A szent misztériumok (5.)
2012.02.09. 05:54
Az ortodox egyház müsztérionnak nevezi a latin egyház szakramentumát, szentségeit. A szent misztériumok vételével nem zárul le a lelki élet, nem ez végső értelme. A szentségek csupán eszközei a kegyelemnek, és nem többek. Mégis, jelentőségüket az ortodox egyház életében pontosan meg kell értenünk és fel kell mérnünk.
Az ortodox egyházat több értelemben is nevezhetjük "titokzatos" egyháznak. Mindenekelőtt mert a szentségekben realizmust vall. Hiszi, hogy a szentségek nem csupán az isteni dolgok szimbólumai, hanem többek ennél. A szellemi valóság olyan ajándékai, amelyeket érzékelhető jelekben kapunk. Vallja, hogy a szentségekben ugyanaz a kegyelem működik ma is, mint amelyik az Utolsó Vacsora termében áradt ki, amellyel Jézus tanítványai a vizeknél kereszteltek, vagy amikor a Szentlélek galamb formájában alászállt. Az isteni ajándékoknak megvan az aszketikus és a misztikus oldala. A misztikus vonás az, hogy a szentségi kegyelem nem emberi erőfeszítéseink eredménye, valójában Urunk adománya. Az aszketikus elem az, hogy a szent misztériumok csak akkor hozzák meg gyümölcsüket a felnőtt befogadó lelkében, ha beleegyezik és felkészült vételükre.
Az ortodox egyház "titokzatos" másként is. Benső kincseiről szívesebben hallgat. A müsztérionnak őrzi titok voltát, vonakodik túl bizalmaskodón, "fesztelenül" megközelíteni. Inkább elfátyolozza, betakarja azt, amit a latin egyház nyíltan feltár és bemutat. Óvakodik a szent misztériumokat pontos "jogi" szabályokban értelmezni és túlzottan behatárolni jelentésüket. Nem kíván túl sok hivatalos, egzakt meghatározást adni, pl. az eukarisztikus jelenlétről. Magatartásának nagyon egyszerű a kulcsa. Az ortodox egyház a szentséget (müsztérion) meg akarja tartani eredeti jelentésében "misztériumnak", nehogy puszta elméleti tétel vagy jogi formula legyen belőle. Számára az nemcsak anyagi, de egyben "pneumatikus" valóság is: a Müsztériont a Pneuma, a Szentlélek határozza meg.
Van valaki, "aki nagyobb a Templomnál" (Mt 12,6) és nagyobb a szent misztériumoknál. A skolasztikus alapigazság, Deus non alligatur sacramentis, "Istent nem kötik a szentségek", meglehet, nyugati eredetű, mégis egész jól kifejezi a keleti elgondolást. Az ember nincs feltétlenül megfosztva azoktól a kegyelmektől, amelyeket a szentségek közölnek. Emlékezzünk csak a béna meggyógyítására szombaton. Az angyal rendszeres időközönként megjelent a Beteszda fürdő vízénél, és így bárki, aki először lépett a felkavart vízbe, visszanyerte egészségét. Urunk azonban közvetlenül gyógyította meg a béna embert, mert nem tudott a tóban megfürödni: "Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem" (Jn 5,1-9). Ez nem jelenti azt, hogy bárki anélkül, hogy veszélyeztetné üdvösségét, figyelmen kívül hagyhatja, leértékelheti, vagy megvetheti az egyház által nyújtott kegyemi csatornákat. Arról van szó, hogy a külsőségek, bármilyen hasznosak is, a szó abszolút értelmében nem szükségesek Isten számára, és hogy nincs az az intézmény, legyen bármilyen szent, amelytől Isten ne tekinthetne el.
A görög atyáknál nyoma sincs a szentségi materializmusnak (anyagszerűségük túlhangsúlyozása). Emlékeztetnek bennünket, hogy Isten igéit megtartanunk éppen olyan fontos, mint a szent misztériumokhoz járulni. Órigenész az eukarisztiát övező elővigyázatosságok kapcsán így ír: "Most, mikor oly nagy gonddal övezitek az Ő testét, és helyesen, hogyan lehetséges, hogy kisebb mulasztásnak tekintitek Isten igéjének elhanyagolását, mint Testéét? "
Az ortodox egyházat több értelemben is nevezhetjük "titokzatos" egyháznak. Mindenekelőtt mert a szentségekben realizmust vall. Hiszi, hogy a szentségek nem csupán az isteni dolgok szimbólumai, hanem többek ennél. A szellemi valóság olyan ajándékai, amelyeket érzékelhető jelekben kapunk. Vallja, hogy a szentségekben ugyanaz a kegyelem működik ma is, mint amelyik az Utolsó Vacsora termében áradt ki, amellyel Jézus tanítványai a vizeknél kereszteltek, vagy amikor a Szentlélek galamb formájában alászállt. Az isteni ajándékoknak megvan az aszketikus és a misztikus oldala. A misztikus vonás az, hogy a szentségi kegyelem nem emberi erőfeszítéseink eredménye, valójában Urunk adománya. Az aszketikus elem az, hogy a szent misztériumok csak akkor hozzák meg gyümölcsüket a felnőtt befogadó lelkében, ha beleegyezik és felkészült vételükre.Az ortodox egyház "titokzatos" másként is. Benső kincseiről szívesebben hallgat. A müsztérionnak őrzi titok voltát, vonakodik túl bizalmaskodón, "fesztelenül" megközelíteni. Inkább elfátyolozza, betakarja azt, amit a latin egyház nyíltan feltár és bemutat. Óvakodik a szent misztériumokat pontos "jogi" szabályokban értelmezni és túlzottan behatárolni jelentésüket. Nem kíván túl sok hivatalos, egzakt meghatározást adni, pl. az eukarisztikus jelenlétről. Magatartásának nagyon egyszerű a kulcsa. Az ortodox egyház a szentséget (müsztérion) meg akarja tartani eredeti jelentésében "misztériumnak", nehogy puszta elméleti tétel vagy jogi formula legyen belőle. Számára az nemcsak anyagi, de egyben "pneumatikus" valóság is: a Müsztériont a Pneuma, a Szentlélek határozza meg.
Van valaki, "aki nagyobb a Templomnál" (Mt 12,6) és nagyobb a szent misztériumoknál. A skolasztikus alapigazság, Deus non alligatur sacramentis, "Istent nem kötik a szentségek", meglehet, nyugati eredetű, mégis egész jól kifejezi a keleti elgondolást. Az ember nincs feltétlenül megfosztva azoktól a kegyelmektől, amelyeket a szentségek közölnek. Emlékezzünk csak a béna meggyógyítására szombaton. Az angyal rendszeres időközönként megjelent a Beteszda fürdő vízénél, és így bárki, aki először lépett a felkavart vízbe, visszanyerte egészségét. Urunk azonban közvetlenül gyógyította meg a béna embert, mert nem tudott a tóban megfürödni: "Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem" (Jn 5,1-9). Ez nem jelenti azt, hogy bárki anélkül, hogy veszélyeztetné üdvösségét, figyelmen kívül hagyhatja, leértékelheti, vagy megvetheti az egyház által nyújtott kegyemi csatornákat. Arról van szó, hogy a külsőségek, bármilyen hasznosak is, a szó abszolút értelmében nem szükségesek Isten számára, és hogy nincs az az intézmény, legyen bármilyen szent, amelytől Isten ne tekinthetne el.
A görög atyáknál nyoma sincs a szentségi materializmusnak (anyagszerűségük túlhangsúlyozása). Emlékeztetnek bennünket, hogy Isten igéit megtartanunk éppen olyan fontos, mint a szent misztériumokhoz járulni. Órigenész az eukarisztiát övező elővigyázatosságok kapcsán így ír: "Most, mikor oly nagy gonddal övezitek az Ő testét, és helyesen, hogyan lehetséges, hogy kisebb mulasztásnak tekintitek Isten igéjének elhanyagolását, mint Testéét? "
Lev Gillet: AZ ORTODOX LELKISÉG KÖZPONTI ELEMEI (5.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr723538340
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek