A háború bennünk van (2.)
2012.01.20. 05:32
(A második idézet Thomas Merton O.C.S.O. írásából)
2.
A kereszténység legellentmondásosabb, ugyanakkor legegyedülállóbb és legjellegzetesebb tantétele, hogy Jézus Krisztus halottaiból való föltámadása által az ember tökéletes győzelmet aratott a halálon, "Krisztusban" pedig a halottak szellemi és átlényegült testben születnek meg az örök életre, egy teljesen új teremtésben.
Az új életet Isten Országában nem valami meg nem szolgált örökségként kapjuk, hanem bizonyos értelemben szenvedésünk és munkánk, szeretetünk és imáink gyümölcseként a Szentlélekkel egységben. Ezt a fantasztikus és emberileg lehetetlennek látszó hitet a 19. és korai 20. századi liberális kereszténység általában háttérbe szorította, de az Újszövetséget elfogulatlanul olvasva belátjuk, ez az első keresztények alapvető tanítása. A kereszténység e csodálatos eszkatológikus kijelentés nélkül csak egy szellemi tartalomban nem bővelkedő erkölcsi kódrendszer lenne. Ha az egész kereszténység nem a halált leigázó, Ember-Isten Jézus Krisztus győzedelmes, eleven és örök jelenvalóságára épül, akkor elveszíti megkülönböztető jellegét és többé nem lenne igazolása a keresztény térítő evangelizációnak. A valóságban a holtak föltámadása nélküli evangelizáció pusztán a nyugati kulturális és gazdasági "fejlődés" propagálását szolgálta, nem az Evangélium igaz hirdetését.
Az emberi élet teljessége nem mérhető olyasvalamivel, ami csak a testtel kapcsolatos. Az élet nem egyszerűen a testi életerő, az egészség vagy annak függvénye, mennyire tudjuk jól érezni magunkat. Mi az élet? Sokszorta több, mint a levegő, amit beszívunk, a vér, ami az ereinkben lüktet vagy a fizikai ösztönzésre adott válaszaink. Igaz, hogy mindezek alapvetően hozzátartoznak a teljes emberi élethez, de az élet, annak minden teljességét tekintve, ezekből még nem áll össze. Mindezek birtokában még lehet az ember félkegyelmű. Ha valaki minden tudatosság, cél és önálló gondolatok nélkül egyszerűen csak lélegzik, eszik, alszik és dolgozik, még nem igazán ember. Az élet - ebben a pusztán fizikai értelemben - csak a halál hiánya. Az ilyen emberek nem élnek, csak vegetálnak.
Hogy az ember éljen, nemcsak a növényi és az állati léttel járó cselekedeteket kell végrehajtania, nem elég csak életben maradnia, növekednie, nem elég érző lénynek lennie, járnia-kelnie, táplálkoznia és így tovább. Olyan cselekedeteket kell megtennie, amelyek megfelelnek sajátos emberi létének. Ki kell mondanunk: intelligensen kell gondolkodnia. Mindenekelőtt pedig a cselekedeteit olyan szabad döntések által kell irányítania, amelyeket önálló gondolkodása fényében hozott. Döntéseinek pedig intellektuális, erkölcsi és szellemi fejlődését kell szolgálniuk, egyre tudatosabbá kell tenniük őt a tudás befogadására és a szabad cselekedetekre való hajlandóságát illetően. Ki kell tágítaniuk, meg kell növelniük erejét, hogy jobban szerethessen másokat, hogy mások javára szentelje önmagát, mert ebben találhatja meg önmaga beteljesülését.
Egyszóval az élet az ember számára annyit tesz, hogy egészen és teljesen életre kell kelnie. Életet kell sugároznia egész lényének, testének, érzékeinek, tudatának és akaratának.
De ebben az életben egyfajta különös rendnek és összefüggésnek is meg kell lennie. Gyakran láthatni olyan embereket, akikről azt mondják, "buzog bennük az életerő", pedig egyszerűen csak saját belső összefüggéstelenségükkel viaskodnak.
Az élet valóban legyen túláradó, de ne robbanjon fel. Azok, akikben buzog az életerő, gyakran óriási csobbanással vetik magukat a halálba. Nem emelkednek fölül a halálon, hanem akkora állati életerővel adják meg magukat neki, hogy ezzel képesek másokat is magukkal rántani a feneketlen mélységbe.
Hogy az ember éljen, nemcsak a növényi és az állati léttel járó cselekedeteket kell végrehajtania, nem elég csak életben maradnia, növekednie, nem elég érző lénynek lennie, járnia-kelnie, táplálkoznia és így tovább. Olyan cselekedeteket kell megtennie, amelyek megfelelnek sajátos emberi létének. Ki kell mondanunk: intelligensen kell gondolkodnia. Mindenekelőtt pedig a cselekedeteit olyan szabad döntések által kell irányítania, amelyeket önálló gondolkodása fényében hozott. Döntéseinek pedig intellektuális, erkölcsi és szellemi fejlődését kell szolgálniuk, egyre tudatosabbá kell tenniük őt a tudás befogadására és a szabad cselekedetekre való hajlandóságát illetően. Ki kell tágítaniuk, meg kell növelniük erejét, hogy jobban szerethessen másokat, hogy mások javára szentelje önmagát, mert ebben találhatja meg önmaga beteljesülését.
Egyszóval az élet az ember számára annyit tesz, hogy egészen és teljesen életre kell kelnie. Életet kell sugároznia egész lényének, testének, érzékeinek, tudatának és akaratának.
De ebben az életben egyfajta különös rendnek és összefüggésnek is meg kell lennie. Gyakran láthatni olyan embereket, akikről azt mondják, "buzog bennük az életerő", pedig egyszerűen csak saját belső összefüggéstelenségükkel viaskodnak.
Az élet valóban legyen túláradó, de ne robbanjon fel. Azok, akikben buzog az életerő, gyakran óriási csobbanással vetik magukat a halálba. Nem emelkednek fölül a halálon, hanem akkora állati életerővel adják meg magukat neki, hogy ezzel képesek másokat is magukkal rántani a feneketlen mélységbe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://hesykhia.blog.hu/api/trackback/id/tr933537409
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek