentése "vég"). Hiszen a Messiás eljöttével, az Úr Napja megnyilvánulásával a "végső napok" köszöntöttek ránk, amelyeken "így szól az Isten: ...Az utolsó napokban kitöltök Lelkemből minden halandóra..." Ez az ősi jövendölés, melyre Péter apostol a Keresztény Egyház első prédikációjában utal, az első pünkösdi vasárnapon. (ApCsel 2, 17; Jóel 3, 1-2)

Újra emlékeztetnünk kell arra, hogy Pünkösd ünnepe nem pusztán egy sok évszázaddal ezelőtt történt esemény megünneplése. Hanem annak megünneplése, aminek meg kell történnie és meg is történik velünk ma az Egyházban. Mindnyájan meghaltunk és feltámadtunk a Messiás-királlyal együtt, és mindnyájan megkaptuk Legszentebb Lelkét. Mindnyájan a "Szent Lélek templomai" vagyunk. Isten Lelke lakozik bennünk. (Rómaiakhoz 8; 1 Korintusiakhoz 2-3; 2 Korintusiakhoz 3; Galatákhoz 5; Efezusiakhoz 2-3) Miután az Egyház tagjaivá váltunk, mindnyájan megkaptuk a Bérmálás szentségében "a Szent Lélek ajándékának a pecsétjét". Pünkösd hozzánk is eljött.

A pünkösdi Szent Liturgia Krisztusba történt megkeresztelkedésünkre emlékeztet bennünket a Galatákhoz írt levél verssorával, mely ezúttal is helyettesíti a "Háromszorszent" éneket. A liturgia szokásos, zsoltárversekből álló antifonjait ünnepi, válogatott zsoltárversek váltják fel. Az Apostoli és az Evangéliumi olvasmány a Lélek eljöveteléről szól az emberekhez. A kondákion most Bábel ellenképét tárja elénk, amint Isten a Lélek egységében egyesíti a nemzeteket. A tropárion az egész világegyetem összegyűjtését hirdeti Isten hálójába a Lélektől ihletett apostolok küldetése által. A Mennyei Király és a Láttuk az igazi Világosságot kezdetű himnuszok először hangzanak el Húsvét ünnepe óta, melyben hívjuk a Szent Lelket, hogy "jöjjön és lakozzon mibennünk" és hirdetjük, hogy "befogadtuk a Mennyei Lelket". A templomot a nyár virágai és zöld lombjai díszítik, melyek arra emlékeztetnek, hogy az isteni Lehelet, mint "életet adó Lélek" eljött, hogy megújítsa az egész teremtést. A héberben a Lélek, lehelet és szél szavakat egyaránt a ruah jelöli.

"Áldott vagy Te Krisztus Istenünk, aki a halászokat bölcsekké tetted, leküldvén reájuk a Szent Lelket; és általuk megragadtad a földkerekséget. Embereket szerető, dicsőséged Néked."(Tropárion) "Midőn leszállván a nyelveket összezavarta, szétszórta a népeket a Magasságos, midőn pedig szétosztotta a tüzes nyelveket, mindeneket egységbe hívott el. Egyetértésben dicsőítsük tehát a Szentséges Lelket." (Kondákion)

pünkösd.jpg
A Pünkösd-napi esti ünnepi Vecsernye különlegessége az a három hosszú imádság, melynek során a hívők Húsvét óta először hajtanak térdet. Pünkösd Hétfő a Szent Lélek napja az Orthodox Egyházban, a Pünkösd utáni első vasárnap pedig Minden Szentek ünnepe. Ez azt a liturgikus logikai összefüggést jelzi, amely szerint a Szent Lélek eljövetele azzal teljesedik be az emberekben, hogy az emberek szentekké válnak, és ez a világ teremtésének és megváltásának a valódi célja. "Mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek, mutassátok hát meg, hogy szentek vagytok! Legyetek szentek, mert én szent vagyok!" (Mózes harmadik könyve 11, 44-45; 1Péter 1, 15-16)
 
Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor
A Mennybemenetel

Feltámadása után Jézus nem élt együtt tanítványaival úgy, mint halála előtt. Istensége dicsőségének teljében, különböző időpontokban és helyeken jelent meg híveinek, meggyőzve őket, hogy valóban Ő az, akit látnak, és valóban él feltámadt, megdicsőült testében. Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy Ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. (ApCsel 1, 3)

mennybemenetel.jpg
Emlékeznünk kell itt arra, hogy a negyven napos időszak számos esetben jelenik meg a Bibliában és a befejezettség, teljesség időtartamát jelöli. (Teremtés 7, 17; Kivonulás 16, 35; 24, 18; Bírák 3, 11; 1Sámuel 17, 16; 1Királyok 19, 8; Jónás 3, 4; Máté 4, 2) Jézus a szenvedése utáni negyvenedik napon mennybe ment, hogy dicsőségben az Isten jobbjára üljön. (ApCsel 1, 9-11; Márk 16, 19; Lukács 24, 51) Krisztus mennybemenetele, feltámadása után, fizikai szempontból is végső búcsút jelentett e világtól. A Messiás, az Üdvözítő e világba szóló küldetésének ünnepélyes befejezését. Dicsőséges visszatérését az Atyához, aki elküldte Őt erre a földre, azzal, hogy elvégezze azt a munkát, amelyet rá bízott. (János 17, 4-5) ...felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták  Őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. (Lukács 50-52)

Az Egyház, más ünnepekhez hasonlóan, nem pusztán Krisztus élete egy eseményének a felidézéseként ünnepli a mennybemenetelt. Magát a mennybemenetelt sem úgy kell felfognunk, mint egy olyan, emberrel kapcsolatos természetfölötti eseményt, aki lebegve az ég felé emelkedik, majd eltűnik a szemünk elől. A Szentírás hangsúlyozza Krisztus fizikai távozását e világból és megdicsőülését Istennel az Atyával, és azt a nagy örömet, melyet tanítványai éreztek, amikor megkapták a Szent Lélek ígéretét, akinek azért kellett eljönnie, hogy az Úr jelenlétét biztosítsa számukra, és képessé tegye őket arra, hogy tanúi legyenek a föld végső határáig. (Lukács 24, 48-53; ApCsel 1, 8-11; Máté 28, 16-20; Márk 16, 16-19)

szh.JPG
Az Egyházban a Krisztusban hívők ugyanezt a valóságot ünneplik meg, azzal a meggyőződéssel, hogy Krisztus távozása e világból érettük és minden emberért történt. Az Úr azért távozik, hogy megdicsőüljön Istennel az Atyával, és magával bennünket is megdicsőítsen. Azért megy el, hogy "helyet készítsen számunkra" és bennünket is magával vigyen Isten jelenlétének a boldogságába. Azért megy el, hogy utat nyisson minden embernek "az igazi képmásába", a "nem emberkéz alkotta szentélybe... magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk". (Zsid 9, 24) Azért megy el, hogy elküldje a Szent Lelket, aki az Atyától származik, aki tanúságot tesz róla és evangéliumáról e világban, azáltal, hogy hatalommal jelenvalóvá teszi Őt tanítványai életében.

A mennybemenetel ünnepi liturgikus himnuszai mindezt megéneklik. A Szent Liturgia antifonjainak versei a 47., 48. és 49. zsoltárból származnak. Az ünnep tropárionja, melyet a Kis Bemenetnél énekelünk, az Áldozás után újra felcsendül:

"Mennybe mentél dicsőséggel Krisztus Istenünk, megörvendeztetvén tanítványaidat, a Szent Lélek ígéretével; Bizonyságot nyertek azok a Te áldásod által, hogy Te vagy az Istennek Fia, a világnak Megváltója." (Tropárion) "Betöltvén a rólunk való gondviselést, és a földieket az égiekkel egyesítvén, mennybe mentél dicsőséggel Krisztus Istenünk, el nem válva egyiktől sem, hanem távozás nélkül köztünk maradva, és így kiáltva azokhoz, kik szeretnek Téged: Én vagyok tiveletek, és senki ellenetek." (Kondákion)

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor

süti beállítások módosítása