A Nagyböjtöt előkészítő hetek

Az Egyház húsvéti ünnepkörét a Nagyböjt ideje készíti elő, amelyet ugyancsak liturgikus előkészület vezet be.

zaccheus.jpg
A Nagyböjt közeledésének első nyoma már öt vasárnappal kezdete előtt megjelenik. Ezen a vasárnapon az Evangéliumi olvasmány Zákeusról, a vámszedőről szól. Elbeszéli, hogyan vitt Krisztus üdvösséget a bűnös ember számára, és milyen döntő módon változtatta meg életét, egyszerűen azért, mert "szerette volna látni, hogy ki az a Jézus" (Lk 19, 3). A vágy és az erőfeszítés, hogy meglássuk Jézust, ez a Nagyböjt Húsvét felé vezető útjának és egyben üdvösségünknek a kiindulópontja.

vámos.jpg
A következő vasárnap a Vámos és a farizeus történetének van szentelve. Ennek középpontjában két ember áll, akik fölmentek a templomba imádkozni. Az egyik a farizeus, aki valóban tisztességes, igaz és vallásos ember volt, a másik a vámszedő, aki teljes egészében bűnös, mert becsapta az embereket. Az első, jóllehet valóban igaz ember volt, dicsekedett Isten előtt és Krisztus szerint ezzel ítéletet vont magára. A második, jóllehet valóban bűnös ember volt, Isten irgalmáért esedezett, és miután ezt elnyerte, megigazulva ment haza (Lk 18, 9-14). Azon kell itt elgondolkodnunk, hogy sem a farizeus vallásos buzgósága, sem pedig a vámszedő bűnbánata önmagában nem hozhat számunkra üdvösséget. Hanem arra kell törekednünk, hogy Krisztus tanításának a fényében olyannak lássuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk, és irgalomért esedezzünk.

tékozlófiú.jpg
A harmadik Nagyböjtöt előkészítő vasárnap a Tékozló Fiúról szól. Hallva Krisztus példabeszédét Isten megbocsátó szeretetéről nekünk is "magunkba kell szállnunk", észre kell vennünk, hogy "távoli vidékre" kerültünk, messze az atyai háztól, és vissza kell térnünk Istenhez. A Mester pedig arról biztosít bennünket, hogy az Atya örömmel, boldogan fogad majd bennünket. Csupán "útra kell kelnünk, el kell mennünk", be kell vallanunk, hogy saját hibánkból, bűnös módon, nagy szakadék választ el bennünket attól a "háztól", ahová valójában tartozunk (Lk 15, 11-24).

ítélet.jpg
A negyedik vasárnap a Húshagyó vasárnap, mert ez az utolsó nap a Nagyböjt előtt, amikor még húst ehetünk. Krisztus példabeszéde jelenik meg előttünk az Utolsó Ítéletről (Mt 25, 31-46). Ez a vasárnap arra emlékeztet bennünket, hogy nem elég csupán meglátni Jézust, és látni önmagunkat, hogy milyenek is vagyunk, nem elég tékozló fiak módjára Istenhez jönnünk. Hanem fiaivá kell válnunk úgy is, hogy követjük Krisztust, egyszülött isteni Fiát, hogy Krisztust vesszük észre és szolgáljuk minden embertársunkban. Üdvösségünk, végső ítéletünk tetteinktől függ majd, és nem csupán szándékainktól, vagy Isten irgalmától, személyes együttműködésünktől és engedelmességünktől függetlenül.

"Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg." (Mt 25, 35-40)

Nem csupán imádság és böjt révén, nem csak "vallásos gyakorlatok" által üdvözülünk, hanem azáltal, hogy az embereken keresztül Krisztust szolgáljuk. Ez az a cél, amely felé végsősoron minden vallásos érzület, minden imádság irányul.

kiűzetés.jpg
Végül, a Nagyböjtöt megelőző utolsó napon, Vajhagyó vasárnap, vagy a Megbocsátás vasárnapján Ádámnak a paradicsomból való kiűzetéséről énekelünk. Azonosítjuk magunkat Ádámmal, siratjuk a teremtés kezdetén megvolt szépségünk, méltóságunk és örömünk elvesztését, bánkódunk a bűn és a romlás fölött. Ezen a napon halljuk az Úr tanítását is a böjtről és a megbocsátásról, és úgy akarjuk kezdeni a Nagyböjt idejét, hogy megbocsátunk egymásnak, hogy így Isten is megbocsáthasson nekünk. Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. (Mt 6, 14-15)
 

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet, fordította: prof. Imrényi Tibor 

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr203847555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása