Szeráfim atya tanítványa már hosszú hetek óta "elmélkedik". Először a megfelelő testhelyzetet sajátította el, azután kialakította magában a szemlélődéshez szükséges megfelelő tudati attitűdöt, majd pedig a légzésére figyelt.

Itt egy gondolat erejéig nem árt utalni arra, hogy a testhelyzet és a légzés kapcsán csak az ideális, természetes testhelyzet és légzéstechnika megtalálásáról illetve tudatosításáról volt csak szó. Akinek esetleg ez valamiféle nehézséget okoz, az nem azért van, mert ez valami "extra jóga-gyakorlat" lenne. Hanem azért, mert a mai világunkban sokan meglehetősen természetellenes életmódot vagyunk kénytelenek élni, és szervezetünk hajlamos a rosszhoz hozzászokni, a természetestől pedig elszokni. Léteznek ugyan az orthodox hagyományban nehezebb, valóban már-már "jóga-szerű" testhelyzetek - mint például Illés prófétáé - és nehezített légzéstechnikák is. Ezekről szándékosan nem ejtettem szót, mert tapasztalt lelki vezető szükséges hozzájuk, aki mindig kifejezetten személyre szóló útmutatást ad.  

01044_holy_mandylion2_17th_dionysiou_monastery_aghion_oros_greece.jpg

Nem tudni pontosan, hogy mennyi idő telt el azóta, amióta Szeráfim atya elfogadta a fiatal filozófust a tanítványának, de valószínűnek tűnik, hogy már "hegyként" is legalább két hetet töltött elmélkedéssel. És csak most, újabb két fokozat után jutott el odáig, ami miatt tulajdonképpen Athoszra jött: most veheti először a Jézus-imát a szájára.

A tanítvány nem maga választja az imaszöveget, hanem Szeráfim atya adja neki: "Kyrie eleison - Uram irgalmazz!" Teljesen bizonyos, hogy nem véletlenül kapja azt a formulát, amelytől idegenkedik, amely távol áll a szívétől: feladata, hogy győzze le az idegenkedést és "szívlelje meg" az imát. Amint olvasható, ez be is következik.

Szeráfim atya ezúttal néhány konkrét istrukcióval is ellátja tanítványát: ne figyeljen az ima szövegére, hanem csak a "duruzsolására". Továbbá húzza ki magát, legyen mozdulatlan és az imát hangolja össze a légzés ritmusával, és ha gondolatok gyötrik, vegyen mélyebb lélegzetet. Szeráfim atya e néhány instrukcióval szinte minden lényeges tudást átadott a szemlélődés technikájáról, amit szavakkal egyáltalán meg lehet fogalmazni.

A fiatal filozófus hosszú heteken át egész nap semmi mással, csak a Jézus-imával foglalkozik. Neki ennyi instrukció is elég. Nekünk, akik teljesen más élethelyzetben vagyunk, már eleve fölvetődik az, hogy "hányszor" és "meddig". Ezek után persze már az is kérdés lesz, hogy "hogyan". A betondzsungelben valószínűleg nem "úgy", mint Athoszon. 

Érdemes megvizsgálni, hogy mit tanácsol az interneten is szép számban fellelhető (igaz: nem magyar nyelvű) kortárs orthodox lelkiségi irodalom. Általában két dolgot javasolnak.

Először: Tegyük rendszerré életünkben, hogy a Jézus-imát minden nap reggel, illetve reggel és este - más imádságokat követően - mondjuk el legalább 100 alkalommal egymás után. Ez 10-15 perc, ha az imát ideális lassúsággal  mondjuk. Néhányan vannak, akik hosszabb időt - és értelemszerűen több Jézus-imát - javasolnak, legalább 30 de akár 60 percet is.

Másodszor: Mondjuk a Jézus-imát magunkban minden élethelyzetben, amikor ez lehetséges. Egyetlen szabály, hogy se a folyamatos imádság ne zavarja meg az aktuális tevékenységünket, se az adott tevékenység ne akadályozza az ima mondását. 

A világiaknak szánt útmutatóban azt hangsúlyozzák, hogy a Jézus-imát teljes átéléssel és minél többször imádkozzuk el egymás után. Az azonban csak ritkán derül ki e leírásokból, hogy milyen módon, azaz szemlélődve-e vagy nem szemlélődve imádkozzunk. 

Ezek az útmutatások a legtöbb esetben nem a szemlélődő imádságra (kontemplációra) vonatkoznak, azonban képezhetik annak első lépését, vagy ha úgy tetszik alsó szintjét. Ugyanakkor mégsem magától értetődő erről a szintről a továbblépés. A fentieket soha nem szabad szem elől téveszteni, ha a kortárs orthodox lelkiségi irodalomhoz folyamodunk tanácsért saját lelki-szellemi utunk során. 

Athos Chrystus.jpg

Ideje számba venni, hogy a fentiek tükrében milyen tanácsokkal érdemes ellátni egy hétköznapi hészükhasztát, aki bár nem él szerzetesi aszkézisben, de mégis szeretne a szóbeli és az elmélkedő ima fokát meghaladva eljutni a szemlélődés szintjére is.

Mindenek előtt tudatosítani kell, hogy szemlélődő imádság esetén nem az elmondott fohászok száma, hanem a szemlélődéssel töltött idő a lényeges. Természetesen a kettő között összefüggés áll fenn, minél több fohászt mondunk, annál többet időzünk a szemlélődő állapotban, és ha az imamondás ritmusa optimálisra lassul, akkor ez az idő még tovább növekszik. Ebben az összefüggésben a csotki is inkább időmérő, mintsem számoló eszköz.

Lényeges szempont az ima szövege. Több szempontból is elsősorban a Jézus-ima ajánlott. A bizánci lelkiséget követők számára ez nem is kérdés; azonban határozottan ajánlható római katolikusoknak is, hacsak az általuk követett lelkiségnek nincsen saját hagyományos szemlélődő imája. (Általában nincs.) A Jézus-ima nem csak az Evangélium szavait adja vissza, de egyben annak tömör összefoglalója is, mindezek mellett egyesíti magában a keresztény imádság összes létező dimenzióját. Mivel több, hosszabb-rövidebb változata van, kiválaszthatjuk a saját légzéstempónknak legmegfelelőbbet. Sőt, akár a nyelvek közül is választhatjuk azt, amelyiknek dallama, ritmusa, zengése a leginkább hozzásegít minket a kellő elmélyedéshez az imában.

Természetesen a Jézus-ima mellett számtalan más fohász közül is választhatunk. De lényeges az, hogy választásunk valóban a legmegfelelőbb legyen saját magunk számára. Tartsuk szem előtt azt is, hogy a szemlélődő imát majdnem, hogy egy életre választjuk! Ez természetesen nem azt jelenti, hogy időnként ne változtathatnánk rajta ideiglenesen vagy akár véglegesen, de ez ritkán fordul elő, és általában nem a mi tudatos döntésünk eredménye.

A következő kérdés, hogy kezdők számára ajánlott-e a hangos vagy félhangos imádkozás avagy sem. Vannak akik határozottan ajánlják, különösen azok számára, akik figyelme hajlamos elkalandozni. (Nem kell aggódni: mindenkié hajlamos. Ez az egészséges elmeműködés jellemzője.) Eleinte recitálhatjuk félhangosan is az imát, illetve bizonyos esetekben, nagyon szétszórt állapotban ismét visszatérhetünk ehhez a gyakorlathoz, mert valóban nagyon hatékony eszköze tud lenni a figyelem összeszedettségének. De ne ragadjunk meg itt, amint tudunk lépjünk tovább.

A következő szint - de akár kezdhetünk is ezzel - a hangtalan, de artikulált imádkozás. Az ajkunkkal és nyelvünkkel ilyenkor megformáljuk a kiejtendő szavakat, de a torkunkkal nem adunk ki hangot. A hangos és félhangos imádkozáskor belélegzünk, majd pedig mint rendesen, ahogyan beszédkor, a kilégézéssel mondjuk ki az imát. Ezzel a hangtalan technikával viszont - éppen azért, mert hangot nem adunk ki - az ima artikulációját összehangolhatjuk a légzéssel. Belégzés ideje alatt az ima első felére mozog a szánk, kilégzés alatt pedig a második felére. Ennél a módszernél hosszabb ideig is megmaradhatunk, amíg kellően el nem mélyedünk a Jézus-imában. Vissza is térhetünk időnként ehhez a módszerhez, ha úgy érezzük, hogy átmenetileg lankad a figyelmünk. De természetesen ezt a szintet is idővel meg kell haladni, és az imát magunkban, csak az elménkkel kell mondani.          

Csotkival vagy anélkül? Egymásnak ellentmondó tanácsokat olvashatunk az interneten, de ne felejtsük: ezek jelentős része nem a kontemplációra vonatkozik. Kezdőnek a teljes mozdulatlanság ajánlott a szemlélődéshez, ez tehát kizárja a csotki használatát. Nagyon az elején, ha csak 100 imát mondunk (mert még nem tudunk hosszabb ideig koncentrálni), használhatunk egy 100 csomós csotkit. De ha növeljük az időt legalább fél órára - márpedig ez elengedhetetlen -, már nem alkalmas a csotki az időmérésre, kezdőknek legalábbis nem. A többször 100 ima elmondása esetén, ha kellően sikerül az imára koncentrálni, nem fogjuk tudni követni a számolást, hogy hányszor is volt meg éppen a 100. Ha meg a számolás sikeres, akkor pedig a Jézus-imában nem mélyedtünk el kellően. Későbbi szinteken ez már nem így van, ott elviekben már lehetséges a kettő egyszerre, de a gyakorlatban nincs rá feltétlenül szükség.

Ugyanakkor kontempláció esetén is szólnak érvek a csotki használata mellett. A hagyománytisztelet mellett a csotkinak gazdag a szimbolikája, mely az elménket segíti - inkább tudat alatt, mint tudati szinten - az imában való elmélyüléshez.  A szó szerinti kézzelfoghatósága pedig egy szó szerinti fogódzó, mely a testi ingerek által keresztül inspirálja a koncentrációnkat.

A csotki eleinte tehát inkább akadály, de egy idő után - mondjuk úgy "álkezdő szinten" - éppen ellenkezőleg, nagyon is hathatós segítség. Hogy ez a fordulat kinél mikor következik be, arra egyénileg kell ráérezni. Természetesen érdemes a lelki vezetővel is megbeszélni ezt a kérdést is, mint a szemlélődéssel kapcsolatos minden kérdésünket és tapasztalatunkat.

A csotki használatának két szabálya van. Számolásra akkor alkalmas használni, ha annyi imát mondunk, ahány csomója van a csotkinak. De ugye általában szemlélődéskor ennél lényegesen több imát mondunk, úgyhogy a csotkit számolásra igazából nem használjuk. A másik szabály, hogy a csotkit sohase használjuk látható módon nyilvánosan! Ez ugyanis kérkedés látszatát kelti, ami nem egyeztethető azzal a nagyfokú alázattal, ami a Jézus-imához szükségeltetik. Jézus maga mondta, hogy imádkozáskor menjünk a szobánkba és zárjuk magunkra az ajtót. Ezt egyszerre kell szó szerint és képletesen is érteni. Ha tehát nyilvános helyen vagyunk, a csotkit ne használjuk, esetleg csak zsebre dugott kézzel. Nyilvánvalóan, ahol a csotki használata természetesnek számít, például templomban vagy zarándokúton, ott nem kell rejtegetni.

Szólni kell még arról is, hogy mikor és mennyi ideig mondjuk a Jézus-imát. Erről részeltesebben lesz még szó, most csak a legfontosabbak néhány rövid mondatban. A Jézus-ima nem csak ima, hanem egy teljes életforma. Minden reggel időt kell rá szánni, ez az alapvető minimum, de jobb ha ezt este is megtesszük. Reggel rögtön ébredés után, mielőtt a napi rutin beindulna, akkor szánjunk időt Istenre. Ugyanígy este, közvetlenül lefekvés előtt végezzük, ami után már semmi egyéb teendőnk nincsen. Ha nem tudunk következetesen naponta kétszer szemlélődni, arra fektessünk hangsúlyt, hogy a reggeli kontemplációhoz ragaszkodjunk következetesen.

Mennyi ideig, hányszor mondjuk el a Jézus-imát? A Zarándokban óriási számokról olvashatunk, de ezek nem ránk vonatkoznak. Akiknek még nincs rutinjuk az összeszedettségben, az elég, ha 100 Jézus-imával illetve 10-15 perccel kezdi. Amikor a folyamatos odafigyelés ennyi idő alatt már nem megerőltető, az időt fokozatosan föl kell emelni legalább 30 percre, de ha lehet, akár egy órára is. Elviekben lehetne ennél méghosszabb ideig is, de a gyakorlatban erre még a nyugdíjasoknak és a munkanélkülieknek sincs idejük. 

Mint azt az előbb jeleztem, az idő mérésére - kezdő szinten legalábbis - nem a csotki a megfelelő. (Bár egy 200 csomós csotki, az optimálisnál nem gyorsabb ritmusban imádkozva, az nagyjából fél óra...) Idő mérésére jobb tehát egy órát vagy egy telefont beállítani. Arra azonban figyelni kell, hogy a hangjelzés ne egy brutális vekkerhang legyen, mert az sokat ronthat kedélyállapotunkon, és képes elrontani az előttünk álló egész napot. A hangjelzés legyen teljesen halk, amit még éppen meghallunk és legyen kellemes a fülnek. Aki be tud állítani valami zenedobozt, akkor az a legjobb, ha a kontemplációra szánt idő végét egy halkan induló bizánci liturgikus ének vagy egy gregorián dallam jelzi.

ChristPantocrator.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr893555673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása