Szeráfim atya tanítványa a testhelyzet, a tudati attitűd, a légzés, és az ima recitálása után egy újabb lépcsőfokra léphet. Most már emberként elmélkedhet, méghozzá nem is akárhogy, hanem úgy, mint Ábrahám.

Ábrahám, három vallás ősatyja - melyből kettő világvallás lett - a Hit élő szimbóluma, vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy ő maga a megtestesült Hit. A történet ismert: Ábrahám fenntartás nélkül engedelmeskedik Istennek, amikor elhívja megszokott környezetéből, és idegen vidékre vezeti. Isten szövetséget köt vele, Ábrahám pedig még a számára legkedvesebbet: fiát is feláldozná érte. Ábrahámot egy ízben még a Szentháromság is meglátogatja, ő pedig, anélkül, hogy tudná kit is fogad, vendégül látja a három Isteni Személyt.

Ábrahámként elmélkedni - mint ahogy ezt a tanítvány ki is fejti - a teljes odaadással, feltétel nélküli hittel, az egész életünkkel és életvezetésünkkel való imádkozást jelenti. Szeráfim atya külön kiemeli a vendégül látást, a karitatív tevékenységet, mint ennek az életnek lényeges elemét.

Az "egész élettel való imádkozás" az aszketikus életmódot jelenti. Itt rögtön meg is kell jegyezni néhány dolgot. Az egyik az, hogy az aszkézis nem önsanyargatás, nem saját magunkra kiszabott büntetés és bűnhődés. Az aszkézis nem más, mint önfegyelem, és az önfegyelemre való folyamatos odafigyelés. Ennek a folyamatnak ugyan lényegi eleme a lemondás, az áldozatvállalás, de nem a szenvedés céljából, hanem azért, hogy teljesebben át tudjuk adni magunkat Istennek. Az aszkézis közvetlen célja nem az, hogy Krisztus szenvedésében osztozzunk, hanem az, hogy megszabaduljunk életvitelünk fölösleges elemeitől, hogy kiüresítsük magunkat, azért, hogy be tudjuk fogadni Őt. Érdemes megemlíteni, hogy a görög atyák legtöbbször egyszerűen csak a "praxis" azaz "gyakorlat" kifejezést használják az aszketikus életmódra.

A másik fontos megjegyezni való magától értetődő: teljes aszketikus életmódot szerzetesként, remeteként lehet élni, világiként ez nem adatott meg. Mégis, valamilyen módon törekedni kell rá, és amennyire lehet, próbáljunk meg közelíteni a mégoly távolinak is tűnő ideál felé.

Harmadik fontos dolog, hogy a Jézus-ima mondása (illetve az imádságos élet általában) az aszketikus életmóddal egymást segítik. Mennél jobbal elmélyedünk a Jézus-imában, annál következetesebbek tudunk lenni életvitelünk összeszedettségében, és viszont: mennél összeszedettebben élünk, annál jobban elmélyülünk a Jézus-imában. A két dolog egymást úgymond gerjeszti.

A negyedik dolog, amit szem előtt kell tartani, az előzőekből következik. Az imádságos élet és az aszkézis olyannyira összetartozik, hogy igazából nem is választják szét őket. Sem szerzetesi, sem világi életvitel esetén. Egész egyszerűen csak "hívő életről", "keresztény életről" vagy konkrétabban "orthodox életről" beszélnek. Az alábbiakban egy tízpontos, világiaknak szóló életvezetési útmutatást adok közzé, mely nem szorul bővebb magyarázatra.

1. Imádkozzunk naponta! Naponta kétszer, közvetlenül felkelés után és közvetlenül lefekvés előtt imádkozzunk. A reggeli, Istennek szánt idő legalább fél óra legyen. Ha az otrhodox hagyomány szerinti szokásos imákat és zsoltárokat elimádkozzuk, akkor ez a 100 Jézus-imával együtt nagyjából ennyi idő. A napi kétszeri ima legfőbb lényege az, hogy rendszerré váljon, és az ima - mint lelki megtisztulás és feltöltekezés - életünk elengedhetetlen részét képezze, akárcsak a testi tisztálkodás és a táplálkozás. Fontos a nyugodt körülmények megteremtése, és nem csak az állandó időpont, hanem egy állandó hely kialakítása is. E célból ajánlatos valamiféle "házioltárt" vagy "szent sarkot" is kialakítani a lakásban.

2. Vegyünk részt a liturgián és járuljunk a Szentségekhez! Imádságos életünk csak akkor lehet teljes, ha a közösségi liturgián is részt veszünk; továbbá Istennel való kapcsolatunk is csak úgy teljesedhet ki, ha a Szentségekhez is járulunk. Korábban volt arról szó, hogy az orthodoxiában a lelki élet kétpólusú: a magánájtatosságot és a közös liturgiát ismeri. Ez a két elem feltétlenül szükséges a teljes lelki élethez. A katolikus hagyomány a magánájtatosság többféle módját különbözteti meg, továbbá ismer számos közösségi paraliturgikus ájtatosságot is, ilyen például a rózsafüzér, a kilencedek, a keresztút és a különböző litániák. Ezek nem feltétlenül szükséges elemei a lelki életnek, de ajánlottak, különösen akkor, ha az általunk követett lelkiségben hagyománya van.

3. Tartsuk meg az egyházi ünnepeket! Az előzőeket figyelembe véve ez sem szorul bővebb magyarázatra.

4. Imádkozzuk a Jézus-imát! Mint látható, a Jézus-ima a hívő élet egyik alappillére. Ebben a funkciójában mindegy, hogy szóbeli- vagy szemlélődő imaként alkalmazzuk, a lényeg az, hogy törekedjünk a legnagyobb intenzitásra. Próbáljunk arra törekedni, hogy az elkülönített imádság mellett (amikor csak imádkozunk és Istenre koncentrálunk) egyre több hétköznapi tevékenységünk közben is mondjuk magunkban a Jézus-imát. Legkézenfekvőbb, ha sorbanállás vagy utazás közben imádkozzuk, majd egyre többször, elsősorban fizikai jellegű munkavégzés közben is. A napi rohanásban nem árt néha egy-két percet szusszanni, ilyenkor is szólítsuk meg Őt. Egy idő után próbálkozhatunk bizonyos szellemi tevékenységek bizonyos fázisaiban, illetve félálomban is imádkozni.

5. Lassítsuk le életünket! A modern világ által diktált rohanó tempó nem kedvez a lelki életnek, belső világunk folyamatainak. Ezért valamiféleképpen vissza kell venni a rohanásból. Kerüljük a fölösleges tevékenységeket, legyen az munka-szerű vagy szórakozás-szerű tevékenység. Azért használom a "-szerű" kifejezést, mert ezek valójában fölöslegesek és sem munkánk hatékonyságát nem növelik, sem nem szolgálják a kikapcsolódást, szórakozást. Ez csak elsőnek tűnik lehetetlennek, de lényegesen egyszerűbb, mint gondolnánk. Sőt, ha a többi pontot betartjuk, mondhatnánk, hogy mindez szinte magától "betartatódik". Ha sikerül a Jézus-imát napi életünk elidegeníthetetlen részévé tenni, észre fogjuk venni, hogy egyre inkább ráérünk bizonyos dolgokra, amire azidáig nem, egyre több időt tudunk imával, családunkkal, de akár hobbinkkal is tölteni - holott nem dolgozunk kevesebbet sem a munkahelyen, sem a háztartásban.

Általában három dologra ajánlott célirányosan odafigyelni: a tévére, az internetre és a telefonra. Mindegyiket csak annyit használjuk, amennyire az feltétlenül szükséges. Természetesen szabad szórakozni egy jó tévéműsoron, de ne kérődzzünk fölöslegesen a "szem rágógumiján". Ugyanígy telefonáláskor ne bájcsevegjünk, ha meg lehet beszélni valamit két mondatban is. A telefon amúgy is kerülendő, mert kizökkenti a hívott felet az aktuálisan végzett tevékenységéből. Stb.

6. Legyünk éberek! Az ébreséget fölfoghatjuk amolyan hamvasbélás értelemben is. Görögül az éberség a "nepszisz" ami a "nepho" (= őrizni, ellenőrizni) szóból ered. Egy közkedvelt hasonlat szerint az éberség szívünk kapujának folyamatos ellenőrzése, hogy milyen érzést, gondolatot engedünk be, és mit nem. Ennél frappánsabban ezt nem is lehet megfogalmazni. A lényeg a folyamatosságon van: érzelmeinket és gondolatainkat mindig tartsuk kontroll alatt!

7. Szelídítsük meg szenvedélyeinket! Az érzéki dolgokban gyökereznek a szenvedélyek. Nem kell érzékeinket büntetnünk vagy kiirtanunk. Minden, ami érzékeinknek kellemes, Istentől való és az Ő jóságát dicséri. Vigyázni kell azonban, hogy az érzéki örömökből táplálkozó szenvedélyek ne váljanak öncélúvá, ne pusztán csak az érzékek kielégítését szolgálják. Ennek kulcsa a mértékletesség, és az Istennel való kapcsolatunk tudatosítása. Észre kell vennünk a testi örömök magasabb rendű, spirituális aspektusát is. A szenvedélyeket nem kiirtani kell, hanem megszelídíteni, hogy befoghassuk őket hogy húzzák a szekerünket.

8. Vegyünk előre másokat! Szorítsuk háttérbe önmagunkat és az egónkat. Legyünk empatikusak, és cselekedeteinkben ne a saját érdekünket helyezzük előtérbe, hanem alkalmazkodjunk másokhoz, az ő aktuális érdekeikhez. Mondhatjuk úgy is, hogy szolgáljuk embertársainkat, mint ahogy Ábrahám is szívélyesen vendégül látta a Szentháromságot, akit embertársainak vélt.

9. Alkossunk spirituális közösséget! Keressük a velünk azonos vallású emberek társaságát, töltsünk együtt minél több időt, csináljunk közös programokat. A hitünket nem csak egyénileg, de közösségi szinten is meg kell élnünk. Ugyanakkor egész életünket át kell hogy hassa, nem szorítkozhat csak a szakrális térre és időre, azaz csak a liturgiára. Azonos hitű embertársainkkal nem csak vallási célból kell összejönnünk, hanem lehetőleg minél többször, minél többféle célból is. Az igazi keresztény testvériség csak így élhető meg. Az azonos hitű emberek spirituálisan akkor is erősítik egymást, ha nem kifejezetten vallási célból jönnek össze, és hitbéli témáról esetleg szót sem ejtenek. Bár nem kell különösebben ecsetelni, hogy az ilyen beszélgetések is milyen hasznosak tudnak lenni. Ugyanakkor egy ilyen közösségi élet számtalan lehetőséget nyújt a mások szolgálatára, a karitatív tevékenységre is.

10. Olvassuk a Szentírást és a Szent Atyákat! Nem szorul bővebb magyarázatra ez a tanítás. Lényeges, hogy napi rendszerességgel szánjunk a Szentírásra időt. Jó, ha ebben követjük a liturgikus utasítást, a napi Evangéliumot, Szentleckét, Zsoltárt vagy Olvasmányt. Hogy miért jó így tenni, már volt szó róla korábban, a megfelelő tudati attitűd kialakításánál. Ezen felül tanulmányozzuk a lelkiségi irodalmat is, amennyire lehet gyakran; illetve amennyire igényünk van rá, amennyit aktuálisan be tudunk fogadni, amennyit fel tudunk dolgozni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.