A háború bennünk van (8.)

2012.03.02. 05:48

(Nyolcadik, utolsó idézet Thomas Merton O.C.S.O. írásából)

8.
A szemlélődés az élet halál feletti végső győzelmének ízelítője, amely győzelem a lelkünkben megy végbe. Nélküle valóban hiszünk e győzelem lehetőségében és reménykedünk benne. De amikor Isten iránti szeretetünk a benső látomás sötét, mégis ragyogó lángjában lobban föl, képessé válunk arra - leg­alább egy szempillantásra -, hogy megtapasztaljunk valamit a győzelemből. Ilyen pillanatokban az "élet", a "valóság" és "Isten" megszűnnek fogalmak lenni, amelyekre gondolunk, és valósággá válnak, amelyben tudatosan részt veszünk.

istenszeme.jpg
Isten valóságát a szemlélődésben alapvetően új formában is­merjük meg. Amikor Istent fogalmakon keresztül próbáljuk meg­érteni, úgy látjuk Őt, mint tőlünk különálló tárgyat, mint egy tő­lünk elidegenedett lényt, még ha hisszük is, hogy szeret bennün­ket, és mi is szeretjük Őt. A szemlélődésben ez a megkülönböz­tetés eltűnik, mivel az túllép a fogalmakon, és nem külön tárgy­ként fogja föl Istent, hanem mint valóságot saját valóságunkon belül, mint Létezőt saját létünkben, saját életünk életét. Hogy ki­fejezhessük ezt a valóságot, szimbolikus nyelvet kell használnunk, és tisztelve a metafizikai különbséget a Teremtő és a teremtmény között, hangsúlyoznunk kell az én-Te kapcsolatot a lélek és Isten között. Mindazonáltal a szemlélődés élménye Isten életének és je­lenvalóságának megtapasztalása önmagunkban, nem mint tár­gyé, hanem mint saját szubjektivitásunk transzcendens forrásáé. Ez misztérium, amelyben Isten kinyilatkoztatja Önmagát előttünk saját, legintimebb önmagunk központjaként, ahogy Szent Ágos­ton fogalmazta: intimior intimo meo. Amikor megvilágosodik előttünk Isten jelenlétének valósága, saját énünk eltűnik Őbenne, és misztikus módon átkelünk a szétválasztás Vörös-tengerén, hogy elveszítsük önmagunkat (és így megtalálhatjuk igazi énün­ket) Őbenne.

A szemlélődés az önmegvalósítás legmagasabb és legellent­mondásosabb formája, amelyet látszólag az önmegsemmisítésben érünk el.

Az életet ezután nemcsak megismerjük, de meg is éljük. Az életet teljességében éljük és tapasztaljuk meg, vagyis annak lelki működése minden elágazásában. A lélek minden ereje szabad­ságban, tudásban és szeretetben árad ki, majd újra összefut, és egyetlen legfőbb cselekményben összpontosul, melyből béke su­gárzik. A valóság e megtapasztalásának konkrétsága a szó legtel­jesebb értelmében egzisztencialista. És ez lelki közösség is - saját valóságunk megértése, amely elmerült és bizonyos értelemben egybeforrt a legfőbb Valósággal, a Végtelen Létezés Aktusával, akit Istennek nevezünk. Végül ez lelki közösség is Krisztussal, a megtestesült Igével. Nem egyszerűen lelkek személyes egysége Ővele, hanem lelki közösség az egyetlen nagyszerű cselekmény­ben, amely által Ő egyszer s mindenkorra legyőzte a halált saját halálával és föltámadásával.

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr24076901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása